Mezei Ottó: Vaszary János és / vagy az új reneszánsz. Vaszary János összegyűjtött írásai. (Tudományos Füzetek 8. Tata)

Amint láttuk: a megromlott viszonyok, művészi féltékenykedés és az átalakulás nehézségei szóltak bele modern művészetünk fejlődésébe. Hullámzó és előretörő művészi grafikonunk azonban nem a láz jele — hisz ezalatt érte el az európai nívót. Az elmúlt kultúrák terített asztalának maradványai ugyan még itt vannak előttünk, de örökké nem élősködhetünk belőlük. A modern kultúra melegítő, éltető napja hatalmas sugarakat küld a magyar televényre, hogy sajátos, egyéni zamatját kitermelje. Csak bámulni lehet azon a naiv képzelődesen, hogy a mozgásában megállított magyar művészet ellenállhatna az új világszemlélet óriási frekvenciájú erejének. Szerencsére lassan valósággá válik az új szellem és célkitűzése fokozódik versenyképességének tudatában. A modern magyar művészet Magyarország mai és jövő kultúrájának integráns része. Semmi sem bizonyítja jobban a nemzet önbizalmát, mint az, hogy embertelen helyzetünk dacára kulturális szándékainkat egy pillanatra sem adtuk fel: akarjuk a mát és akarjuk a holnapot is. Ne feledjük azonban — hisz mindenki láthatja —, hogy az intellektus nagy tömegeinek sodra az arénák porondján dörgő tapsokkal elkanyarodik a championok felé, és százezrek rivalgása üdvözli a rekordjavító pilótákat; a mozgószínház önti a kíváncsiak tömegét, és a rádió terjesen abszorbeálja a zenei igényeket, mint valamikor a fénykép és színes kőnyomat hatalmas betörése megfenyegette a festészetet. A művészet vezető szerepéről van szó: át fog alakulni, mert át kell alakulnia, hacsak nem akarja a csendestárs szerepét vállalni. Ez az eljövendő korszak nem a Periklészeké, nem a Medicieké és nem a Lajosoké: hanem a rekordoké, a konstruktőröké és felfedezőké. Azonban az örökszép és örök emberi utáni vágy ma is él mindnyájunkban, valamint az ősi ösztönökön nyugvó érzelmeink, hagyományaink, melyeket a művészet eddig is kifejezett, de ezután más formában fognak jelentkezni. A lehanyatlott kort nem lehet megmenteni, mely még utoljára egy véres öldöklésben a káini bélyegtől sem irtózott: búcsúzzunk el tőle, mert az utak nem térnek többé vissza, és itt áll már előttünk, nagy küzdelemre készen — az új társadalom, új tudomány és új művészet. (Pesti Napló, 1931. ápr. 5. 53-54. I. és ápr. 12. 37. L) 140