Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Csics Gyula: A tatabányai szénbányászat nagy műszaki egyéniségei

eredmények alapján Ranzinger javaslatára a végtelen kötélszállítást adhéziós pályán a főszállító aknákban is bevezették. A VI. és VII. lejtősaknákat adhéziós végtelenköteles szállításra rendezték be. A szállításnak ezt a módját Tatabánya alkalmazta elsőként az országban és ez a műszaki újdonság - elsősorban gazdaságossága miatt - nagyban növelte a tatabányai szén versenyképességét. Az aknaszállítás és a bányászattal összefüggő egyéb gépészeti tevékenység (szellőztetés,vízemelés, osztályozás, stb.) berendezéseinek meghajtásához jelentős mennyiségű energiára volt szükség. Ez késztette a tatabányai szakembereket arra, hogy Ranzinger javaslatát elfogadva már 1897-ben a villamosenergiát alkalmazzák. A villamos erőmű 1898 elején elkészült, a lejtősaknák első gőzüzemű berendezéseit üzemen kívül helyezték, és áttértek a vülamos meghajtásra. Ezzel minden más hazai és igen sok külföldi bányát megelőztek és alapot teremtettek a tatabányai bányászat gyors fejlődésére. Ranzinger kétségkívül legkiemelkedőbb bányászayi technológiai újítása az iszaptömedékelés volt, amit az országban először szintén Tatabányán alkalmaztak. Az egyre növekvő széntermelést egyre nagyobb mértékben akadályozták a megszaporodó bányatüzek. Az is világos volt, hogy a medence keleti és déli részében lévő 20-30 m vastagságú széntelep lefejtésére kerül sor, a tűzveszély még fokozódni fog. Ha nem sikerül megfelelő megoldást találni a tűzveszély csökkentésére, az egész tatabányai bányászkodás léte forog kockán. Ennek tudható be, hogy amikor Ranzinger tudomást szerzett arról, hogy a porosz- sziléziai bányászatban a vastag telepek lefejtésénél egy vízzel kombinált homokos tömedékelő eljárást vezettek be, 1903 májusában már Myslowitzen tanulmányozta a módszert. Hazatérése után azonnal felkutatta a közeli homoklelőhelyeket és javaslatott tett az iszaptömedékelés tatabányai bevezetésére. Ez a kezdeményzés a Sziléziában alkalmazottól eltérően nem csak egyes teleprészek, hanem egész széntelep lefejtésénél alkalmazta ezt az eljárást, ami nemzetközi viszonylatban is figyelmet keltő esemény volt. Az 1903. november 30-án Bécsben tartott MÁK igazgatósági ülésen Ranzinger azt jelenthette, hogy az iszapolási eljárás a ü.sz. aknában igen jól bevált és a többi aknáknál való bevezetésére az intézkedések megtörténtek. Az iszaptömedékelés bevezetésével a fejtési rendszert, amely kézi tömedékelésnél felülről lefelé haladó szeletekben történt, meg kellett változtatni. Ez is hamar megtörtént, úgyhogy az I., II. és ül. sz. aknákban az 1905. év elején már majdnem mindenütt iszaptömedékeléssel dolgoztak. Ezzel elhárult a tatabányai bányászat létét állandóan fenyegető tűzveszély réme. Az új eljárás bevezetése lehetővé tette az aknák teljesítőképességének nagyfokú növelését is, az üzem központosítását, ezáltal a szállítási és üzemeltetési költségek csökkentését. További előnyöket jelentett, hogy több hétig táró kézi tömedékelés helyett néhány óráig tartott a művelet, jelentős mennyiségű bányafát lehetett megtakarítani, a külszíni terepsüllyedések csökkentek, kevesebb munkaerőre volt szükség. Az iszaptömedékeléses eljárás bevezetése hozott sikert Ranzinger számára a trif aili bányáknál is, de ez a módszer az esztergomvidéki szénbányászatban és a többi medencében is gyorsan terjedt. Ez a tömedékelési mód tette lehetővé Tatabányán a Budapest-Bécs közötti vasútvonal aláfejtését anélkül, hogy a forgalmat leállították volna. 83