Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Szirmai Viktória: „Új” ökológiai válság. Az újvárosi társadalmak és az ökológiai problémák
3. Az új várostervezés A központi hatalom a várostervezést saját hatalmi, ideológiai, gazdasági érdekei szolgálatába állítja. A várostervezés a népgazdasági tervezés szektoraként, alárendelt szerepben jelenik meg. Mindez azt jelenti, hogy egyfelől kiszolgáltatott a központi hatalomnak: a tervezői elképzelések sorra módosultak a mindig változó hatalmi érdekek szerint. Másfelől azonban létrejön a saját érdekeltségi szférája is. A várostervezés érdekeit szolgálta, hogy akkor kaptak lehetőséget új városok, a hatvanas évektől kezdve pedig új lakótelepek építésére is, amikor a többi településen szinte nem épült semmi. Az új városok tervezése lényegében gazdaságtervezés volt. Az új városok részletes beépítése és kivitelezési terveit a népgazdasági terv főbb szempontjai alapján készült regionális tervek határozták meg. Mindez azt jelentette, hogy a várostervezés a központi tervcélok lebontására törekedett. Az egyes új várostervekben a helyi adottságot, a táji, a társadalmi jellegzetességeket egyáltalán nem vették figyelembe. Az új városok élére kinevezett főépítészek, tervezők egy-két kivételtől eltekintve a fővárosi tervezői irodák alkalmazottai voltak. A központilag kinevezett generáltervező a helyi feladatot csak annyiban vállalta fel, ahogy azt számára a terv előírta. Ez a gyakorlatban nemcsak fejetlenséggel, kapkodással, de a tervek kivitelezhetetlenségével is együtt járt. Például a Kazincbarcika "tervezésével" megbízott helyi operatív tervező műteremben dolgozó szakemberek nem tudták, hogy Tatabányáról adaptált terveket kell beilleszteniük a város szerkezetébe. A tervezéskor minden esetben az ipari objektumok tervezési igényeihez kellett igazodni. A várostervezők nemcsak kiszolgáltatottakvoltak azipari érdekeknek, hanem lényegében nem is ismerték az ipari beruházások tervezési mechanizmusait. Ezeket többnyire szovjet tervezők készítették. Az új városok első általános rendezési tervei a nagyüzemek, az ipari beruházások területén kívül eső városok közigazgatási területére vonatkoztak. A szűk gazdasági érdekek kiszolgálására, a társadalmi folyamatok és érdekek háttérbe szorítására törekvő tervezés kedvezőtlen következményei, már az építés első időszakában érzékelhetők voltak. A dunaújvárosi rendezési terv tipikus példája ennek. Az 1950-ben elkészült első általános rendezési terv azt feltételezte, hogy az if jú városban elsősorban kis családos vagy egyedülálló dolgozók telepszenek meg, és így az eltartottak száma is minimálisra redukálódik. Az első terv 25 ezer fő számára tervezte a szükséges ellátó intézményeket. Hamarosan kiderült, hogy a terv működésképtelen. Az ország szinte minden tájegysége felől érkező népvándorlás következtében kevésnek bizonyultak a kiszolgáló intézmények. Mégpedig azért, mert a terv nem számolt azzal, hogy egy országban, ahol az 1950-es évek derekáig a mezőgazdaság, a falu nem kínálja a megélhetés lehetőségét, s ahol a kor szemlélete, tudatos tömegpropagandája kizárólag a városi élet előnyeiről szól, és ahol lakást és munkát a megélhetés lehetőségét az akkor épülő új városok ígérik, ott emberek tömegei hagyják el a falvakat és indulnak az új városokba szerencsét próbálni. Mindez a rendezési tervek gyakori módosításait igényelték. És nemcsak Dunaújvárosban. A tervezést rendező elvek A rend, a fegyelem, a tervszerűség a korszak alapvelő rendező elvei. A tervszerűség eszméjével akarták kiküszöbölni a nőtt városok társadalmi problémáit. 8
