Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Csics Gyula: A tatabányai szénbányászat nagy műszaki egyéniségei
ezt azonban már Ranzinger utódai Tiles János és Kopriva Ferenc vezetésével valósították meg. Ranzinger tatabányai időszakában valósult meg a bányalétesítéssel kapcsolatos nagyarányú külszíni fejlesztés is, műhelyek, üzemek, osztályozó, erőmű, brikettgyár, mészégető és más kiszolgáló létesítmények, ezekben az években épült fel a lakótelep, és rakták le az alapjait a munkásjóléti és közintézményeknek, ekkor épült fel az első iskola és kórház is. Emlékét mélóan őrizte meg az a tervei alapján készült VI. akna, amely több éven át nevét is viselte, közel 80 éves működésével a leghosszabb élettartamú és 20 millió tonnás termelésével a legtöbbet termelő akna volt a tatabányai medencében. Ranzinger Vince, Hösch Ede bányamérnökök tevékenységéhez szorosan kapcsolódik a fiatalabb generáció legkiemelkedőbb egyénisége, Tiles János munkássága. Nemcsak azáltal, hogy a körmöcbányai születésű Tüest Ranzinger hívta Tatabányára, hanem elsősorban azáltal, hogy a tatabányai bányászat indulásánál tevékenykedő bányamérnök-kollektíva által kigondolt tervek gyakorlati kivitelezője volt. A végtelenköteles lejtősakna szállítás megvalósítása éppúgy személyes közreműködésének az eredménye, mint az iszaptömedékelés általános alkalmazása hidraulikus homokkitermevéssel párosítva. Műszaki alkotó tevékenységének csúcspontját jelentette a vasútvonal aláf ejtésének megoldása a forgalom korlátozása nélkül. Hasonló esetekben ezt a feladatot úgy oldották meg, hogy a vasútvonalat áthelyezték, vagy széntelepben megfelelő védőpülért hagytak a vasút süllyedésének megakadályozására, akárcsak más fontos külszíni objektum megóvása esetén. Mindkét megoldás kedvezőtlen volt a bányatársaság számára, hiszen az első jelentős többletköltséget okozott, míg a második 1 millió tonna szén visszahagyását jelentette volna. A feladat megvalósítása nemcsak nagy műszaki feladatot jelentett, hanem jelentős taktikai siker is volt. A hazai közvélemény és a MÁK szakembereinek meggyőzése érdekében ugyanis már a feladat aktualitását megelőzően cikkekben ismertették azokat a külföldi megoldásokat, amelyek az aláfejtés tervezett módját lehetővé tették. Az ezáltal megismert külföldi szakértők véleménye alapján a bányakapitányság az eredetileg kitűzött védőpillér lefejtését engedélyezte. Ezt a munkát készítette elő és vezette le Tües János a bányakapitányság szigorú ellenőrzése mellett. A munka sikeres elvégzése nagyban hozzájárult, hogy 1915-ben Tilest kinevezték a tatabányai bánya- és ipartelep igazgatójának. Működése alatt vezették be Tatabányán a gépi réselést és a frontfejtést. Országos viszonylatban mindkettő újdonságnak számított. 1919-ben súlyos betegsége miatt kénytelen volt megválni a közvetlen bányaszolgálattól és központi bányaigazgatóként tevékenykedett. A gyakorlati műszaki munka után a bányász szokások és a bányászattörténet tanulmányozásába fogott. Dolgozata jelent meg a selmeci diákszokásokról, a szápári bányászatról. Elsőként foglalta össze a tatabányai és annak előzményét jelentő vértessomlói bányászat történetét. A tatabányai szénbányászat gazdag története még több jelentős műszaki alkotó tevékenységének kiemelését is lehetővé tenné, köztük a közelmúltban 84
