Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Fatuska János: A tatai medence városai és falvai a hagyományos piackapcsolatok rendszerében
a piacorientált gazdaság már meglévő hagyományait. Gazdálkodásuk alapvetően e célnak volt alárendelve, mint azt a szomszédos Szomód és Dunaszentmiklós községek rövid összevetése is mutatja. A mezőgazdaság struktúráját tekintve a szomódiakat elsősorban az önellátó gazdaságra való törekvés jellemezte, földterületük töb mint 60 %-án gabonát termeltek, miközben a miklósiak esetében a kapásnövények területe a megművelt földterület több mint 50 %-ára terjedt. Gazdaságuk fő jellemzője az intenzív takarmánytermesztés volt, a hiányzó kenyérgabonát részesaratás vagy vétel útján pótolták. Fontos különbségek mutatkoznak az állattartásban is, különösen a ló- és tehéntartásban. Dunaszentmiklóson csak a 22-24 holdas gazdaságok tartottak lovat, mindig egy párat, míg a szomódiak már sokkal kisebb birtokállománynál (7-8 hold) egy vagy két lovat. Ennek igaerejét természetesen nem tudták rentábilisan kihasználni. Valamennyi dunaszentmiklósi gazdaság, földterületük nagyságától függetlenül, két fejőstehenet tartott, mely Szomódon még a 40 hold feletti gazdaságoknál sem volt általános. Ennek következtében Tatát tejjel és tejtermékekkel nem a 3 km-re fekvő Szomód, hanem a 8 km távolságban lévő Dunaszentmiklós látta el. Ezzel is magyarázható, hogy a vizsgált időszak végéig a dunaszentmiklósiak a szomódi határ jelentős részét felvásárolták. Hasonló szerepet játszott Alsógalla, Felsőgalla, Vértessomló és Vértestolna is Tatabánya ellátásában. Itt intenzív gyümölcs-, zöldség- stb. termesztés is folyt. A környeieknek, kiknek lehetőségük volt a tagyosi pusztákon bérletre is, fontos szerepük volt Tatabánya burgonyával való ellátásában. A baji gazdaságok fő bevételi forrása az intenzív bortermelésből eredt, a földdel nem rendelkező mezőgazdasági népesség szőlőmunkásként talált megélhetést. A tatai medence magyar és szlovák falvai, bár többnyire jobb talajadottságokkal rendelkező földterületen gazdálkodtak, a német falvakhoz viszonyítva kisebb mértékben vettek részt a két város ellátásában, s ez is döntően az extenzív termelés produktumaira vonatkozott (gabona, vágóállat stb.). A tatai medence két városias településének ellátásában csak két német község, Agostyán és Várgesztes nem játszott jelentősebb szerepet. A rosszminőségű földeken gazdálkodó Agostyánt német falvak ill. az Esterházy-hitbizomány határolta. Ennek következtében számukra földvásárlásra nem nyílott lehetőség. Ezzel a helyzettel magyarázható, hogy már a XDÍ. század végén a felnőtt férfi lakosság több mint 70 %-a iparos volt, szinte kizárólag kőműves vagy ács. Várgesztes esetében a felvevőpiactól való távolság gátolta meg, hogy részt vegyenek Tata vagy Tatabánya mezőgazdasági terményekkel történő ellátásában. A meglévő lehetőségek jobb, ületőleg rosszabb kihasználása vezetett oda, hogy a vizsgált időszakban a német falvak döntő többségét minden adatunk jómódúnak jelöli meg, s a nincstelenek száma itt a legkisebb. Ezzel szemben a magyar és szlovák falvakra vonatkozó források az itt élő törpebirtokosok és földnélküliek súlyos gazdasági nehézségeiről tudósítanak. A vizsgált időszakban a tatai medence valamennyi községének népessége stagnált a tatabányai bányászközségek kivételével. Ennek oka a német falvak esetében a munkaerő elvándorlása, a magyar falvakban a születéskorlátozás volt. A tatai medence községeinek gazdasági helyzetét alapvetően természeti adottságaik és piaci értékesítési lehetőségeik határozták meg. Ezen túlmenően azonban más tényezőket, így az etnikai eredetű tradíciókat is figyelembe kell vennünk. 61
