Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Fülöp Éva: A két Galla és Bánhida az újjászerveződő tatai uradalomban a XVIII. század derekán

mérős l-l holdat mértek ki. Arétek a határ keleti részén, két tagban helyezkedtek el, a negyedtelkesek mindegyikében 10 öl széles, mintegy 100 öl hosszú darabot (azaz két 1000 négyszögöles, 1 hold körüli rétet) kaptak, a nyolcadtelkesek ha­sonló nagyságút, de csak egyet. Ezek mellé pénzért további kaszás rétjeik voltak az uradalomtól, a "Barátok Rétye, Sátoros hegyek Lapossá, Kerék Fa Lapossá, földvitele" nevű határrészeken. A káposztáskertek és kenderföldek a falu hatá­rának nyugati részén feküdtek, előbbiből a 1 /4 telkesek 14 öl széles, 30 öl hosszú, utóbbiból 6 öl széles, 30 öl hosszú tagot műveltek, a 1/8 telkesek értelemszerűen ennek felét. Sajátos volt Felső-Gallán a belső telekhez tartozó kertek helyzete a falu nyugat felőli házainál 70 öl hosszúak voltak, de a kelet felé épített házaknál nem volt mód kimérésükre, ezért az itt lakók dél felé, a réteknél 1/4 telkenként 14 öl széles, 40 öl hosszú részeket kaptak kiegészítésképp. Hogy a földeken folyó munkáról közelebbi képet is kapjunk, a tatai tiszttartó 1727. évi instrukciójához fordulhatunk. Az ekkor még csekély majorsági gabo­navetés kapcsán jegyezték fel, hogy lehetőség szerint trágyázott földbe és kiros­tált vetőmagot vessenek. "Sován és ganajozatlan földnek minthogy vetise is sovány, azért az Uraságnak földei jól meg legyenek csinálva és ganajózva... min­den néven nevezendő vetni való mag rostolt légyen, hogy gaznak vetisit gaznak aratása ne kövesse.". A paraszti földeken termett, gyengébb minőségű, szemete­sebb dézsmagabonát megkülönböztették az uradalmitól (ekkor mintegy hárome­zer pozsonyi mérő alá kívántak uradalmi táblákat kiszakítani a tatai domíniumban). A tavaszi vetések legnagyobb része - híven az ekkor még nem elsősorban kereskedelmi célú, de önellátásra törekvő termesztéshez, "hogy min­den féle élésbél a Méltóságos Uraság provideálva légyen" - árpa, zab, lencse, borsó, tönköly, kender, köles, lednek volt. Betakarítás után a termést keresztekbe rakták, s azokból tett próbával becsülték meg a várható termést. Aliódium még 1745-ben is csak 3 helyen volt a tatai uradalomban, Tata és Tarján mellett Bánhidán, s itt az 1774. évi vetések a következők voltak: Vetve (pozsonyi mérő) rozs és "mixtum" tavaszi búza árpa zab Tata 551.0 88.0 517.0 123.5 Tarján 42.0 51.0 104.5 Bánhida 126.0 (A "mixtum" kétszeres, azaz rozs és búza együttes vetése, ez főként az urada­lom belső fogyasztását szolgálta, az alkalmazottak természetbeni járadékának részét képezte. A tatai majorban volt még e mellett - hasonló célból termesztett ­köles, borsó, lencse, valamint lenföldek is. Bánhidán az uradalmi föld egy részét a község bérelte, s rajta 300 kereszt gabonájuk termett, sajnos, sem a gabonafé­lét, sem a föld nagyságát nem ismerjük.) Ami a terméseredményeket illeti, e korban átlagosan 4-4,5-ször nagyobb ter­méssel számolhatunk, mint az elvetett mag mennyisége volt. Amikor 1747-ben Felső-Galla "egy Szegény Embert a gabona termésében az Isten ugy meg áldotta, hogy 1 l/2Posonyi mérő vetésérül 261/2 kereszt gabonája termett...", a prefek­tus maga írta meg ezt a kiemelkedőnek számító eredményt a földesúrnak. 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom