Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Mátyás Király és a vidéki Magyarország. Az 1990. május 2-án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 6. Tata, 1990)

Dr. Kubinyi András: Mátyás király és a vidéki Magyarország

költözhetett el csak, azaz előzetes engedélyt kellett kapnia, a hátralékos földbért pedig ki kellett fizetnie. Egy más lehetőség volt, ha egy szomszéd földesúr erőszakkal költöztetett át valakit, amit természetesen nehezítettek. A probléma ott van, hogy ki volt jogosult költözési engedélyt kiadni. Előfordult ugyanis, hogy a földesúr megakadályozta jobbágya elköltözését. Ennek egyszerű oka volt: az engedély kiadásához nem volt szükséges a földesúr beleegyezése: ezt kiadhatta a falu bírája is, hiszen a távozó jobbágy terhei a faluközösséget sújtották, továbbá a megye. Később az 1504:16.t.c.

45 a szolgabíróra ruházta az engedélyezési jogot, ami történetírásunk szerint a költözés megnehezítését szolgálta. Ez ebben a formában téves. A törvény ugyanis csak költöztetés esetében, más jobbágya számára adott engedélyről szól. Ez nem változtat a falubíró vagy a költöző földesurának engedélyezési jogán. Ami pedig a megyei tisztviselők eljárását illeti, ők már Mátyás alatt is gyakorolták az engedélyezési jogot, és ekkor, de a Jagelló korában is többször foglaltak a jobbágy érdekében, mint ellenében állást.

46 A megyék olykor konkrét kérdések miatt szabályrendeleteket is voltak kénytelen hozni ez ügyben, így Ung megye 1474-ben. Ez a költözők által létrehozott irtásföldek esetében további használatukat a földesúr engedélyéhez kötötte, egyben az utána járó járadékok megfizetésére is kötelezte az elköltözőket. Az irtással ugyanis a jobbágy tulajdonjogot szerzett, és a földesúrnak nem volt joga kibecsültetni, hanem valódi értékét kellett megfizetnie. Ezt a királyi kúria II. Ulászló elnökletével is elismerte, sőt a Hármaskönyv ezzel ellentétes szabályát kiigazította. A vármegye tehát fontos igazgatási alapegysége volt az országnak. A mindennapi élet ügyei a megyénél fordultak elő, és amennyiben egy középkori uralkodó biztosítani akarta az ország nyugalmát, adói befutását, stb. erősítenie kellett a megye hatalmát. Ez két módszerrel volt elérhető. A megyésispánságot a megye egyik legtekintélyesebb birtokosára kellett ruházni, aki saját birtokaira támaszkodva keresztül tudta vinni a királyi parancsok érvényesülését. Számos megyében találjuk meg a leghatalmasabb urak egyikét ispánként. Egy-két példa. Szatmár megyében pl. Mátyás egész uralkodása idején Bátori András töltötte be az ispáni tisztet.

49 A király úgy látszik uralkodása első felében arra gondolt, hogy intézményesen is hozzákösse a megyét a helyi nagybirtokoshoz. Elsősorban a tőle függő püspökökből, de bárókból is egyetlen egy uralkodó nem kreált annyi örökös megyésispánságot, mint ő. Négy egyházi és hét világi személy lett alatta így megyéje örökletes ispánja. Uralkodása végén azután ellenkező tendenciát látunk. Egyrészt visszavette az örökös ispánságok jó részét, az egyháziakat is, másrészt köznemes királyi kamarások, ill. az időközben már báróvá vált Kinizsi kezében országrésznyi megyetömböket hozott létre. A király uralkodása végén Cecei Kis Máté két tömbben nyolc, Ráskai Balázs Beregtől Komáromig öt megye és a Jászkunság, Kinizsi Pál kilenc megye igazgatását tartotta kezében. Ezenkívül is voltak megyék, amelyeket Corvin János nevében köznemes várnagyok kormányoztak. Az így királyi közvetlen igazgatás alá került meia