Gyenisné Landesz Edit – Somorjai József szerk.: Magyary Zoltán munkássága. Az 1988. május 28-án, Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 5. Tata, 1990)
Andrássy Mária: Magyary Zoltán kultúrpolitikai munkássága
Ezeket a megbízásokat igen komolyan vehette. A Tudományos társulatok és Intézmények Országos Szövetsége főtitkári jelentéseit fontos tudományos produktumnak tarthatta, hisz az 1924., 1927., valamint az 1928. évi közgyűlésen tartott összefoglalóit gyűjteményes kötetében megjelentette. A kötet almanachként indult, azzal a célkitűzéssel, hogy a Szövetség tagtársulatára és a fontosabb tudományos intézményekre vonatkozó történeti és lexikális adatokat időnként ismétlődő kiadványokban közzé tegye. A szerkesztés során azonban sorra felmerültek azok a kérdések, amelyek Magyary véleménye szerint minden tudománypolitikai működés alapjául szolgálnak és amelyek addig a magyar irodalomban sehol nem voltak összefoglalva de még feldolgozva sem. így alakult a mű programja. A kötetben összefoglalták, hogy az egyes tudományszakok fejlődésük milyen fokára értek el, mik a speciális feladataik és szükségleteik. Mi a helyzetük és speciális szerepük a tudomány nemzetközi munkamegosztásában. Érdemes áttekinteni a mű tartalomjegyzékét. A bevezetés (Magyary munkája:) Tudománypolitikánk mai állapota és a mű programja. I. fejezet: A statisztika adatai II. A magyar tudományos munka múltja, jelene és jövő feladatai (tudományonként, általában a szakma legjobb képviselőinek tollából) III. A tudományos munka műhelyei és eszközei (ezen belül nem érdektelen a további felsorolás) A) Felsőoktatásügyi intézetek (egyetemek, akadémiák, főiskolák) B) Kőzgyűjteméntek C) Kutatóintézetek D) Külföldi intézetek IV. A tudomány művelőinek szervezetei (a Tudományos Akadémiától kezdve részvételünkig egyes nemzetközi tudományos szervezetekben) V. A tudományos munka eredményeinek közzététele VI. A magyar tudománypolitika szervezete és céljai (szintén Magyary tollából). Magyary érdeme azonban az is, hogy a kötetet kibővítette a dr. Gorka Sándor által szerkesztett „A természet-, orvos-, műszaki- és mezőgazdaságtudományi országos kongresszus munkálatai" című kötet anyagával, amely szintén az Egyetemi Nyomda kiadásában jelent meg 1926-ban. Átdolgozta, és 1931-ben Lipcsében megjelentette német nyelven is. (Die Enststehung einer Internationalen Wissenschaftspolitik. Die Grundlagen der ungarischen Wissenschaftspolitik. Hrsg. von Zoltán Magyary. Leipzig. 1931. Felix Meiner). Hazánkban hasonló célú összefoglalásokat egyrészt az MTA Kutatásszervezési Intézete adott közre 1971-ben, illetve 1986-ban, másrészt az UNESCO nemzeti kultúrpolitikákat ismertető sorozata számára készült a Magyar UNESCO Bizottság szervezésében összeállított kötet, amely 39