Payer Gábor szerk.: Révhelyi Elemér munkássága a tatai múzeum hagyatéki gyűjteménye tükrében. (Tudományos Füzetek 4. Tata, 1988)

Révhelyi Elemér: Fellner Jakab életműve – a kezdetektől az 1760-as évek közepéig (Sajtó alá rendezte: Haris Andrea)

karja el a fugasort. A nyugtalan sarokéi és a határozott, nyugodt lizenia vonal egymásmellettisége optikailag csökkenti a felület szélességét. Vízszintesen fugázott földszintjén, a középrizalitot nemcsak tükörbetétes lizéniák, rokokós konzolokra támaszkodó kőrácsos erkély, hanem az attikafalon játszadozó szárnyas puttók szoborcsoportjaitól közrevett és vázákkal díszes kerek nyílású oromzat díszíti. A szárnyak udvar felőli és kifelé néző oldalai ugyancsak egytengelyes külön sarokrizalitot képeznek. Ezeken megismétlődnek a szárnyhomlokzatok díszesebb, .középen megnyúlt ablaknyílásai, s koronázó motívumként trófea díszek kerülnek az attika falára. Ünnepélyesebb, klasszikusabb tóparti homlokzatát az előzővel ellentétes tömegritmussal, egy valamivel keskenyebb és kisebb kiülésű középrizalit, s két szélesebb, egy tengely mélységű szárny határozza meg. Kannelúrázott pilaszterekkel tagolt középrizalitját szegmensív, s mögötte csúcsban végződő manzardtető zárja le, közbeiktatott ovális nyílással és vázákkal díszes oromfallal. Súlyos koronázó motívumként hat a háttérben felbukkanó magasabb pavilon kilátója. A szegmensívben szokatlan módon a társművészetek egy másik műfajának, a freskófestészetnek is helyt ad. Kompozíciója Neptunt ábrázolja tritonok és nimfák kíséretében. Homlokzatának rövid szárnyai szélesebbek, mint az udvari szárnyak. Itt a pilaszterekkel határolt, egyenesvonalú timpanonnal záródó és fekvő alakokkal ékes, enyhe kiülésű rizalit tengelyét a falsík adja meg. Monumentális külsőt kölcsönöz homlokzatának a szárnyakat összekötő, hoszszú, dinamikus oszlopsor, felette a könnyed vonalvezetésű vasrácsos erkéllyel. A francia példákra visszavezethető homlokzat klasszikus hatású oszlopsora meglepő nemcsak Fellner alkotásai között, hanem hazai építészetünkben is. A homlokzat elé állított oszlopsor, mely Claude Perrault Louvre kollonádjával tör utat a klasszicizmus felé, Magyarországon Fellner tervében jelzi először a „Parallèle de l'architecture ancienne e moderne" jelszavával elindított szenvedélyes építészeti harcot. Udvari homlokzatának magasabb szintjével, s erőteljesebb plasztikai tömegével szemben a tóparti homlokzat harmonikusabb arányú, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, egységesebb. Lábazatként felfogott földszintje végig fugázott. A homlokzatot elöntő horizontalizmus uralmát a földszinten az oszlop 3k egyenletes, vertikális ritmusa, az emeleteken a pilaszterek rendje töri meg, megteremtve az arányok és irányok helyes elosztását. A kastély a tó felől csónakkal is megközelíthető. A várfal jellegű, mélyen benyúló boltozott bejárati nyílásán át két oldalt egykarú lépcső vezet fel a kastély homlokzata előtti parti sétányra. A belső tér elrendezése, s azok kialakítása a nyugat monumentális fejedelmi kastélyainak pompáját közelíti meg. Az előcsarnok nélküli tágas lépcsőtérben azonban elmarad a német területeken épült főúri kastélyok legfőbb ékessége, az emeletekre vezető teátrális, reprezentáló lépcsőzet. Egyszerű megoldással a magasabb szinten fekvő tóparti Sala terrenába nyíló hármas ajtónyílás előtt — teljes szélességben terasz húzódik, amelyre kényelmesen emelkedő háromkarú, díszlépcső vezet fel. Fellner itt lemond a sok teret igénylő, szemet kápráztató hivalkodásról, mintha alkalmazkodni kívánna a magyarországi barokk kastélyok lépcsőtereinek egyszerű funkcionális megoldásaihoz. 31