Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Szörényi László: Táncsics szépirodalmi művei és önéletrajza
sokkal összetettebb szerkezetű, mint az előző. Célzata már nem tisztán pedagógiai és politikai, kellő helyet enged a regényesség elemeinek, a rejtelemnek, sőt a tragikumnak is. Igen erőteljes leírásokra képes: pl. a haldokló asszony kunyhóját, vagy a kísérteties vendégfogadót mély benyomást keltve festi le. Megindító és egyúttal a haza-fogalmat sokoldalúan megvilágító a tragikus végű párizsi grisette epizódja. Táncsics legjobb szatirikus erényeit csillogtatja meg az álíró önéletrajzában; az irodalmi élet perifériáján tengődő efajta gyanús egzisztenciát majd csak Krúdy regényeiben láthatunk újra. A regény legerősebb fejezete azonban a VII., amely a parasztság szemszögéből mutatja be a Pozsonyba gyülekező, az országgyűlésre gyülekező reformnemességet. Erről a különben teljesen különálló epizódról valóban elmondhatjuk, hogy elsőrendű antológiadarab. Kölcsey Országgyűlési Naplója rögzíti nekünk, milyen érzéssel megy a változásokért harcoló nemes Pozsonyba, Táncsicstól azonban megtudhatjuk, hogy miképp látta ezt a politikától csillag-messzeségben tengődő nép 'Éj ! beh sok úr megy ma erre, — mond egyik az ozsonnázók közül — én úgy gondolom, hogy ezek nem temetésre mennek, hanem Pozsoäiyfaa a Diétára.' 'Biz az is lehet' szól egy másik. Vájjon mit végeznek majd? mond egy magas barna ember. 'Má csak azt végeznék el, hogy ne kőne napszámba, és úr dógára járnunk',— sóhajtó egy vöröshajú 'Óh hajjá ke', a soha se lesz', — felel a rövid hajú pökhendi. 'De az furcsa is vóna' — mond örömnevetve a hat gyermekes szegény. 'Már ugyan miért nem lehetne — így szólal politika jókban a még eddig hallgató menyecske — hiszen nekem a minap a múlt héten mikor Kis-Czelbe voltunk, a hajdúnénak a szolgálója Gábris Susi beszélte, mert a mikor beszegődött; azt is kiszegődte magának, hogy Kis-Czelbe eleresszék, mert fogadást tett hát ő is oda volt mikor én, ott az úton beszélte, hogy az aszszonya beszélte neki, hogy má' eztán nem kell robotolni. A hajdú csak tudhatja, mer' ő talán az íródeáktól, a meg a kasznártól hallotta, — a kasznárnak pedig tudni, Mer' az uraság is Pozsonyban van.' 'Nem bízzák azt íródiák uramra, még a kasznárra se, — mond egyig napszámos, — s nem is hiszem hogy ne köljön robotra menni, hiszen hát akkor ki dógozná be az uraság földjét; maga az uraság és a kasznár aztán az íródiák csak nem kapálhatnak se le nem szánthatnak. Ugyan mit tudna az az erőtlen diák kaszálni. 'De golyhó ke', hiszen fogadna az uraság napszámosokat, mint ez az árandás a kinek most kapálunk', — szól az ifjú, ki kenyeret kért fölebb a sok gyermekű szegény embertől. 'Nem bánnám én akármit végeznének, csak a portiót szállítanák lejebb, aztán még azt is végeznék, hogy ne köllene a háznál katonát tartani, mer' úgy meguntam higyje ke' hogy kész volnék tulajdon magam kis házacskáját oda hagyni, csak menekedhetnék tőle. Az egész ház szűk neki, s parancsol benne mintha az övé volna, s majd mindenből ki él. 73
