Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Spira György: Táncsics és az „olasz segély” kérdése
díthatja meg. Arra viszont nyilván számítottak Batthyány ék, hogy az udvari körökön belül lesznek, akikre ez a lépés — az osztrák kormány tagjaitól eltérően — jótékony hatást fog gyakorolni (hiszen ha erre nem számítanak, akkor egészen bizonyosan nem fojtják el magukban az olasz szabadságmozgalom iránti rokonszenvüket). De ha az osztrák kormány politikáját illetően nem is, ebben kétségkívül elszámították magukat. Mert a másik oldalon ténylegesen nemcsak az osztrák kormány tagjai között, hanem a fölöttük álló udvari körökön belül sem akadt senki, akit — mondjuk — az olasz segély mégoly lelkes megajánlása (akár semmiféle feltételhez nem kötött megajánlása vagy éppen azonnali foganatosítása is) megnyugtatott volna, ha egyszer ez (vagy bármely más hasonló lépés megtétele) a márciusi rendezés következményeképpen merőben azon múlott, hogy a magyar fél az adott esetben így vagy amúgy dönt-e : az udvari köröket egyedül az elégíthette ki, ha intézményes biztosítékokat kapnak arra, hogy ilyen ügyekben, mint március előtt, úgy ezután is mindig a birodalom központi kormányzata dönthessen teljhatalommal. Mint ez az események felszínén is könnyen kitapinthatóvá lett már néhány héten belül, amikor nyilvánosságra került az osztrák kormány hírhedt augusztus 27-i memoranduma. Ez a vádirat ugyanis, hosszan taglalván a birodalom egységét veszélyeztető magyar szeparatizmus megnyilvánulásait, mellékesen említést tett ugyan az olasz segély feltételekhez kötéséről (sőt — teljességgel indokolatlanul — arról is, hogy a Batthyány-kormány a már olasz földön harcoló magyar katonák visszahívásával fenyegetőzött), alapvetően azonban nem az ilyen és hasonló fejleményeket nehezményezte, hanem hogy egyáltalán sor kerülhetett efféle fejleményekre: hogy márciusban az osztráktól teljesen független magyar had- és pénzügyminisztérium jött létre, a királyi felségjogok egy nem is csekély hányadának gyakorlása pedig a magyar nádor kezébe került, 21 s ezáltal a magyarok lehetőséget nyertek arra, hogy esetről esetre tetszésük szerint támogassák vagy keresztezzék azoknak a birodalom egységét érintő intézkedéseknek a foganatosítását, amelyek megtételét az osztrák kormány alkalmankint célirányosnak ítéli. Az a királyi kézirat 22 pedig, amelynek mellékleteként ezt a memorandumot eljuttatták Pestre, világosan kifejezésre juttatta, hogy az emlékiratban foglaltakkal az udvari körök is tökéletesen egyetértenek. 23 Ha tehát Táncsics álláspontja naiv volt is, ez a naiv álláspont nem egy minden ízében józan számításon alapuló reálpolitikával állott szemben, hanem egy olyan politikával, amelynek a kialakításában szintén közrejátszottak naivitásra valló elemek. S mert ez utóbbi a végrehajtó hatalmat birtokló kormány és az országgyűlési többség politikája, volt, az erre ható illúziók a gyakorlatban károsabb következményekkel járhattak, mint Táncsics illúziói, hiszen fékezhették — aminthogy (kivált a hadseregszervezés terén) valóban fékezték is 2/l — azoknak az erőfeszítéseknek a kifejtését, amelyekre az országnak múlhatatlan szüksége volt, hogy ha majd üt az óra, méltóképpen fogadhassa az ellenforradalom fegyveres támadását. Ehhez azonban a kép teljességének kedvéért megint hozzá kell fűzni valamit: hogy tudniillik maga az olasz segély megajánlása nem járt ilyen 64'
