Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Orosz István: Táncsics Mihály állásfoglalásai a jobbágykérdésben

ben birtokképtelennek tartott jobbágyi közösségek kizárólagos jogát a meghagyott legelőre. A telki haszonvételek szabad adásvételéről ugyanekkor alkotott törvénycikkről is többnyire azt szoktuk megállapítani, hogy a bécsi udvar és a konzervatívok ezzel utasították el az ellenzék örökváltsági törvényjavaslatát, de az is igaz, hogy az ususfructus örök időkre történő biztosítása s ennek elidegenítési lehetősége a földesúr kizárásával jogilag kodifikálta a jobbágy osztály kiűzhetetlenségét az úrbéres állományból s korlátozta a földesúr tulajdonjogát a jobbágyi használatban lévő földre. Lezárva a földesúri földtulajdonjog érvényesülése elé az úrbérrendezés óta állított törvényes korlátok sorát, valójában annak az elvi alapját teremtette meg, amit a liberális reformerek óhajtottak, hogy a jobbágy az örökváltság során a járadék megváltásával a telek polgári tulajdonjogát is megszerezhesse.

5 A magyarországi konzervatívok érvelései az 1840-es években, de a kelet-európai jobbágyfelszabadítás egyes esetei is mutatják: egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a jobbágy a járadék megváltásával a használatában lévő földet szerzi meg szabad tulajdonául. A konzervatívok érvelése a teljes kárpótlás érdekében, ami azt jelentette, hogy az örökváltság során nem a járadék tőkésített összegét, hanem az urasági majorföldek nemesek közötti, de legalább az úrbéres földek jobbágyok közötti adásvétele során kialakult árak tőkésített öszszegét kívánták örökváltságként megkapni,

6 csak az 1836. évi törvény alapján tekinthető hamisnak. Ha a jobbágy örökös használója a földnek, az uraság a járadékok tőkéjében nemcsak méltányos, de a jogszerűen elérhető megváltást megkapja. Az önkéntes örökváltságról 1840-ben megalkotott törvénynek a tényleges megváltakozásokra valóban kevés hatása volt, miként ezt a kortársak is látták, de a fentiek szellemében született s kizárta azt a lehetőséget, hogy Magyarországon egy majdani általános jobbágyfelszabadítás a jobbágyföldek úri kisajátításával vagy erőteljes megcsonkításával mehessen végbe. Ugyanígy a jobbágyok birtokképességéről és hivatalképességéről alkotott törvények nevetségesen kevés konkrét eredményt hoztak a 40es években, de a jobbágy személyi és dologi jogai csonkaságának évszázados rendjén ütöttek csorbát. E kis lépésekhez képest a Kossuth vezette liberális reformnemesség örökváltsági javaslatai is mérföldnyi távolságra vannak a valóságos helyzettől, de logikus következményei az elért apró eredményeknek. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy a járadék tőkésített összegével a telki állományt szerezheti meg tulajdonul a jobbágy s az uraság törvényesen csak a járadék tőkésített összegét kaphatja meg az úrbéres földekért, a földesúr nem szegülhet ellen a megváltásnak, azaz jogalapja van a kötelező örökváltságnak s annak is, hogy a megváltási összeget a jobbágy helyett az állam vállalja magára.

7 De csak így lehetséges az is, hogy az „Antiúrbérváltság" c. — egyesek szerint Táncsics által írt röpirat, de a biztosan az ő tollából származó Népkönyv a kárpótlás nélküli felszabadítás gondolatát úgy vethette fel, hogy válaszul nem hangozhatott el a jobbágyok föld nélküli felszabadítása.

8 Csak az elmondottak alapján magyarázható meg az is, hogy Kossuth eszmerendszerében az állami kárpótlással történő kötelező örökváltság követelése összekapcsolódhatott a közteherviseléssel. Ennek az összekap30