Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Lukács Sándor: Táncsics eszmevilága
Csak találgathatjuk, mi lehetett a negyedik — Táncsics szerint a leghatásosabb — mód, a cenzor ugyanis erről semmit sem hagyott meg. Valami sejtelmünk azért lehet, mert a következő passzusban ezt a — nyelvészeti munka lapjain szokatlan — szöveget olvashatjuk: „Hát jobágyaink sorsán nem akarunke könyiteni? hiszen ők nem okai, hogy jobbágyok, valamint mi sem vagyunk okai nemjobágyságuknak; mert ugyanazon vak eset szerint a jobágyok születhettek volna azok[nak], mik mi vagyunk, és megfordítva..." — és újabb cenzori törléssel ér véget a különös nyelvészeti mű. Két év múlva Táncsics következő munkája : Magyar és német beszélgetések s nyelvgyakorlások e két nyelv hirtelen megtanulására. Szerzőjének már volt tapasztalata a cenzúrával, de a szellemhóhérok még nem tudhatták, kivel van dolguk: észrevétlen maradt, hogy az ártatlan nyelvtani példák közé („Nem valának tánczosnőjinknek burkonyaik?" — „Nem volt nekem deréktyűm?") Táncsics egy kis puskaport kevert, ilyen, mondatokat: „Azon ország vagy nemzet, melynek törvénye idegen nyelven van irva, boldogtalan!" — „Ahol jogasság nincs, nincs-ott morál, nincs religio." — „Magyarországban nem kevés iskola van, de józan növelés nincs." — „Miért nincsenek nálunk gyárok?" — „A jog mindennek alapja, ezen nyugszik s nyughatik csak a nemzetek boldogsága." — „Minél nagyobb a nemesek szabadsága, annál nagyobb a jobbágyok szolgasága." — „Szomorú, midőn a népek örökös rabszolgákul tekintethetnek." Különösen fontos az a mondat, melyben Táncsics először pedzi a tulajdonviszonyokat: „A hol a tulajdon csak kevésnek kezében van, nincs ott boldogság." A becsempészett mondatokból persze botrány lett: a könyv József nádor kezébe került (ebből tanultak a gyerekei), s a főherceg vizsgálatot indított, és a figyelmetlen cenzort elcsapták. Ennek ellenére Táncsics még néhány nyelvkönyyében megismételte a stiklit, és módszerének követője is támadt Vajda Péter személyében. Táncsics harmadik műve, Nyelvészet címmel, ugyancsak 1833-ban látott napvilágot. Ebben kezdi meg támadásait a Magyar Tudós Társaság ellen, s folytatja negyedik könyvében, melynek címe Kritikai értekezetek; ennek két kötete 1835-ben került ki a sajtó alól. Táncsics nagyon sokat várt Széchenyi Akadémiájától; megalapítását első könyvében történelmi korszakhatárnak jelölte ki. De hamar csalódnia kellett. „Minthogy az embernem czélja boldogság, boldogság pedig jog és morály nélkül nem képzelhető", fontos megtartani a sorrendet: „Boldogok legyünk először, aztán tudományoskodjunk, ha kedvünk tartja." „A Társaságnak [tehát] mindenek előtt olyan kis nevelési könyvet kellett volna készítenie, melynek nem létét a legpompásabb kastélyban szinte úgy erezik, mint az alacsony kunyhókban. Olyan kis katekizmust lett volna jó eleinte készíteni, melybeni a jog kézzel foghatólag adatnék elő; melyben a szent morály mindennek lelkére adatnék, melynek olvasására a szívek meglágyulva olvadoznának, s a keserű könyektöl fáradt szemekbül már egyszer örömkönyek csuroghatnának." Táncsics saját írói programjának 20
