Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Lukács Sándor: Táncsics eszmevilága

Lukácsy Sándor: TÁNCSICS ESZMEVILÁGA Aki Magyarországon önéletrajzot ír, számítson rá, hogy sosem lesz tisztességes biográfiája. Minek könyvtárban, levéltárban vesztegetni az időt, mikor hősünk maga a kezünkbe adja a tudnivalókat: elegendő kivonatolni az önéletrajzát. Táncsics esetében az Életpályámat. Ezt a könyvet az utókor — mondhatni — nem rendeltetésszerűen használja. Finnyás tudomány a magyar história litteraria: ami nem fér bele a líra, epika, dráma műfaji szentháromságába, azt — akár emlékirat, akár útleírás, akár vezércikk, riport vagy más ilyesmi — nem szereti befogadni az irodalom árkádiai berkeibe. Akkor sem, ha esztétikai értéke nagyobb, mint egy olvashatatlan színműé, mely valamikor díjat nyert — vagy nem is nyert — egy akadémiai pályázaton. Az Életpályám irodalmi elismertetése is késik. Pedig mennyi remek lapot kínál, különösen a szerző gyermek- és ifjúkoráról; a régi-régi falusi életnek, konyhának, iskolának, munkának hány kitűnően leírt mozzanatát őrzi, megannyi értékes borostyánzárványt. Fájlalhatjuk, hogy múlt századi elbeszélő prózánk arisztokraták szívkalandjaival bíbelődött s nem hozta létre a nagy parasztregényt — dehogy nem! itt van, kezünkbe vehetjük. Szerkezete lehet bizonytalan és kacskaringós, szövege itt-ott naiv és tudákos; az Életpályám minden hibájával vérbeli epika, szépirodalom, olvasni, méltatni kellene. Ehelyett az adatszolgáltatás szerény szerepére, kárhoztatják. Még szerencse, hogy adatai, noha öregedő emlékezet terméke a mű, elég megbízhatóknak látszanak. Táncsicstól tanítója egyszer elkobozta pad alatti olvasmányát: Kisfaludy Sándor egyik színművét. Az esetet a kései önéletrajz szerzője csaknem azonos szavakkal beszéli el, mint egy korábbi, 1835-ből való munkájában. Nem az Életpályám hitelességével van a baj, hanem a hiányaival. írója furcsán rostált. Följegyzett jelentéktelen apróságokat, akárhány fontos művét, tettét említetlenül hagyta. Elszomorító, ahogyan leírja találkozását Cabet-val, 1846-ban. Történelmi pillanat, európai esemény: a francia kommunizmus atyja a magyar kommunizmus úttörőjével parolázik. A beszélgetés, igaz, egy kicsit nehézkes, mert Táncsicsnak — egy francia nyelvkönyv szerzőjének! — gyenge franciasága miatt latinul folyik: de mégis, miről folyt eszmecseréjük? Arról, hogy miféle nyelv a magyar, a latinnak és a szlávnak valamilyen zagyvaléka-e, mint Cabet vélte. „Fájt, vérzett szívem, mintha éles karmokkal marcangolták volna." Ennyi, mindössze ennyi áll az Életpályámban a nevezetes találkozásról. Meglehet azonban, hogy csakugyan nem beszélgettek egyébről. A nyelvkérdést a tájékozatlan francia vetette föl, magyar vendége pedig könnyen leragadt ennél a témánál. Mert Táncsics élet-halál fontosságű17