László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Schmidtmayer Richárd: A tatai zsidó iskola pedagógiai elvei és felszereltsége az 1850-es években
A TATAI ZSIDÓ ISKOLA PEDAGÓGIAI ELVEI ÉS FELSZERELTSÉGE AZ 1850-ES ÉVEKBEN PEDAGÓGIAI ELVEK ÉS MÓDSZEREK A TATAI MINTAFŐISKOLÁBAN Lederer szerint az iskolának hármas feladata van: „Vallásosságra, hazaszeretetre és emberségre nevelés, azaz olyan hithű zsidók képzése, akik hű és hasznos állampolgárok, valamint jó és okos emberek.’’19 A vallásos nevelést az iskola elsősorban a hittanórákon keresztül tudta megvalósítani. A tatai zsidó iskola tanmenetében (amely, mint azt Lederer többször hangsúlyozta, a legmesszebbmenőkig megfelelt a kormányzati előírásoknak) a hit- és erkölcstan oktatása szorosan összekapcsolódott az „ősök nyelvének”, a hébernek tanulásával. Ehhez használták egyrészt a Letteris-bibliakiadást, a bibliai történeteket pedig Wessely nyomán dolgozták fel. Meir Halevi Letteris egy angol misszió megbízásából olyan modern héber bibliakiadást jelentetett meg 1852- ben, amelyben a mazoretikus szöveget filológiailag javította eltérő szövegvariánsok alapján, jelentős ellenszenvet váltva ki maga ellen a zsidó közösségek részéről.20 Wolfgang Wessely amellett, hogy a prágai egyetemen rabbinikus héber nyelvet és irodalmat oktatott - elsősorban keresztény teológiahallgatóknak -, kiadott egy katekizmust izraelita gyermekeknek, a Netiv Emunah-t, amelyben rövid, kétnyelvű - héber és német - bibliai történetek után német nyelven kérdés-felelet formájában, modern verses betétekkel kiegészítve a zsidó hit alapjait tárgyalta.21 Látható, hogy a hittanításhoz használt könyvek modern - akár korukat megelőző módon, „botrányosan” modern - szemléletmód alapján íródtak. Ez az újszerű szemlélet gyökeres ellentéte volt a teljesen vallási alapokon működő chéderekben megszokott tanulmányoknak, amelyek éppen annak az autoriter mazoretikus szöveg megismeréséből álltak, amelyet Letteris az általa szükségesnek vélt helyeken korrigált. Ebben a szemléletváltásban annak a jozefinista törekvésnek a beteljesülése fedezhető fel, amely a zsidó oktatási intézmények szekularizációját célozta fél évszázaddal korábban. A második cél, a hű és hasznos állampolgárok képzése sokrétű oktatás keretében, különböző tanórákon történt. Németórán a német nyelv mellett, amely az iskola tanítási nyelve is volt, és a birodalom Bach-korszakra jellemző centralizálási és aszszimilálási törekvéseit szolgálta ki, olyan irodalmi szövegeket forgattak a diákok, amelyek a németosztrák (hiszen ekkor még nem valósult meg az ön19 „Bildung zur Religiosität d. h. zu einem frommen Juden, zum Patriotismus d. h. zu einem treuen nützlichen Staatsbürger und zur Humanität d. h. zu einem guten vernünftigen Menschen.” (LEDERER 1856, lg.) 20 MUNELES1972. 21 Életrajzátlásd: WURZBACH 1884,182-184. álló osztrák nemzettudatot megteremtő kisnémet egység) hazafiságra neveltek: például a Poethischer Hausschatz des deutschen Volkes Wolfftól vagy a Die Geschichte Oesterreichs aus dem Munde deutscher Dichter Gebhardttól. A magyar nyelvoktatás a német nyelv alapján történt, a német olvasókönyvet fordították magyarra. AIV. osztály magyar olvasókönyvei is többnyire általános témákról szóltak, így nem voltak alkalmasak a magyar hazafiság felkeltésére, annak ellenére, hogy ezek még a szabadságharc előtt, a magyar reformkor szellemében íródtak. A hasznos polgári ismeretek átadását a gyakorlatorientált képzés szolgálta. Több tantárgynak részét képezték olyan ismeretek, amelyeknek elsajátítása közvetlen hasznot jelentett az iskola utáni életben, például üzleti fogalmazványok írása magyar- és németórán. Ezen felül azon diákok, akik az elemi iskola után nem tanultak tovább, külön órarend szerint tanultak III. és IV. osztályban, amelynek keretében a polgári élethez hasznos és szükséges tudást szerezték meg. Lederer fontosnak tartotta, hogy minden diák találjon olyan szakmát, amelyben kiteljesedhet; olyan kézműveseket állított a tanulók elé példaként, akik önerejükből váltak egyszerű munkásokból a társadalom megbecsült tagjaivá. Hans Fugger és Benjamin Franklin mellett egy kortárs mesterembert is piedesztálra emelt: egy Krach nevű prágai szabót, aki az 1855-ös párizsi világkiállításon elnyerte a Francia Becsületrendet.22 Az iskola harmadik feladatát, a jó emberek nevelését értelemszerűen nem a tananyag, hanem az iskola erkölcsi és nevelési elvei határozták meg. Lederer az iskolai nevelésről vallott elveit ekképpen fogalmazta meg: „Minél különbözőbb és változatosabb jutalmakat nyújt egy iskola, annál kevesebb és ritkább ott a büntetés. Ajutalom a szeretet megnyilvánulása, amely örömet okoz és jót tesz, megvonása pedig már a leghatékonyabb büntetés. A nyilvánosjutalmazás, ha ritka is, jobban és erősebben ösztönöz szorgalomra és erkölcsösségre, mint amenynyire a napi büntetés visszatarthat a durvaságtól és a restségtől. A nyilvános jutalmazás ezen túl önbecsülést és önbizalmat ébreszt, amely később jótettekre ösztönöz, és visszatart a rossztól. Ezért vezettük be mi is azt a nemes és követendő szokást, hogy a nyilvános vizsgák alkalmával a legszorgalmasabb és legerkölcsösebb tanulóknak diáktársa-Robert Krach a világkiállítás 7. csoportjának 25. számú, ruházati és divatcikkgyártási osztályának volt a zsűritagja, ebbéli minőségében azonban III. Napóleon rendeletének tanúsága szerint nem tüntették ki a becsületrenddel. (RAPPORTS 1856, LXI, LXXIV.) 225