László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Schmidtmayer Richárd: A tatai zsidó iskola pedagógiai elvei és felszereltsége az 1850-es években
KUNY DOMOKOS MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI 20. (2014) 223-230. A TATAI ZSIDÓ ISKOLA PEDAGÓGIAI ELVEI ÉS FELSZERELTSÉGE AZ 1850-ES ÉVEKBEN SCHMIDTMAYER CSABA A tatai zsidó elemi iskola történetével különböző időszakokban már többen alaposan foglalkoztak,1 2 azonban mindig szigorúan az iskola, illetve a hitközség történetének vonatkozásában. Ezen felül ezek a munkák az iskola kezdeti időszakát mind több évtizedes távolságból, történeti források segítségével dolgozták fel. Fennmaradt azonban 1856-ból az iskola évkönyve,3 amely kiváló egykorú betekintést ad az intézmény korabeli viszonyaiba. Jelen dolgozat célja annak vizsgálata ezen forrás tükrében, hogy milyen pedagógiai elvek mentén, milyen felszereltséggel, milyen színvonalon működhetett a tatai zsidó hitközség iskolája a 19. század derekán. AZ ISKOLA TÖRTÉNETE AZ 1850-ES ÉVEKIG A tatai zsidóság újkori története a Rákóczi-szabadságharc lezárultával kezdődött: az első izraelita betelepülők ekkor érkeztek a városba, többnyire Cseh- és Morvaországból. A 18. század végén már mintegy 400 zsidó élt Tatán és Tóvároson,4 ezzel a tatai hitközség Komárom vármegye egyik legjelentősebb izraelita közösségének számított.5 Egy ekkora lélekszámú közösség már természetszerűleg igényelte a gyermekek számára az iskolai oktatást. Az első ismert adat a településen tevékenykedő zsidó tanítóra 1816-ból származik, amikor a hitközség nem járult hozzá, hogy Laser Jakab, a szegény tanító, Nobel Hirschel apósa letelepítse a városban másik vejét.6 * Szintén kiderül ebből az iratból, hogy bár az oktatásra való igény már nagyon korán felmerült, a zsidó közösség gazdasági eltartó ereje nem volt még abban az állapotban, hogy a községi tanító szükségleteiről megfelelőképpen gondoskodni tudjanak. Az 1830-40-es években Tatán nem kevesebb, mint öt különálló izraelita „zugiskola” működött. Ebben a korszakban, 1835-1847 között tevékenykedett a városban Peisner Adolf tanító is, aki később több településen is zsidó iskolákban oktatott. Goldberger Izidor éppen az ő működésére hivatkozva vélte úgy, hogy a „zugiskolák” mellett színvonalasabb 1 Ezúton is szeretném megköszönni Perger Gyulának, hogy a dolgozat témájául szolgáló forrásra felhívta a figyelmemet, és annak megírását hasznos észrevételeivel segítette. 2 A 19. századi működés legalaposabb összefoglalója: HERZFELD 1896. Ezt egészíti ki újabb adatokkal GOLDBERGER 1916. A 20. századi működést összefoglalja: KÖRMENDI 1994. 3 LEDERER 1856. 4 GOLDBERGER 1938, 9-12. A pontos szám tekintetében megjegyezte, hogy az egyes kutatóknál jelentős eltérés mutatkozott az adatokban. 5 GYÜSZI2001,37. 6 „Der bittställer Jacob Laser (...) hat ohne dis Schon eine Tochter an den Armen Lehrer, Nobel Hirschel hier oktatásnak is kellett lennie Tatán ebben az időben. Lederer Ábrahám azonban jelen dolgozat forrásául szolgáló évkönyvben az iskola történek ismertetésekor ezeket az előzményeket nem „zugiskoláknak”, hanem egyszerűen magániskoláknak nevezte, amelyekkel kapcsolatban a legfőbb problémát abban látta, hogy „a gazdagok, akik nagy vagyonúknak bővében, azonban egy derék tanító kiválasztásához elengedhetetlen intellektusnak híján voltak, többnyire olyan tanítót választottak, aki külsőségekkel, sarlatánsággal könnyen megtévesztette őket, elhivatottsága és pedagógiai érzéke azonban hiányzott.” A másik dolog, amely miatt elmarasztalta ezeket, hogy „az ifjúság nagyobb része azonban oktatás és képzés nélkül nőtt bele a polgári életbe”, hiszen a magánfinanszírozású iskolákat csak a fenntartók gyermekei látogathatták.8 Vélhető tehát, hogy Peisner valójában nem a „zugiskolák” mellett, hanem azok egyikében tanított, és így egyike lehetett azon kevés kivételeknek, akiket Lederer később nem vádolt sarlatánsággal. Ez a helyzet 1851-ben változott meg jelentősen, amikor Ziltz Mór, komáromi rabbi és izraelita hittanár9 látogatása nyomán a magániskolákat egyesítették, a tanítók nagyobb részét elküldték, a ein gebracht, der kaum zu Leben hat.” Idézi: GOLDBERGER 1916,273. 7 HERZFELD 1896,193-194; GOLDBERGER 1916, 274. „Die Reichen wohl im Besitze großer Geldsummen aber in Ermanglung der zur richtigen Wahl eines tüchtigen Lehrers nothwendigen Intelligenz, wählten sich zumeist einen Lehrer, der durch sein Äußeres, durch seinen Charlatanismus zu täuschen leicht im Stande war, dem aber jede Berufsliebe und pädagogische Einsicht fehlte... Der größte Theil der Gemeindejugend aber mußte ohne Unterricht ohne Befähigung fürs bürgerliche Leben heran wachsen.” (LEDERER 1856,14.) 9 SZINNYEI1980-1981, XIV, 1848. 223
