László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Schmidtmayer Richárd: A vértesi várak "valódi" urai az 1440-es években
A VÉRTESI VÁRAK „VALÓDI” URAI AZ 1440-ES ÉVEKBEN A másik fontos információ, amelyekre a levelek utalnak, hogy a két időpontban ugyanannak a birtokosnak a várnagya működött a várban, hiszen valószerűtlen lenne, hogy egy másik birtokos várnagya számon tudta (volna) tartani az egyik elődjének sérelmére elkövetett esetet négy év távlatából. Az események eddigi összefoglalásával megállapítható, hogy ifjabb János - igaz, szűkülő mozgástérrel - meg tudta tartani befolyását vértesi uradalmaiban. A politikai ellenfelek közötti lavírozás eredményeként végül Erzsébet hívei nem szállták meg Tatát 1440-1441-ben.122 Ezért nem szerepelnek a vértesi várak a forrásokban, mint hadi események célpontjai. 1442-ben pedig ifjabb Jánossal együtt került Erzsébet befolyási övezetéhez a terület. 1443 NYARA A nyár folyamán az erőviszonyok teljesen átrendeződtek. A török hadjárat előtt a hátországot biztosítani akarták, ezért számos forrás szól az ebben az időszakban született, többnyire kétoldalú megállapodásokról, egyezségekről. Ezen egyezségek főszereplője ifjabb János és meglepő módon id. János, aki - legalábbis Csókakő esetében - ifjabb Jánossal együtt lépett fel. Az események hátterében pedig jól kitapinthatóan ott állt Újlaki Miklós, aki Ulászló vezéreként, az országgyűlésen főkapitányi tiszttel felruházva, a régió megkerülhetetlen szereplője és talán a vértesi birtokokban is befolyást szerző politikus volt. Újlaki székvárosának tekintett Székesfehérvárott tartózkodva123 próbálta biztosítani a Dunántúl békéjét, különösen a birtokaira közvetlen veszélyt jelentő Vértes vidékét. Fő célja a János-fiak „étvágyának” csillapítása volt. Biztos lehetett benne, hogy őket csupán katonai megoldással nem lehetett félreállítani, ezért Újlaki itt diplomáciai eszközökhöz folyamodott. E törekvéseiben Ulászló - úgy tűnik - személyes jelenlétével is támogatta, hiszen augusztus elején Újlaki (várpalotai rezidenciáján tartózkodott.124 Újlaki július végén a fehérvári káptalan előtt semmisnek nyilvánított minden olyan szerződést, zálo122 Erzsébet 1440 nyarán ugyan a tatai vár uradalmából eladományozta Agostyánt („quoddam predium Abostyanfewlde vocatum in comitatu Komaromiensi existenti nunc habitatoribus destitutum per defectum seminis condam Benedicti Tulok de regni nostri consuetudine ad sacram regni coronam maiestatemque regiam rite et legittime devolutum et per castellanos nostros de Thatha ad ipsum castrum nostrum occupatum simulcum universis et singulis suis utilitatibus et pertinenciis”): 1440. július 28. (DL 13561.) Agostyán 1440 májusában is Tata várának tartozéka volt. (DL 13900.) Az oklevélben a használt saját várnagyai kifejezés korábbi időszakra utal, amikor a vár még honorbirtokként volt id. Rozgonyi István birtokában. 1438-ban hasonlóan „saját városából”, Tatából írt oklevelet Erzsébet: 1438. november 16. (HO II. 281.) Mindenesetre a beiktatást nem sikerült végrehajtatnia. Ehhez - úgy tűnik - 1442-ben sem volt elég ereje, hiszen azt még kétszer erősíttette meg az újdonsült birtokos. 1446-ban Hunyadi Jánossal, majd 20 évvel később Mátyás királlyal. (DL 13561.) Agostyán ugyan nem szerepelt Tata birtokai között 1446-ban (DL gosítást, amelyet korábban ifjabb Jánossal kötött.125 E bevallás megerősíti azt a feltételezést, hogy egyes események mögött Újlaki Miklóst sejthetjük, sőt az egyik csókakői várnagy nagy valószínűséggel az ő érdekeit képviselte. E feltételezést erősíti, hogy augusztus 8-án újabb megegyezésre került sor. Az első bevallásból megtudjuk, hogy Bedegei Benedek és Gergelylaki Sandrin hű szolgálataikért megkapták életük tartamára Vitány várát, ezen felül a jó hivatalviselésükért százötven aranyforint értékű juttatást nyertek el.126 Továbbá adományokban részesültek, a Csókakő várához tartozó,127 Fejér megyei Csala és Dinnyésméd birtokokat, valamint Komárom megyében egy újtatai malmot kaptak.128 A következő bevallásból kiderült, hogy Vitányi azért kellett a két Jánosnak átadnia, mert különben a Gergelylaki Sandrin és Bedegei Benedek várnagyok nem adták volna át Csókakő várát.129 A Rozgonyi-család történetében nem példa nélküli, hogy fizetség hiányában a várnagyok kizárták urukat a várukból, hiszen hasonló folyamat zajlott le az 1450-es években Pozsonyban is.130 Ott is a hivatalviselésért járó pénz kifizetése mellett egy másik várat is követeltek.131 A Rozgonyiak teljesítették a csó-88202.) és a részletesebb felsorolást tartalmazó két 1449-es oklevélben sem (DL 14284., DL 13830.), azonban ez alkalmakkor nem szerepel már Kovácsi puszta sem. 1455-ben (DF 207898.) és 1489-ben (DL 19607.) Agostyán és Kovácsi birtokosa a Rozgonyiak hű - Mátyás alatt id. Rozgonyi János altárnokmestere - familiárisa, Kovácsi Demeter. 123 Újlaki Székesfehérvárott adott ki oklevelet: 1443. július 22. (DF 260017.) '~4 Ulászló Palotán adott ki oklevelet: 1443. augusztus 2. (DL 92953.) Az oklevél azonban csak átírásban maradt fent elírásokkal, egyelőre más forrás nem erősíti meg, hogy Ulászló Palotán tartózkodott volna. Sroka nem ismeri az adatot, ez idő tájt Ulászlót Budára helyezte. (SROKA 1995,33.) 125 1443. július 29. (DL 13729.) 12 1443. augusztus 8. (DL 13731.) 122 BOCSI 2007 50-53-t2S 1443. augusztus 8. (DL 13730.) 129 A bevallást a várnagyok is a fehérvári káptalan előtt tették: 1443. augusztus 8. (DL 13731.) 130 PÁLOSFALVI 2004, 201. 131 PÁLOSFALVI 2004,197. 205
