László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Stanisław A. Sroka: Stiborici Stibor szerepe a lengyel-magyar kapcsolatokban az 1409 - 1402-es években
STANISLAW A. SROKA 150 lándzsás kimutatásában, amely Podolin és Lubló alatt állomásozott. 1411. március 31-én Szepesújfaluban a lengyelek és magyarok békét kötöttek. A magyar mágnások közül Stiborici Stibor is jelen volt. A megegyezés 1411. november 11-re lengyel és magyar urak találkozóját írta elő, hogy azok tisztázzanak minden vitát és félreértést. A tervek szerint 12 magyar mágnás jelent volna meg Szepesófaluban, és ugyanennyi mágnásnak kellett volna lennie Sromowce községben is. A Szent Márton napjára tervezett találkozó végül is nem valósult meg, azonban Sromowice községben november 19-én meghosszabbították a fegyverszünetet 1412. augusztus 15-ig.41 A lengyelek és magyarok közötti, 1411 októberében és novemberében zajlott igen érdekes tárgyalás vagy inkább alkudozás szerepel egy a találkozókon részt vevő, neve alapján magyar, lengyel királyhoz intézett, dátum nélküli levelében.42 A szerző arról értesítette a lengyel uralkodót, hogy a bártfai titkos találkozón a lengyel küldöttel - akit „nobilis et magnificus vir Johannként” említett - megegyezett abban, Moldova Magyarországhoz tartozik majd azzal a feltétellel, hogy Luxemburgi Zsigmond véget vet Lengyelországgal szembeni agresszív hozzáállásának. A szerző királynak írt levele szerint ezt a javaslatot azonban nem fogadták pozitívan a lengyel urak, akik elutasították az ajánlatot a Szent Márton napja környékén szervezett találkozón. A levél további részében az író a lengyel uralkodónak azt indítványozta, hogy a béke érdekében alkalmazkodjon a korábbi megegyezéshez, amelyet Bártfán kötött egy bizonyos Jannal. A magyar diplomata titokzatos beszélgetőtársa Krakkó kormányzója lehetett, Tarnowi Jan krakkói vajda, vagy Szczekocini Jan, az akkori lublini várnagy. Ők voltak az egyetlen, Jan nevet viselő s 1411 márciusában, Szepesújfaluban a magyarokkal folytatott tárgyalásokon részt vevő személyek.43 A Szepesújfaluban folytatott tárgyalások befejeztét követően Luxemburgi Zsigmond Erdélybe ment,44 Stibor pedig királyi küldöttként Prága felé vette útját, hogy ott Zbynkát, a prágai érseket megbé41 ZSO III, 289, 291, 1236; DOKUMENTY POLSKIÉ 1998, 39-40; NOWAK 1964, 112; SROKA 2001, 107; DVORÁKOVÁ 2003, 289. 42 HEIMPEL1931,137-138; ZSO III, 1196. 43 „Postea verő in Barthfa cum eodem Johanne conveniendo secrete inter me et ipsum condixeramus mutuo super articulis etpresertim de recuperacione possessionis reális terre Moldwane vestro auxilio concurrente ad obedienciam eiusdem domini mei regis et s. corone regni Hungarie reducende, et ut cetera omnia, super quibus differencia utrimque fiebat et versebatur, tam diu, donee prefatus dominus meus rex et vos in humanis ageretis, deberent in suo statu inviolabiliter et inconcusse remanere, et ita firmatum erat conclusive inter me et ipsum Johannem, certificans me idem Jo-kéltesse Húsz János mesterrel. A békéltető Stiborici Stiboron kívül III. Rudolf szász herceg és Kravari Lackó cseh mágnás volt. Tapintatos diplomáciájuknak köszönhetően a vitázó felek készen álltak arra, hogy elfogadják IV. Waclaw király ítéletét. Az erről szóló egyezséget 1411. július 3-án írták alá.45 1411 telén Stibor aktívan részt vett a magyarok Velence elleni háborújában. A dalmáciai frontól viszszatérve Stibor szerepet vállalt az Ólublóban megrendezésre került magyar—lengyel nagygyűlés előkészítésében, valamint részt vett magán a nagygyűlésen is. 1412. február 18-án a magyar urak - köztük Stibor és az egri püspök, aki Stibor rokona és druszája volt - menedéklevelet adtak a lengyel uraknak a Szepesófaluban tervezett közös találkozóra.46 Három héttel később Branda da Castiglione bíboros, Stiborici Stibor és további magyar nagyurak Witold kezébe adták a Jagelló Ulászlónak és több lengyel úrnak szóló menedéklevelet a néhány nappal később kezdődő közös, lublói nagygyűlésre.4 Jan Dlugosz szerint Ulászlót a magyar király speciális küldöttei, Branda bíboros és Stibor vajda beszélték rá a lublói útra.48 1412. március 15-én Lublóban aláírták a rusz-moldáv konfliktust szabályozó lengyel-magyar szerződést. A Halicsi Ruszt határozatlan időre Lengyelországnak ítélték. E földterület problémáját a szerződést aláíró bármelyik uralkodó halálát követő 5 év múltával tervezték megoldani. Moldova a lengyel király fennhatósága alatt maradt, a magyar király ezen kívül kötelezte magát arra, hogy nem szól bele túlzottan Podólia ügyébe, azonban a Szent István király állama iránti katonai szolgálat terhét a moldvai fejedelemre rótták a törökökkel vagy más hitetlennel folytatott háború esetére. Igen komoly következményeket ígértek a fejedelem fegyelmezetlenségének esetére: Moldovát letörlik a térképről, s felosztatják Lengyelország és Magyarország között.49 Nem tudjuk, hogy Stiborici Stibor a lublói találkozó végeztével részt vett-e a budai nagygyűlés szervezésében, amelyet 1412 júniusának második felében tartottak. Magán a találkozón nem vett részt, mert Erdélybe utazott, ott-tartózkodását június közepétől hannes hoc apud vestram serenitatem efficere, et ego apud regiam maiestatem cum fratribus meis modo simili deducere ad effectum dolo absque omni.” (HEIMPEL 1931,137.J; CZAMANSKA 1996, 72,197. lábj.; DELETANT1986. 44 ITINERAR... 1995, 85-86. 45 PALACKŸ1869, 434-437; ZSO III, 645, 659-660, 883; ZILYNSKYJ 1979, 55; HLAVAÖEK 1981, 75; ÈMAHEL 1993, II- ?49-4 LEWICKI1891, 47; ZSO III, 1767. 47 LEWICKI 1891, 48; ZSO III, 1839. 48 ANNALES... 1997,191. 49 DOGIEL 1758, 46-48; WEISE 1970, 90; CZAMANSKA 1996, 72; CONSTANTINIU—PAPACOSTEA 1964,1129- II4O. I88
