László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 19. (Tata, 2013)
Kövesdi Mónika: Egy avantgarde művész Tata-Tóvároson: Schadl János (1892 - 1944)
EGY AVANTGARDE MŰVÉSZ TATA-TÓVÁROSON: SCHADL JÁNOS (1892-1944) 8. kép: Katona portré (1917). Papír, szén. J.j.l. Schadl 917. 598x435 mm Image 8: Portrait d’un soldat (1917). Papier, charbon 9. kép: Régi ház (1934). Papír, szén. J.j.l. S.J. 934. 216x255 mm Image 9: Maison ancienne (1934). Papier, charbon Van, amikor egy-egy fával teszi izgalmassá vagy akár szimbolikussá a látványt; (6. kép) van, amikor a fény az, amelynek megjelenítéséhez ürügy a házak, udvarok ábrázolása. (7. kép) Radnóti a „házfalakról lecsorgó, vöröslő fájdalomnak” nevezte a lenyugvó nap fényét, amelyben igazából tulajdon létállapotának, életérzésének kifejezését látta, tudta megfogalmazni. Schadl is ugyanilyen formában használta a házfalat: alkalom a fény és sötétség, derű és szomorúság, magány és szorongás megjelenítésére, a létállapot kifejezésére. Nem a téma a fontos, hanem a hangulat, amely árad a szűk utca, a kis házsor látványából, a szálkás, rezgő előadásmódból, a bizonytalan eredetű vörös tinta szinte ujjal, körömmel felvitt nyomaiból. 10. kép: Napsütés, felhők (1942). Papír, szén. J.j.l. S.J. 42. 218x277 mm Image 10: Soleil, nuages (1942). Papier, charbon A fény sajátos használatát a szénrajzokon kísérhetjük figyelemmel. Már az akadémiai tanulmánylapokon, az 1910-es években megjelenik a fény kompozíciós elemmé válása, az a modor, amint a felfénylő, fehéren hagyott foltok mint vattacsomók emelkednek ki az ábrázolásból. (8. kép) Általában arcképeken látjuk ezt, a ruha, az arc (a kiemelkedő homlok, járomcsont) kidolgozásánál. A 20-as évek stílusa, az art deco grafikája szerette ezt a puha fényt, de Schadl művészetét végigkísérte, később is jellemző maradt, elszakadva a portrétól, egészen az utcaképekig. (9. kép) A fény ábrázolása ekkor már leginkább El Greco fénykezelését idézte fel, bár biztosra vehető, hogy Schadl saját fejlesztése ez, hiszen művészetének legfontosabb, legbelsőbb sajátja. Az égen felhők ragyognak át, és ugyanígy, ilyen intenzív módon tükröződik a fény itt lent, a házakon, a fákon is. (10—11. kép) A fény ábrázolása (amelynek létéről vagy nemlétéről szól valójában a kép) rajzainak tárgya. Különösen szembetűnő ez akkor, amikor a szemlélő a kiállítótérben kronologikusan sorba rendezett rajzait látja. Szemléletesen követhető az a folyamat, amelynek végpontján, a 40-es években a fény szinte elfogyott, a puha szén árnyalatai nem nyíltak már szét, hogy utat adjanak a felhőfoszlányokon átragyogó, felvillanó fénynek. Schadl épp csak modellálta a szenet, de nem hagyta fehéren a papírt. (12. kép) Hová lett 167 I
