László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 19. (Tata, 2013)
Czibula Katalin: Gustav Klimt és a Tatai Színház
CZIBULA KATALIN A nézőtér kiemelkedő dekoratív eleme volt a színpadi függöny. Ebből az időszakból számos festett, különös gonddal dekorált, nagy formátumú színházi függönyt ismerünk. A tatai dekorációval kapcsolatban lehet olvasni Feszty Árpád nevét, mint aki a mennyezeti képet és a függönyt festette, de a kortárs újságok (Vasárnapi Újság, Új Idők, Magyar Szalon) pontosan tájékoztatnak arról, hogy Feszty barátja, Pálik festette a mennyezetet,14 és Ábrányi Öerdög Lajost említik a függöny készítőjeként.15 (6. kép) 6. kép: A tatai színház függönye, Ábrányi Öerdög Lajos munkája Abb. 6: Lajos Ábrányi Öerdög: Vorhang des Tataer Theaters (Magyar Szalon Bd. XVIII. Jan. 1893.305-306. A függönyfestmény ikonográfiája többféle jelképiséget hordoz. Első jelentésében alkalmazkodik a romantikus történeti festészet tematikájához: vadászjelenet Mátyás király és udvartartása ábrázolásával. A királyt udvarhölgyek és lovagok, művészek és tudósok körében látjuk. Ugyanakkor a csoportképen 19. századi figurákat ismerhettek fel a kortársak az Esterházy udvar vendégeinek köréből: politikusokat, művészeket, ismert személyiségeket. A festmény középpontjában személyesen Esterházy Miklós gróf áll Mátyás király szerepében. Ebben a jelentésében tehát a festmény didaktikus párhuzamot von Mátyás reneszánsz udvara és a tatai kulturális kör, centrumában a kastély birtokosa, Miklós gróf között. De a kép más további jelentéssel is bír. Mint említettük, a grófi Esterházy-ág szívesen hangsúlyozta a rokonságot az Esterházy hercegekkel, különösen a 19. században. A hadgyakorlatok idején, az uralkodók fogadásának alkalmából a gróf átalakíttatta a kastélyt és a nagyteremben a három ajtó fölötti szupraportákban tájképeket festetett, amelyekből egy a tatai kastélyt, kettő pedig az Esterházy hercegek fertődi kastélyát ábrázolta, ezzel mintegy arra utalva, hogy a fertődi kastély inspirálta a tatai kastély kialakítását. Ezt az állítást további példával tudjuk alátámasztani: a színház függönyén ábrázolt jelenet egy vízparton játszódik, amelynek a túlsó partján a vár áll. Már a kortársak is úgy említették, hogy ez a vár a fraknói Esterházy-vár, és valóban, a képen ábrázolt vár tornyai olyanok, mint a fraknói váré, annak ellenére, hogy nem áll vízparton, és olyan nézetben, mint a festményen, sohasem látható. Vízparton áll azonban a tatai kastély, és az Öreg-tó partjáról éppen olyan nézetben látható, mint a képen a fraknóinak tulajdonított vár. Ugyanakkor tudni lehet, hogy Esterházy Miklós gróf azt tervezte, hogy a barokk kastélyt és a gótikus-reneszánsz várat összekapcsolja. A színházi függöny bizonysága szerint Miklós gróf itt is a hercegi család építkezéseit tekintette előképnek, és a tatai tervekben egy a fraknóihoz hasonló épületegyüttest álmodott meg. A SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA Az új színház 1889. október 4-én a következő programmal nyílt meg: először Reimann Rezső előjátéka és ouvertüre-je, majd Éder Pál „Jegyes egy órára” című egyfelvonásosa, végül Leo Friedrich „Gödöllő” című zenés játéka. Az előadást Pálik Béla rendezte.16 Meg kell állapítanunk azonban, hogy az építkezés nagyvonalúsága mellett is maga a színházépítés anakronisztikus jelenségnek tűnik, hiszen a kastélyszínházak kora jellegzetesen a barokk és rokokó világa, korszakuk a 19. század kezdetétől leáldozóban van: a polgári színjátszás előretörésével az arisztokrata magánszínházak folyamatosan megszűnnek, és a színház a polgári nyilvánosság fontos fórumává válik; a színházépületek pedig általában a város kezében vannak, és állandó társulattal rendelkeznek, vagy bérlők üzemeltetik. A nemesi mecenatúra a társulatok és vendégjátékok támogatásában kap szerepet. Ugyanakkor láthatjuk, hogy a bemutató műfajai egyrészt követik azt a műfaji sokféleséget, amely a színházi bemutatókat a 19. század folyamán jellemzi, másrészt viszont a zenés játék (különösen német nyelvű alakjában: Singspiel) műfajával egy polgári jellegű, de idejétmúlt mintát követ. Az arisztokra-14 TAKÁCS 1914, 706-707; Takáts Sándor: Tata. Vasárnapi Újság 1897. szeptember 12.37. sz. 599-602. MS 1893,305-306. STAUB 1977, 250; BUSCHEK1999,191. 148
