Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 18. (Tata, 2012)
Kemecsi Lajos: Tat-tóvárosi női hagyatéki leltárak elemzése (Esettanulmány)
Kemecsi Lajos Az életmód egyik elfogadottan jellemző szegmense a táplálkozáskultúra és az ennek részeként jellemezhető konyhai edények, felszerelések. Az inventáriumok alapján megállapítható, hogy a tatai mezővárosi háztartásokban használt edények között a hagyományos fazekas termékek mellett fokozatosan egyre nagyobb számban jelennek meg a keménycserép, porcelán edények, illetve a főzésnél használt öntöttvas lábasok, serpenyők. Az összeírásokban a 19. század közepétől réz fazekak, pléh tepsi, vas serpenyő is szerepel a konyhában. A leltárakban a legnagyobb számú tárgyat rendszerint a konyhában írták össze. Ott tartották a mindennapi főzéshez szükséges edényeket, eszközöket. A tatai háztartásokban használt edények között a hagyományos fazekas termékek mellett fokozatosan egyre nagyobb számban jelennek meg a keménycserép, porcelánedények, illetve a főzésnél használt öntöttvas lábasok, serpenyők. A konyhák összeírt tárgyai minden esetben nyílt tűzhely használatára is utalnak: tűzfogó, vasláb, serpenyők, nyársak. Konyhai vas eszközként szinte kivétel nélkül mindegyik leltár rögzített fazekat, lábast, serpenyőt és nyársat, lúdlelket is. Vagyonosabb mestereknél cin evőeszközök is felbukkantak. Természetesen a legnagyobb számban fazekas termékeket találunk a hagyatéki leltárakban. A tatai fazekasság jellegzetességeit is kimutathatjuk az edénytípusok elemzésekor. A Tatán dolgozó tálasok és korsósok a rendelkezésükre álló nyersanyagból nem tudtak tűzálló főzőedényeket gyártani. Elsősorban tároló- és evőedényeket készítettek. Piackörzetük éppen a vizsgált időszakban, a 18. század második és a 19. század első felében alakult ki. A szűkszavú leírások alapján azonban nem minden esetben állapítható meg, hogy egy-egy edénytípust a helyi vagy távolabbi fazekasoktól szerezték-e be a mesterek. A helyi táplálkozáskultúra olyan elemeinek pontosításához is kiváló adatokat szolgáltatnak a leltárok, mint a disznóvágás ún. német módjának eszközkészletéhez tartozó disznót ölő fogas, amelyre függesztve, a közvélekedés szerint tisztábban, igényesebben lehet földolgozni az állatot.' Ritkaság, hogy étel nyersanyagot a tároló eszközével együtt vesznek fel a listára. Ez történt 1824- ben Válenta Terézia tóvárosi inventáriuma esetében. 8 pohár lúdzsír, 3 pohár tejföl és „1 szakajtó vörös hajma” is felbukkan a sajnálatos módon kevéssé strukturált összeírásban.* 61 62 63 A tésztaételek készítéséhez szükséges „csikmák szürü” is szerepel 1818-ban a tóvárosi asszonyok tárgyai között.A tatai és tóvárosi polgárok háztartásaiban általában 10-30 tányér és több mint egy tucat különböző méretű faNMIGy 1346. sz. 61 NMIGy 4714 ■ sz. 62 NMIGy 4020. sz. 63 NMIGy 1346. sz. A személyi higiénia eszközkészlete több más inventáriumban felbukkan. A különböző fézék került összeírásra. Nem csak fazekasok termékeit, hanem a jobb minőségű, drágább, manufaktúrákban készített porcelánokat is megtalálhatjuk a tataiak leltáraiban. Ezüst és cin evőeszközök is gyakran felbukkantak a mezővárosok lakóinak hagyatékaiban. Ezek a használati tárgyak mellett a vagyonok fontos részét is képezték. Az üvegből készült tároló edények és dísztárgyak egyaránt kedveltek voltak. 1798-ból ismerünk a leltár összeírója által szép jelzővel szerepeltetett „pökő ládát” is, egy berendezés részeként.hi 1809-ből ismeretes egy az átlagosnál némileg nagyobb méretű, jellegzetes tároló eszköz, egy 10 üveges pincetok láda Éder Józsefné hagyatékából. A pincetok a korabeli utazások elmaradhatatlan eszköze volt, amelyben az értékesebb bort, például a tokaji boros palackokat szállították biztonságos rekeszek közé állítva. Egyes esetekben a mezővárosi polgárok puszta jelenléte is kiválthatott példakövetési kényszert, felerősítve az öntudatot, a parasztoktól való önmegkülönböztetés igényét. A fenti példák véleményem szerint igazolják, hogy az inventáriumokból kiolvasható adatok alapján a ház, a lakás, a környezet jellegéről s ezáltal a személy jelleméről - mentalitásáról — gondolat- és szokásvilágáról is értékes információkat nyerhetünk. Az időben változó életminőséget érzékeltető adatok különösen jól megragadhatóak a különböző női öszszeírások segítségével.1’4 Az elemzett 27 női inventárium természetesen semmiképpen nem reprezentálja a mezővárosok társadalmát. Segítségükkel azonban óvatos állításokat fogalmazhatunk meg a különböző társadalmi csoportba tartozó nők vagyonának összetételéről. Nem tatai vagy tóvárosi, hanem általános probléma, hogy az inventáriumban rögzített hagyaték gyakran olyan idősebb nőé, aki elszegényedett vagy korábbi tulajdonának egy részét már átadta örököseinek, azaz a minta elöregedett, szegényebb társadalmat mutat a valóságosnál. A vagyonvesztésben, a gazdálkodás során bekövetkező változásokban nagy szerepet kapnak a demográfiai véletlenek. Egy korai halál rossz gazdasági helyzetet teremthet, elindíthatja a lecsúszást. Az egykori tatai és tóvárosi élet, a mikrokörnyezetet bemutató hagyatéki leltárak kutatásának interdiszciplináris jelentősége egyértelmű, és eredményeit a történettudomány mellett a néprajztudomány, művészet- és művelődéstörténet is hasznosíthatja. Esetenként a mikrovizsgálatok sugallják a makroszinten elvégzendő vizsgálatokhoz a hipotéziseket. Mindeközben a mikrotörténeti részek közel hozzák az olvasóhoz a tárgyát: a századokkal korábban élt embereket. Minden szaktudomány számára sűk általánosak. Viszont csak egyetlen leltárban szerepelt a „szükség láda mellett Fördö kád”. (NMIGy 4711. sz. Krennel György özvegye 1824-ben készült leltára.) 64 Vö.: BENCSIK1993,11. 166
