Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Mráv Zsolt: Egy késő 3. századi, niellóberakással díszített, középgyűrűs bronz szíjvégveret
Egy késő 3. századi, niellóberakással díszített, középgyűrűs bronz szíjvégveret Brigetióból késő 3. századi niellóberakásos veretek lelőhelyei ugyanis főleg a katonai határprovinciák területére koncentrálódnak, vagy olyan településekről kerültek elő, amelyek a hadsereg számára a korban stratégiai fontosságúnak számítottak (Aquileia, Scupi). A legtöbb ismert lelőhely legiótáborokkal rendelkező település vagy annak környéke (Apulum, Durostorum, Brigetio, Aquincum és a Budapest déli határában fekvő Dunaharaszti), amely az aquileiai ezüstcsat kapcsán is felmerül. Aquileia a 3. század végén-4. század elején - nem először történelmében - fontos katonai állomáshely volt, ahonnan ebből az időszakból nagy számban kerültek elő aktív legióskatonák és tisztek síremlékei,88 valamint felszerelési tárgyai.89 A késő 3. századi, niellóberakásos militaria leletek földrajzi megoszlását mutató térképből (7. kép) az is kiderül, hogy számszerűleg nemcsak a pannoniai tartományokból ismerjük messze a legtöbbet, hanem a teljes sorozatukra kivetítve innen, szűkebben Pannonia inferiorból származik a leletek harmada. Mindezen körülmények együttes figyelembevételével kijelenthető, hogy az előkerült övékhez és kardokhoz tartozó niellóberakásos bronz- és ezüstveretek elsősorban a hadsereg számára készült militaria tárgyak voltak.9" A legiótáborokkal rendelkező lelőhelyek nagy száma alapján az is feltételezhető, hogy a niellóberakásos bronz és ezüst véretekkel díszített, 6-7 cm széles cingulumokat főleg a légiók azon tisztjei (talán elsősorban centuriói?) viselhették, akik meg tudták azokat vásárolni. (A műhelyek azonban nem specializálódtak kizárólag a hadsereg ellátására, hanem igény szerint piacra, a polgári lakosság számára is készítettek niellóberakásos tárgyakat. Ilyen volt például a brigetiói „augurbot”.) Mindezt figyelembe véve a brigetiói szíjvégveret és a hozzá tartozó eredeti öv első tulajdonosa katona lehetett, aki a 3. század utolsó évtizedeiben Brigetióban állomásozó legio I adiutrixben szolgált. A brigetiói szíjvégveret sírba kerülése előtt azonban elszakadt eredeti garnitúrájától, és új tulajdonosa - bár funkciójának megfelelően - egy egészen más típusú övre applikálta. Erre utal az a tény, hogy nem egy silistraihoz hasonló, gazdagon díszített bár bronz övgarnitúra veretéivel, hanem egy kisméretű, vékony övcsattal együtt került elő. (1. kép) Az övcsat nemcsak méreténél, hanem eltérő típusánál és koránál fogva sem tartozhatott a verethez, ezért másodlagosan kombinálhatták össze őket egyetlen övgarnitúrává. Az már nem állapítható meg, hogy a szíjvégveret mikor vált el eredeti garnitúrájától, és milyen körülmények között került utolsó tulajdonosához, akiről csak annyit tudunk, hogy szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezhetett. Övét ugyanis másodlagosan felhasznált, illetve régen divatjamúlt, erősen viseletes övveretekből állította össze. Temetkezése pedig a két övvereten kívül más mellékletet nem tartalmazott. ÖSSZEFOGLALÁS A késő 3. századi, niellóberakással díszített ezüst és bronz öv-, illetve kardveretek a kor történelmét olyannyira meghatározó katonai elit viseletéhez és fegyverzetéhez tartoztak. A veretek nemcsak ritkaságuk miatt fontosak, hanem azért, mert a korszak iparművészeiének kiemelkedő értékű és minőségű, talán legjellegzetesebb ránk maradt tárgycsoportját képviselik. A brigetiói szíjvégveret olyan gazdagon díszített, késő 3. századi övgarnitúrához tartozott, mint a durostorumi (Silistra, BG). A különbség közöttük csak annyi, hogy ennek az övnek a veretei nem ezüstből, hanem bronzból készültek. Külső megjelenésükben a niellóberakással díszített bronzveretek - köztük egy ismeretlen lelőhelyű övlemeztöredék és az ugyancsak bronzból készült apulumi gomb - azonban nem különböztek az ezüstökétől, mivel mindhárom ismert bronzveret felületén fehérfém bevonat nyomai őrződtek meg. Ezek a bronz alapfémbe niellóberakással díszített leletek ugyanakkor azt bizonyítják, hogy niellóberakással nemcsak ezüst, 88 REBECCHI1976, 62-142. 89 BUORA 1996,157-184; BUORA 2002, 41-50. 90 L. ezt már: FISCHER 1988, 167-190; PETCULESCU 1991, 207-212. hanem olcsóbb bronz övgarnitúrák is készültek, bár lényegesen kisebb számban. A 3. századi niellós militaria előkerülése főleg sírokra (köztük több a fegyvert tartalmazó temetkezés), településekre és kincsleletekre jellemző. Elterjedésük a katonai határprovinciákban, azokon belül leginkább a Duna-vidék állandó legiótáborral (Aquincum, Brigetio, Apulum, Durostorum) vagy máshol átmeneti légiós helyőrséggel rendelkező településeken (Aquileia) mutatható ki, ezért elsősorban legióstisztek hordhatták. Díszítésüknek változatos, de mégis jól elkülöníthető stílusa alapján több műhelyben is gyártották őket, amelyek közül elterjedésük alapján legalább egy „keleti műhelykörhöz” tartozó a Közép-Duna-vidéken, talán valamelyik pannoniai provinciában működött.91 E műhely számára a közeli balkáni ezüstbányák a nyersanyagot, az itt állomásozó, központilag támogatott katonaság pedig a fizetőképes felvevőpiacot biztosította. Gyártásuk legfeljebb néhány évtizedre, a Kr. u. 260-280- as évekre tehető. A műhelyek a civil piacok mellett 91 Kelet-pannoniai műhelyt feltételez: MADYDA-LEGUTKO1991, 95. 25