Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Horváth István: A népi építészet átalakulása a 20. század második felében. Egy dunántúli példa
Horváts István a szőlőhegyi pincékhez/présházakhoz hasonlóan az épület homlokfalába vágták a bejáratot, míg az utóbbi esetében a ház hosszú oldalán, rendszerint a konyhába történt a bejárás. (2. kép) 2. kép: Kocsi kisgazda háza (Sz: szoba; Ko: konyha; Ka: kamra; a: asztal; á: ágy; sp: sarokpad; sz: szekrény; k: kemence; ksz: konyhaszekrény) (FÉL 1941, 48.) Fig. 2: Smallholder’s house in Kocs (Sz: room; Ko: kitchen; Ka: pantry; a: table; á: bed; sp: corner bench; sz: wardrobe; k: oven; ksz: cupboard) (FÉL 1941, 48.) Régebben (18. század - 19. század első fele) sövényfalú, sárral tapasztott házakat építettek Kocson, ezeket az ún. fecskerakásos sárfalú épületek váltották fel, mindkét típus közös jellemzője az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet. A 19. század második felében terjedt el a vályogtégla használata, módosabb helyeken már égetett téglából is építkeztek. A tetőt hagyományosan a helyben nagy mennyiségben található náddal fedték, de a két világháború között már egyre inkább kiszorította ezt a fedési módot a cserép, helyenként a pala, ezek alá viszont már nem az évszázados múlttal rendelkező szelemenes tetőszerkezetet ácsolták. A szabadkéményt a vályogból rakott kémény váltotta fel: míg sövényből rakták a kéményt, az kör keresztmetszetű volt, a vályogtégla használatával azok szögletesek lettek. A fenti folyamatok eredményeképpen 1941-ben Kocs 633 lakóházából 577 (91%) vályogfalazattal rendelkezett, a cserép- és palafedés aránya is elérte a 70%-ot. A szigorodó előírások, a közlekedési eszközök fejlődése és a nem elhanyagolható szerepet játszó presztízsszempontok következtében egyre inkább visszaszorultak a helyben fellelhető építőanyagok, így a 20. század derekán már szinte csak vásárolt, gyári eredetű építőanyagokból épültek Kocson lakóházak. Az életmódot, a lakás használatát mindig nagymértékben befolyásolta az alkalmazott tüzelési mód. Kocson a konyhákban szabadtűzhelyen főztek, a füsttelenített szobában pedig szemeskályha, azaz cserépkályha állt, általában ebben sütötték a kenyeret is. A 19. század végén jelentek meg az első sárból rakott takaréktűzhelyek a faluban,7 8 ezek feleslegessé tették a szemeskályhákat, és mivel ételkészítésre meg fűtésre egyaránt alkalmasak voltak, a konyhai szabadtűzhely, valamint a sok helyen használt konyhai kemence egyaránt feleslegessé vált. Amíg a szabadtűzhelyen való főzés általános volt, addig a házbeli élet két helyiségre osztódott: a konyhában sütöttekfőztek, a füstmentes szobában pedig ettek, aludtak, vendégeket fogadtak és - különösen télen - az apróbb házimunkákat végezték. E változások nyomán azonban a konyha szerepe erősen leértékelődött, és az élet egyetlen helyiségbe, a gazdahelyen többnyire deszkázott padlójú, máshol vertföldű szobába zsugorodott össze, ezáltal a második világháború előtti Kocson az egy-, két-, sőt módosabb gazdáknál a háromszobás lakóházak is mind megegyeztek abban, hogy a szobák közül mindig csak egyet használtak lakásul.9 A lakberendezés terén egyre inkább a polgári stílus vált uralkodóvá, a korábbi - jellemzően kézművesek által készített - bútordarabokat fokozatosan a gyári politúrozott bútorok váltották fel. Ezekkel együtt eltűnőben volt a hagyományos sarkos szobaberendezés a sarokpaddal, mennyezetes ággyal egyetemben. A volt zsellérek és egyes kisgazdák otthonait leszámítva szinte mindenütt a polgári ízlés szerinti párhuzamos szobaberendezés vált általánossá, ezzel párhuzamosan sok helyen olyan, korábban ismeretlen bútordarabok, mint a díványok vagy a toalett-tükrök is megjelentek.'1’ E rend szerint az ágyakat a fal mellé állították, a ládákat felváltó szekrények az ágyak végébe kerültek, az asztal a hozzá tartozó székekkel a szoba közepén foglalt helyet. Az 1930-as években rohamosan terjedt a rádió használata Kocson, ez is a kor lakberendezésének egyik formálója lett. Rádió csak a villanyárammal ellátott lakásokban volt, Kocs 633 házából 1941-ben 105 rendelkezett villannyal.11 Az árnyékszéket vezetékes víz hiányában mindig az épületen kívül találhatjuk, illetve természetesen ezzel összefüggésben a szennyvízelvezetés sem volt megoldott. A melléképületek építési módjukat tekintve semmiben sem különböztek a lakóházaktól, legtöbbször egy fedél alatt sorakoztak a ház kamrája után az istállók és az ún. féhajok.12 Ugyanez mondható el a falu határában emelt épületekről is, a présházak, külön-7 KSH 1947, 66. Csupán 32 égetett téglából készült épületet írtak össze, ezek kisebb része középület, többségük módosabb gazdák házai. 8 FÉL 1941,39. Fél Edit szerint 1885-ben építették az első takaréktűzhelyet Kocson. 9 Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a szobát alvásra leginkább csak az öregek, a család nőtagjai és a kisgyerekek használták, míg a legények, férfiak általában az istállóban egyszerű ágyon vagy nyáron az udvaron háltak. 10 FÉL 1941, 46. 11 KSH 1947,66. Az általános világítóeszköz a villanyáram bevezetéséig a petróleumlámpa volt. 12 Minden három oldalról zárt, sárfalú, nád- vagy cserépfedésű épületet féhajnak neveztek Kocson; gazdasági szerszámokat, kocsit, ekét stb. tartottak itt. I52
