Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)

Fülöp Éva Mária: Feljegyzések a halászatról. Adatok a tata-gesztesi Esterházy-uradalom mesterséges tavi halgazdálkodása 18 - 20. századi történetéhez

Fülöp Éva Mária

fogás lenni, hanem oly rendszeres termeléssé vált, [...] csak oly állam gazdasága bír helyes szervezettel, a hol évenkint a gazdaság egyik ágában beállott elemi csapást a többi ágak üzemében nyilvánult haszon egyensúlyozza.”67 * Ha visszautalunk az 1740-es évekre, visszacseng a többször említett Balogh Ferenc régens megállapítása: „Tanacskosztam a Dunabéli halaknak bővségében, és Szűkében longa temporum experientia tudós emberekkel, közönséges opiniojok az, hogy a midőn Szűk a Kenyér, bő a hal”,6R - vagyis a gabonabéli szükséget ellensúlyozhatta a folyók adománya.

Landgraf János munkásságának köszönhetően a 19. század vége felé a tatai tógazdaságba a wittingaui pontyokból hozattak a herceg Schwarzenberg-féle tógazdaságból.69 „Az európai kontinensen legnevezetesebb a Schwarzenberg herceg tulajdonát képező és 6292 ha. wittingaui70 H. [halászat, tógazdaság], melyből 5243 ha.-nyi tóterület; e H. évenként körülbelül 3000 mm. halat juttat forgalomba.”7'

Landgraf közléséből tudjuk azt is, hogy didaktikai téren is szerepet kapott a tatai tógazdaság pontyállománya: „Szép és tanulságos gyűjteményt képviselt az a 10 üvegből álló sorozat, mely a tatai tógazdaság átlagos eredményei alapján mutatja, mint fejlődik majdnem hétről hétre a ponty embriokorától 3 hónapos növendék halig. A készítmények meglepő csinossága és tisztasága dicséri azok készítőjét, a dr. Lendl-féle budapesti tanszerkészítő intézetet.’*72

A tatai jó hírű állomány ivadékait szívesen vitték telepítésre más tógazdaságok. így például Komárom megyében Puszta-Virshen, az Ó-Zsitva mederben létesített 200 holdat meghaladó kiterjedésű tógazdaságot 1898 tavaszán tatai tenyésztésű egyéves ivadékkal népesítették be.7i

A tatai tógazdaságból kikerülő ivadékok történetéhez kapcsolódik egy hazai, halfajtafrissítő kísérlet is. A 20. század elején a Balaton vize halfajtáinak gyarapítására (és a meglévő állomány ellenségeinek elpusztítására) újfajta hal került tóba, nevezetesen a

melyek lecsapolása nehézségekbe ütközik, ennek a körülménynek figyelembe vételével, szintén mintegy 2500 kát. holdon gondoztatnak. Együtt tehát 5000 kát. holdra tehető a jelenleg okszerű üzem aláfogott terület. Ez a terület 1894-ben, tehát csak öt évvel ezelőtt, alig tett ki 2000 kát. holdat.6' Tógazdaságaink csaknem kizárólagos főproduktuma a ponty. Ez a hal a legalkalmatosabb a tenyésztésre: jó húsú, gyorsan hízó s nem kényes, úgy, hogy termeléses piaczra vitele semmi nehézséggel nem jár”.61 62

Az Esterházy-uradalmi halgazdálkodást illetően a tatai birtoktól 1875-ben szerkezetileg/gazdaságilag véglegesen elvált, Csákvár központú gesztesiről így számolt be a folyóirat: „A csákvári uradalom Nagy- Igmánd község (Fehér m.) határában helyreállított egy 14-8 kát. holdkiterjedésű régi tavat. A tó 1897. év tavaszán készen állott a benépesítésre. Ekkor belehelyeztek 20.000 drb. olyan egyéves pontyivadékot, a melyből 100 drb. nyomott 1 kilogrammot, összesen tehát 2 métermázsa apróhalat. Az ivadékot Tatán szerezték be az ottani kipróbált minőségű anyagból. A halak két évig, illetőleg két nyáron át, 1898. év őszéig maradtak a tóban, míg ott megvette azokat egy budapesti halkereskedő. Az 1898. év őszén megtörtént lehalászás eredménye pedig volt 256 métermázsa és 88 kgr. hal. E között 1 1/2 kilogrammon felül 10.920 darab ponty volt. A helyszínén átvett anyagért 14.777 frt 23 kr. készpénzt kapott az uradalom. Két évre osztva ezt az eredményt, 1 kát. hold évenként 86 kgr. halhúst termelt. A tiszta jövedelem pedig az uradalom számadásai alapján évenként s kát. holdonként 4ififrtot tett ki oly területen, a melyen azelőtt a legjobb akarat mellett sem lehetett 4 forintnál többre számítani.”63

Természetesen a tatai haltenyésztés aktualitásairól is adott hírt az országos szaklap, a Halászat a helyi, tatai újságok mellett.0'4 Nagyrészt köszönhetően Landgraf János kultúrmérnöknek, halászati szakembernek (1857-1931),65 aki a tatai tógazdaságot újjáépítette.66 A haltenyésztés fontosságát így foglalta össze: „Ma, amidőn a halászat megszűnt csupán csak hal61 Az 1900. évi párizsi világkiállításon „diagram mutatja a tógazdaságok fejlődését: 1889-ben 700 hektár volt vízzel borítva és 1899-ben már 3430 hektáron termelték.” (LENDL 1900, 99-100.)

62 RÉPÁSSY1899-1900, 2.

63 RÉPÁSSY 1899-1900,3.

64 A Landgraf János által szerkesztett Halászat néhány évfolyam során A Természet: Állattani, vadászati és halászati folyóirat melléklapja volt. Ez utóbbi szerkesztői Lendl Adolf, Lakatos Károly, Nadler Herbert voltak.

65 Nevéhez fűződik a halászati törvény (1888: XIX. te.) megalkotása, valamint az említett Halászat című szaklap megindítása és szerkesztése (1899-1910) is. A szaklapot 1912-től Répássy Miklós szerkesztette.

66 „Tervszerű munkájának egyik szép eredménye volt

a tatai 786 holdas tógazdaság újjáépítése. A tavakat

Wittingauból beszerzett kiváló tenyészanyaggal népesítették be és ez lett az alapja a hazai haltermelésünknek. Ezek ivadékainak köszönhető nemcsak tógazdaságaink, hanem közvizeink kiváló ponty állománya is.” (Landgraf Dezső [Landgraf János fia] levele Szabó Ferenc főigazgatóhoz. Budapest, 1957. szeptember 14.) (MMgMA I. 773.3.)

67 LANDGRAF 1899a, 1.

68 MOL TEL P. 197. Fase. CV. Balogh Ferenc levele gróf Esterházy Józsefhez. Tata, 1745. augusztus 7.208-210.

69 CSABA 1998,527.

70 Az akkori Csehország területén, ma Cseh Köztársaság, Treboií.

71 PNL 1894,71.

72 LANDGRAF 1899b, 3.

73 Sajnos a következő év tavaszán a dunai ár elöntötte a területet, és az állomány megsemmisült. (LANDGRAF 1899c, 22.)

112