Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Horváth István: Testvérközségek egyesítése (Tata-Tóváros, 1853-1938)

HORVÁTH ISTVÁN nem zárkózott el az egyesítés elől, egyúttal kiváló pártfogójuk is akadt Jagasics János megyefőnök személyében, aki a megyeszékhely Esztergom és a hozzá kapcsolódó kisebb mezővárosok egyesítését is véghezvitte. Jagasics egy hatékonyabban működő közigazgatás reményében szorgalmazta Tata és Tóváros egyesítését, az egyesített települések rendezett tanácsú várossá alakítását: „Tata mező város, melly 1000-nyi népességével, nagy fontosságú iparával és kereskedésével, és ebbül eredő anyagi és szellemi állásával hazánk községei közt nem megvetendő állást foglal el, és mindazon kellékekkel bőven el van látva, mellyek azon községeknek sorsára érdemesíthetik, a mellyekre nézve a rendezés most már életbe léptetendő (...) nem lehetne a Tata városát is a rendezendők közé sorozni..."

5 - írta a pest-budai kerület főispánjának 1851 szeptemberében. Jagasics levelében rávilágít az akadályozó tényezőkre is, úgymint a korábbi megyei hatóságokra, a „féltékeny", ott székelő járási hivatalokra és végül az uradalomra, melyek mind befolyásuk csökkenését látták a város rendezett tanácsúvá alakításában. A megyefőnök kérése kedvező fogadtatásra talált, a főispán elvi hozzájárulását egyetlen feltételhez kötötte, mégpedig hogy az egyesített települések jövedelme elegendő legyen a rendezett tanáccsal járó feladatok ellátására.' Ehhez természetesen elegendő számú lakosságra volt szükség, akik adójukkal fedezni tudták a növekvő költségeket. A két mezőváros ipara, kereskedelme, Tata széles határa megyei viszonylatban igen jelentős volt, ezért a feltételt könnyen teljesítette a két település. A két helységben egy-egy bizottságot állítottak fel az egyesítés előkészítésére, munkájuk eredményeképpen 1852. december 19-én Tata és Tóváros elöljárósága kérelmezte az egyesítést. A tataiak kérvényét az elöljáróság tagjain kívül 60 helyi lakos írta alá, míg a tóvárosiak a maguk kérvényét 80 aláírással nyomatékosították.

s Az uradalom azonban hevesen ellenezte az egyesítésre irányuló előkészületeket, hiszen felismerte, hogy egy rendezett tanácsú várossal szemben nagymértékben csökkenne az uradalom érdekérvényesítő képessége. Ezért gróf Esterházy Miklós panasszal élt az egyesítést előzetesen engedélyező pest-budai főispánnál.

9 Jagasics válaszában felsorakozatta érveit az egyesítés mellett, kiemelve, hogy ebbéli törekvéseit a lakosság is támogatja. A megyefőnök szerint a gróf csak 1848 előtti földesúri jogainak felélesztésén fáradozik, ez azonban teljességgel ellentétben áll a két helység érdekeivel. Mindezt a következőképpen indokolta levelében, rávilágítva a forradalom előtti „régi világ" egyik helyi visszásságára, nem éppen jó fényt vetve a grófi családra: „...szükségesnek hiszem, hogy Méltóságodat felvilágosítsam az iránt, hogy tulajdonképpen mi indította légyen a folyamodó grófot alaptalan panaszának felsőbb helyre terjesztésére. A mellett t.i., hogy a folyamodó gróf az uri hatóságnak megszűntével azon nimbusnak, melly előtt a polgári és vérhatalommal bíró földesuraságokat környezé, eloszlását fájlalja, és mint csupán a régiek emlékében, élő öregember feledni nem tudja, még egy más a tatai községi rendezési munkálatok alkalmával napfényre került körülmény által is magát igen érdekelve látja, melly körülmény abban áll: hogy több évvel ez előtt néhány tatai lakos emberbarát szerzett vagyonának nem megvetendő részét a tatai községi szegények segedelmezésére kórház felállítására végrendeletileg hagyományozván, s hagyományoztatok, és általlános számítás szerint 20000 ftot meghaladó alapítványi összveget a folyamodó gróf részint maga, részint előde, az általuk gyakorolt uri hatóságnál fogva elfoglalta, és kezelése alá vette, és ha azon tőkék kamatját az alapítók által kitűzött célrafordította is, ezt csak saját tetszése és saját neve alatt tette. - Midőn tehát a községi igazgatás rendezésével reményleni lehet, hogy ezen alapítványok is szigorúbb és lelkiismeretesebb kezelés alá vonatni, üdvös rendeltetésükre fordítatni fognak, a folyamodó gróf méltán tart attól, hogy a világ, melly eddig némely esetekben az ő jótéteményeiben vélt részesülni, most látandja, hogy a grófi család nevében kiosztogatott garasok szegény tatai lakosok jó célú alapítványainak kamatjait, s hogy a történt adományozásban a grófnak semmi érdeme sincs'.'

1

0 Miután Jagasics megkapta a végleges engedélyt az egyesítés végrehajtására, 1853 júniusában megbízást adott Matyasovszky Sándor megyefőnökségi titkárnak az egyesítés lebonyolítására. A megyefőnök kinevezte az egyesült település ideiglenes elöljáróságát, „Tata város bírójául 400 pft évi fizetéssel ideiglenesen Virthli Károly úr lévén kinevezve",

11 jegyző Szittyái József, adószedő Ruisz Ferenc, ügyész 5 KEML Esztergomi es. kir. Megyehatóság iratai, 4498/ 1851. IV/153. 6 KEML Esztergomi es. kir. Megyehatóság iratai 1902/ 1851. IV/153. 7 Tatának volt a legnagyobb határa a járásban, a két település lélekszáma együttesen meghaladta a megyeszékhely Esztergomét, a befizetett adók a legnagyobbak közé számítottak a vármegyében, a városiasodás és polgárosodás igen előrehaladt, köszönhetően a nagyszámú iparosnak, kereskedőnek, tisztviselőnek. 8 ORTUTAY2003,128-129. 9 Ekkorra már a Helytartótanács is engedélyezte az egyesítést. 1

0 KEML Esztergomi cs. kir. Megyehatóság iratai, 797/ 1853. IV/153. " KEML Esztergomi cs. kir. Megyehatóság iratai, 1853. július 15. IV/153. 120