Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Fatuska János: Tata újranépesítése 16O8-ban

TATA ÚJRANÉPESÍTÉSE I6O8-BAN igen jelentős lehetett a primitívebb gabonafélék, a tönköly és a köles szerepe. Összehasonlításul a mai Sándor-, akkor Tankó-malomban az 1695-ös évben összesen 279 mérő 9 8 gabonát őröltek meg, ennek 64,52%-a volt kétszeres, 9" 18,28%-a köles, 13,98%-a (tiszta) búza és 3,22%-a tönköly. 10 0 Kenyeret így kizá­rólag kétszeresből sütöttek, a búza lisztje finomabb, alkalmi ételek, kalácsok készítésére szolgált, köles­ből és tönkölyből pedig az e korban még igen fontos kásaféléket készítettek. A kölesen kívül bizonyára vetettek tavaszi gabonát (árpát és zabot) háziállataik takarmányozására, de ezek mértékét - mivel őrlésre nem kerültek - nem ismerjük. A jobbágyháztartások fogyasztására közvetlen adataink nincsenek, a katonai elszámolásokból és a majorgazdaságokban készített feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy az évi fogyasztás felnőt­tenként kenyérgabonából 131 kg, kásaőrleményből 11 kg, húsból 60 kg, szalonnából 5,6 kg volt. Ez arra volt elegendő, hogy mindenki napi 0,40 kg kenyeret, ezenfelül húsevő napokon 0,2-0,3 kg húst ehetett." 1 Száz évvel későbbi adat, de — mivel az emberi és állati szükséglet nem változott — a tárgyalt korra is vonatkozható az, hogy 1715-ben, az állandó hadsereg felállításakor egy közkatona napi fejadagját 1 font 102 húsban, 2 font kenyérben, V2 pint 10 3 borban vagy 1 pint sörben állapították meg. Egy ló napi adagja 6 font zab, 8 font széna volt. 10 4 Az magyarországi uradalmak majorsági cselédjeinek, valamint a job­bágyfalvak urbáriumainak adataiból megállapítható, hogy egy felnőtt átlagosan napi 3300-3400 kalóri­áhozjutott. 10 5 Ehhez egy családnak 10-11 köböl (á 83 1, 70 kg/hl-rel véve) 10 6 kenyérgabonát kellett megter­melnie saját szükségletére. Oszi gabona alá valószínűleg kétszer, tavaszi alá egyszer szántottak, hiszen még a 18. századi lelkészi díjlevelekben is csak az volt kikötve, hogy az őszi ve­tést két szántásba, a tavaszit egy szántásba tartoznak a hívek papjuk számára elvetni. 1" A 12/13. század fordulóján a Kárpát-medencében feltűnt fordító-, váltó- vagy ágyeke használata korunkra már általá­nossá vált. E nagy vonóerőt igénylő ekét kezdetben 6-8-10 ökör húzta. A vonóerő-szükséglet jobb kielé­gítése és a vágómarhák súlyának növelése érdekében 9 8 1 pozsonyi mérő mint űrmérték=62,o8 l, ez búzából 46,56 kg-ot nyomott. (BOGDÁN 1991,344.) 9 9 A vidékünkön abajdócnak nevezett kétszeres még több évszázadon át a legelterjedtebb kenyérgabona volt. A búza és a rozs kevert vetését a paraszti hagyomány az­zal magyarázta, hogy valamelyik többnyire megfelelő termést hoz. A kétszeres búza/rozs arányáról csak jó száz évvel későbbről van adatunk, ekkor azt írták: „A Rosnak mérője kiben V3, és 'ó rész búza vagyon..." (MOL TEL P. 197. Fasc. CV. N. 1.) A búza a kétszeresben így elsősorban nem a termés biztonságát, hanem a kenyér minőségének javítását szolgálta. MOL TEL P. 198. Fase. XXIV. N. 381. a 16-17. századra a marhák marmagassága és súlya a magyar szürkemarha tudatos tenyészkiválasztása következtében jelentősen megnőtt, az ököré 160 cm, illetve 500 kg fölé. (Ugyanekkor a nyugat-európai marhák átlagsúlya 200 kg volt.) 10 8 Ez a teny es az ágyeke technikai tökéletesítése, mint a 16. század vé­gén megjelenő, az ekevas első részét a gerendelyhez erősítő „címervas", továbbá a 17. századtól terjedő, a barázda szélességét szabályozó „cságató", valamint a marhák említett erőgyararapodása lehetővé tették az igásmarhák számának csökkentését." ' A 17. szá­zadban a Dunántúlon általában 4-6 ökörrel szántot­tak, de sok helyen az első szántást 4, a továbbiakat már csak 2 igással végezték. Országos átlagban egy jobbágyháztartás lA ekefogattal rendelkezett, való­jában a gazdaságok 40-43%-ának egyáltalán nem volt igásállata, az igásállatok fele a népesség hoz­závetőlegesen 20%-át kitevő jómódú gazdák kezén volt. 11 0 Tatán 21 gazdaság rendelkezett 4-6 ökörrel. Az igásökrök számszerinti megoszlása (4 ökör 10, 6 ökör 11 háztartásban) mutatja, hogy a fent említett 21 gazdaság döntően az állattartás ezen ágában csak a szükséges igaerő biztosítására törekedett. Másoknak a föld megműveléséhez kellő igaerő biztosításához többféle lehetőségük volt. Szótárainkban a 17. szá­zad elején tűnik fel a „cimborás munka" kifejezés, mely azt jelentette, hogy a jobbágy egy társával állt össze, hogy a szükséges 4 ökröt biztosítsák, s így a többnyire szintén közösen birtokolt ekével a szántást mindkettejük földjén elvégezhessék. 11 1 Ezt Tatán 11 gazdaság esetében valószínűsíthetjük, melyek mind­egyikében 2 ökör volt. 32 háztartás egyáltalában nem rendelkezett igásökörrel. A néhány kézművest leszámítva biztosnak vehetjük, hogy ezek a családok is mezőgazdaságból éltek, a föld megműveléséhez szükséges igásállatot és munkaeszközt a módosabb gazdáktól kölcsönözték pénz vagy egyéb szolgáltatás fejében, és úgynevezett „uzsorás" ökrökkel és ekével dolgoztak. Közülük 13 háztartás rendelkezett 2-4 ló­val, ami enyhíthette igásállat-szükségletüket, habár a lóval való szántás e korban s még hosszú ideig nem volt általános gyakorlat. Mindenesetre a csak lóval rendelkező gazdák esetében is feltételeznünk kell a „cimboraságot", hiszen az eke elé is 4 lovat fogtak. 2­10 1 HOFFMANN 2001, 215. 10 21 pozsonyifont=o,558 kg. (BOGDÁN 1991, 448.) 10 31 pozsonyi pint=i,6786 l. (BOGDÁN 1991, 253.) "" BÁN 1989,114; BOGDÁN 1990,347-348; WELLMANN 1955, 557-558. MARKAI 1979, 256. ,c b MAKKAI1979, 259. 10 7 FÉL-HOFER 1997, 26-27. 10 8 BREHM 1993, 141, BÖKÖNYI 1978, 123, BUZA 2003, 113, MAKKAI 1979, 60, MNL 2001,12. 538. "-'•> BALASSA 1973, 327-328. VÁRKONYI1987, 970. "' BALASSA 1973,302-303. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom