Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)
P. Tóth Enikő: Schwaiger Antal szobrász munkássága a tatai Esterházy-uradalomban, különös tekintettel a tatai fajanszgyárban betöltött szerepére
A Hermanne Frank Krisztinával 10 évre kötött szerződés 1782. április 22-én a Tóvárosi majolika műhelyről özvegy Hermannéval 10 évre kötött szerződés 156 forinttal jóváhagyólag megújítva. Ma, alulírott dátummal a tóvároson lévő uradalmi házat, mely régebben az ispán lakása volt, azután azonban a megboldogult Alexander Hermann majolika gyáros szellemdús elképzelése alapján gyárrá alakítottak, s mely halála és a szerződés lejárta után elhagyatottan állt, újból bérletbe adjuk hátrahagyott özvegyének az alábbi formában, mégpedig: 1. az egész, jó anyagból épült és cseréppel fedett épületet a hozzátartozó kerttel együtt lakásául, minden hozzá tartozó ablakaival, kályháival, kemencéivel, ajtajaival és kapuival, hasonlóképpen még egy lóistállót és egy hozzáépült kamrát is szabad használatra, továbbá 2. Az említett bérlő szabad lakhatás mellett mesterségbeli tudása és hozzáértése szerint készíthet és árulhat majolika edényt, s ebből minden engedélyezett hasznot húzhat és ezzel élhet, mindazonáltal azzal a kikötéssel és szigorú figyelmeztetéssel, hogy sem ő, sem övéi az urasági regálé jogokat semmiképpen meg ne sértsék. 228 1782. III. 14. Christa Hermanin m.p. Gyártulajdonos 229 REVHELYI-JEGYZETEK, fasc. 5. N. 14, 52-53. Révhelyi a contractus 3, 4., 5. pontját nem másolta le, csupán feljegyezte azok tartalmát: 3. a fát az uraságtól kell vásárolni, 4. az épületet jól karban kell tartani, 5. évenként 165 forintot fizet a házért, évnegyedekre osztva. (Vagy a szöveg elején, vagy itt történt elírás az összeget illetően; az elején 156, itt pedig 165 forint olvasható.) Német nyelvű eredetiből fordította Fatuska János.