Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

Ifj. Gyuszi László: Tata a polgárosodás útján (A zsidók szerepe a 19. és 20. század elején)

tes, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy tőkével sem rendelkezett a grófi család. Az 182030-as évek lanyha gazdasága, valamint az uradalom túlköltekezése vezetett ahhoz, hogy kölcsönök felvételére is sor került. A kölcsönös bizalom azonban e téren is megmutatkozott a lakosság és a zsidóság részéről is. Egy — Szabad György által közölt — 1841-ben kelt kimutatás közli név szerint, hogy ki mennyivel „támogatta" az uradalmat. A névsorban számos uradalmi tisztet, képviselőt és egyéb személyeket, családokat találunk - köztük sok zsidót is. Az egyik legismertebb Fischer Farkas, aki 1837. augusztus 15-én 5%os kamatra 1200 ezüstöt adott kölcsön.

4 Az 1848-49. ÉVI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC UTÁNI ÉVTIZEDEK Az uradalom és a tatai zsidó hitközség közti idillinek mondható kapcsolatát még az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc sem zavarta meg, pedig a környező nagyobb városokban ekkor ismét elkezdődtek a zsidóüldözések. Tatán és a környező településeken nem történtek ilyen események, nem űzték el őket, nem félemlítették meg a családokat. A törvényes keretek között még a nemzetőrségben is helyt kaptak az izraelita vallású férfiak. Tatán 1848. június 23-án, a nemzetőrök zászlószentelési ünnepségén még a tatai rabbi is szólhatott. 1849. július 18-án a szegedi országgyűlés kimondta a zsidók egyenjogúsítását, de ennek a későn jött törvénynek már gyakorlati jelentősége nem, csak üzenetértéke volt. A megtorlás, amely az egész nemzetet sújtotta a szabadságharc leverése után, a zsidóságot talán még jobban érintette. A szabadságharcban a magyar zsidóság is vérét és vagyonát áldozta. 1850-ben Haynau megtorlásként a zsidó közösség egészét mintegy 230.000 Ft értékű hadisarc megfizetésére kötelezte. Ezt az összeget Ferenc József később egy rendelettel ugyan 100.000 forintra mérsékelte, s kikötötte, hogy a két év fizetési határidő leteltével az összegyűlt pénz egy részét zsidó iskolai és tanügyi alap létrehozására kell fordítani. A politikai jogok megvonása 1849 után megszüntette a zsidó közösségek még megmaradt közhatalmi jellegét. A zsidó közösségek ebben az időben váltak a szó szoros értelmében vett hitéleti egységekké: hitközségekké. 1851-ben gróf Leo Thun-Hochenstein II. József szellemében alkotta meg azon rendeletét, amely fontos lépés volt a hagyományos zsidó iskolák szekularizálása felé. E rendelet értelmében minden hitközségnek nyilvános elemi iskolát kellett felállítania. Tatán a 19. század közepén öt zugiskolát oszlattak fel és egy egységes iskola felállítását határozták el. A tehetségesebb tanítókat a rendes iskolánál alkalmazták tovább. Az iskola önálló épülete 1853-ban készült el. Az iskolaépítés terheinek elintézése után a csendes és eredményes működés következett. Gyakran volt része a tatai zsidó iskolának a felettes hatóságok elismerésében. Már 1858-ban a kormány az iskolát az izraelita tanítójelölteknek ajánlotta, mint olyat, amelynek „tanítói magukat hivatásuk közben kifejtett buzgalmuk, módszertani eljárásuk s az ifjúsággal való bánásmódjuk által különösen kitüntették."

5 4 SZABAD 1957, 474-494. 5 GOLDBERGER 1916., 4. sz. 271-283.; HERZFELD 1896, 193-199.