Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

Horváth István: Céhes takácsok Tatán a 17-19- században

büntetése lészen tizenkét pénz."

i8 Az ún. céhnapokon

39 a legények nem mehettek kocsmába, nem játszhattak kocka- vagy kártyajátékot, verekedésekből „illett" kimaradniuk, a gyűlésre nem vihettek fegyvert, és természetesen megfelelő öltözékben kellett megjelenniük. Ha az öreglegény tudomására jutott, hogy a legény „kimenetelben s bejövetelben kézfogás nélkül" járt volna, komoly büntetésre számíthatott. A szabályzatot író céhmester figyelme minden apró részletre kiterjedt: „Ha találkozik ollan mesterlegény, amely természet ellen ivott volna, és azt csúnyául ki atta volna szobában a vagy az utczán, akármely belén, és oly szóbeli személlyel társalkodna, büntetése három legény igassága."

40 A fentiekből gyanítható, hogy a jámbor céhmester a szabályzat kiadásával valós problémákat igyekezett megoldani. Évente átlagosan 10-12 legény lett a legények társaságának tagja, az „alá s föl járó böcsületes mesterlegények" fent már említett lajstromkönyvébe az 1698 és 1844 között Tatán dolgozó takácslegények neveit és származási helyeit tüntették fel. Bár ez utóbbi adat nem minden esetben került feljegyzésre, a legények nagyjából 70%-ának származási helyét ismerjük. Az irat szerint e közel másfél évszázad alatt összesen 1624 fő volt a társaság tagja, tehát ennyi legény maradt a próbaidőn túl is a helyi mestereknél, lefizetve a tagságért járó taksát. Természetesen a legtöbb legény a Tatán születettek és tanultak közül került ki, a társaság tagjainak nagyjából harmadát ők alkották. Az adatok azt mutatják, hogy a tatai takácsoknak a dunántúli városokkal volt a legerőteljesebb a kapcsolata, nyilván a földrajzi közelség okán a legtöbb legény Komáromból, Érsekújvárról, Győrből, Esztergomból, Veszprémből, Székesfehérvárról, Szentmártonból és Pápáról érkezett. A tatai céh vidéki mesterei is szabadíthattak fel inasokat, így természetes volt, hogy vándorútjukon Tatát is érintették, így pl. Tarján, Kocs vagy Környe legényei rendszeresen felkeresték a tatai céhet. Távolabbi vidékekkel esetleges volt a céh kapcsolata, de feltűnő, hogy egyes helységekből a távolság ellenére is számos legény érkezett. Ilyen Kecskemét, Szeged vagy Szekszárd. Esetükben nem zárható ki, hogy Tata kedvező földrajzi fekvése is szerepet játszhatott abban, hogy vándorútjuk során Tatát is érintették, hiszen az osztrák tartományokba, Cseh- vagy Morvaországba igyekvő legényeknek szinte útjukba esett Tata. Egyegy legény még a távoli Nagyszebenből, Szabadkáról vagy éppen Miskolcról is érkezett. Külföldről a legények nagyjából 6-7%-a származott, döntő többségük az említett Csehés Morvaországból. Az alábbiakban közöljük az ismert helységekből érkező legények számát és származási helyét. Sok településről adataink szerint mindössze 1-2 legény érkezett, ennek alapján e helységek és a tatai takácscéh kapcsolata nem lehetett tartós és szoros. Mégsem zárható ki, hogy többen is érkeztek ezekről a településekről, hiszen a lajstromkönyvben szereplő bejegyzések mintegy harminc százalékáról nincsen információink a származási helyet illetően. Uo. 5. artículus. Céhnapoknak a minden hatodik héten tartott gyűléseket nevezték, ezeket rendszerint az atyamester házánál tartották az atyamester és a bejárómesterek jelenlétében. Uo. 14. articulus. A „legény igazság" sajátos mértékegység, a korszakban más céhiratokban is előfordul, általában 8 krajcár pénzbüntetést értettek 1 „legény igazság" alatt.