Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)
Petényi Sándor–Sabján Tibor: Kályhás boronaház Baj, Öreg-kovács-hegyen
Mihály. 18 Ezt azonban nem tették meg, ezért a királyi udvarból Szentandrási Monthor János mestert, a budai káptalanból pedig Budai Kilián 19 mestert elküldték Kovácsi Miklós birtokaira, 20 hogy az ott található ingóságait illetve azok hiányában ingatlanait lefoglalják Bánffy részére a vérdíj ráeső részének fejében. Ezt meg is tették, egyedül csak a Kov18 Martonfalva falut először 1247-ben említik, ám a Laczákról, névszerint Lukácsról, Mátyásról és Györgyről csak 1414-ből ismert az első adat. 1443-ban Újlaki Miklós erdélyi vajda jutalmazni óhajtotta néhai Lacza fiát Mátyást, ezért neki, valamint fivéreinek Lukácsnak és Györgynek, továbbá nővéreinek, Orsolyának és Ilonának adta a falut. Itt aztán engedély nélkül egy castellumot emeltek, melynek haladéktalan lebontására Hunyadi János és az országos tanács 1452-ben hívta fel Rozgonyi Renold és Oswald székely ispánokat, valamint egész Vas és Zala vármegyék nemeseit. A castellum lerombolásáig a Laczák több hatalmaskodást is elkövettek. 1446-ban Gersai Pető család panaszkodott Lacza Lukácsra, 1449-ben a Széplaki Botkák sérelmezték, hogy elfoglalták Mankófölde birtokukat, valamint megtámadták Széplak, Kismarton és Lewe birtokaikat. 1451-ben pedig Maróthi Mátyus és László zalai birtokait foglalták el. 1452-ben Széplaki Botka István, fia és apja nevében is panaszt emelt, mert Lacza Lukács és Máté széplaki birtokukról elvitt 40 aranyforint értékű holmit; egy kantárt, nyerget, egy tegezt, egy íjat és egy sisakot. Ezen kívül elhurcoltak öt ökröt és egy ekét. 1455-ben Újlaki Miklós V Lászlónál elérte, hogy a család Martonfalván újra egy árokkal és mellvéddel megerősített fa építményt emeljen. Ezután folytatódtak a hatalmaskodások. 1458-ban Lukács, Mátyás és György Tördemici Dénessel és társaival megtámadták a Zala megyei Uzsát, és még ugyanebben az évben elfoglalták a Széplaki Botkáktól Széplakon, Endréden és Vepsenen lévő birtokaikat. 1483-ban aztán valamelyest összefutnak a történet szálai, mert feltűnik az idézett oklevélben is szereplő Mihály, a néhai Martonfalvi Lacza Lukács fia, aki a martonfalvi birtokokat elzálogosította Alsólindvai Bánffy Miklósnak. A család történetét a vonatkozó oklevelekre való hivatkozásokkal együtt ismerteti RÚZSA 1992, 66-69. 19 Mindketten a hivatali adminisztráció tagjai, személyük ebben az esetben nem bír jelentőséggel. 20 Ezt akkor három falu, mégpedig Kovácsi, Agostyán és Tolna alkotta. A három faluban összesen 15 jobbágytelek volt népes, négy telken csak épületek álltak, volt még egy lakó nélküli majoros telek és 11 teljesen üres jobbágytelek. („... primo in dicta possessione Kowachy quinque sessiones iobagionales, duas scilicet populosas et terciam edificia exigua liabentem ac quartam et quintam omnino désertas, ...item in annotata possessione Abosthyan decern sessiones iobagionales populosas, unam desertam edificia habentem et aliam allodialem nunc habitatore destitutam ac sex lóca sessionum iobagionalium édifiais omnino carencia,... in dicta possesione Tholma habita septem sessiones iobagionales, trés scilicet populosas, quartam edificiapaucahabentem ac quintam, sextam etseptimam edificiis omnino destitutas,... ") MOL DL 19607 Tehát a harminc jobbágy- és egy majoros teleknek csak a fele után folyt be pénz. Ebben az időben az egy telek utáni földesúri jövedelem évi 1-2 Ft volt KUBINYI 2001, 312, ami jelen esetben maximum 30 forint jövedelmet jelenthetett évente (hacsak nem gazdálkodott maga is, hasonlóan az egytelkes parasztnemesekhez). Ehhez azonban még hozzájött Kovácsiban a temetkezéssel bíró templom épülete (.. .ecclesiam sepulturam...), Agostyánban egy temetkezéssel bíró kőkápolna (...capellamlapideamsepulturam...), Tolnán pedig egy temetkezéssel bíró templom harmada {...terciam partem ecclesie lapidée sepulturam...), továbbá volt még több hold szőlő, szántó, rét, erdő, halastó (ez utóbbiak részletes elemzése egy másik cikk témája lesz), valamint Tata Tótváros 1 nevű része mellett elfolyó, soha ki nem apadó hévízfolyó mellett egy egykerékkel járó malom és mellette még egy ház is. ( „... item unum molendinum unius rote in facie opidi T/iatha in rivulo calide aque nunquam deficientis iuxta partem ipsius opidi Thatha Thothwaras dictam decurrenti simul cum domoprope idem molendinum habita in ius et proprietatem antefati Nicolai de Kowachy cedent es reperissent, quas et que omnino occupassent occupataque manibus prefati domini Nicolai Bamfyw pro homagio prescripto dédissent et assignassent statuissentque. ..") MOL DL 19607. Mivel a tettesnek egy magyar nemes megöléséért 200 Ft. vérdíjat kellett fizetnie (egy szlavónért egyébként 100, egy erdélyiért pedig 1467 után mindössze 66 Ft-ot: KUBINYI 2001, 353.), a lefoglalt javak bőven fedezték a vérdíj Kovácsira háruló részét. A leírtakkal kapcsolatban érdemes még megjegyezni, hogy akár az összes jobbágyportát vesszük alapul (31), akár csak a népeseket (15), Kovácsi Miklóst köznemesnek lehet tekinteni, bár vagyoni helyzete a jobbágyporták tekintetében alig haladta meg azt az értéket, amitől már valaki a nemességnek ehhez a rétegéhez tartozott. A középkornak ebben a szakaszában ugyanis azok számítottak köznemesnek, akiknek birtokain a jobbágyok száma 10 és 200 közé esett, a 10 jobbágynál kevesebbel rendelkezők a kisnemesekhez (vagy „alsóbb nemesekhez") soroltattak, akik alatt rangban már csak a legszegényebb, egytelkes nemesek népes tábora volt található (a kisnemesekkel együtt egyébként ők alkották a nemesség kétharmadát: KUBINYI 2001,312.). A ténylegesen lakott 15 jobbágytelek alapján tehát a 15. század második felében a Kovácsik, pontosabban Kovácsi Miklós, köznemesnek tekinthető, ám a középkor nagy részében a Kovácsi család tagjai a kisnemesi réteghez tartozhattak, 131
