Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)

A. Pál Gabriella: Tatabánya–Bánhida II. A település és a közösségi épületek

tünkben sem alátámasztani, sem megcáfolni nem lehet, bár a domborzatából fakadóan mindenképpen valószínűnek tűnik. Még a közelmúlt térképein is jól látható az eredeti faluszerkezet a hosszú, keskeny szalagtelkekkel, ahol az utcára építve álltak a házak fésűs beépítésben. A szérűs kertekben, erre a vonalra merőlegesen, a házak mögött álló pajták is szinte sort képeznek. A keskeny, hosszú telkek szélessége eltérő, jól kivehetők a térképeken a későbbi osztódások nyomai. Az átlagosnál szélesebb telkek csak a Kossuth utcában voltak megfigyelhetők, általában ott, ahol a szegényebb családok egy telken maradtak Jól elkülönül „öreg Bánhida" és a 20. század elején a bányanyitás eredményeként létrehozott, kicsi telkekkel kialakított újbánhidai rész. Itt a bányászok vehettek telket és építkezhettek, ha kiszorultak a MÁK Rt. által felépített hatajtós „szolgálati" lakásokból. Sok iparos is települt ide. A templom körüli szigetben adatközlőim emlékei szerint korábban a cigányok, aztán a zsellérek laktak, Burgundia elnevezése is a hely másodlagos szerepére utal. Az itt kialakított telkek kicsi, szabálytalan négyszög alakúak. Egy hagyatéki leltár szerint a féltelkes parasztnak a következő ingatlan vagyona volt a 19. században: első szoba, hátsó szoba, konyha, ököristálló, lóistálló, birkaakol, fészer, különálló kamra, két ól, kettős hidas, szemház, kút és szérűskert a keresztben álló pajtával. 5 A parasztportán általában egy család lakott, utcára épült, egyvonalú házban, ahol a ház mögé csatlakozott a kamra, az istálló. A szemben lévő oldalon, viszonylag közel az utcához építhették a kamrát, nyári konyhát, előfordult, hogy több generáció együttélésekor az „öregek" ide költöztek. Itt lehetett az utólag épített pince lejárata is. A ház mögötti részen, elkerítve kapott helyet a baromfi, a disznóól. Mögötte volt a szérűskert a keresztben álló pajtával, e mögött a konyhakert, utána már a szántó következett. A megmaradt dűlőnevek mutatják a lecsapolt tó, a birkalegelő, a fagyűjtő helyét. A község 60 dűlőjében szétszórt kis parcellákból állt össze a parasztok birtoka. Közvetlenül a falu belsőségei mellett, a falutól délre eső részen helyezkedtek el a zsellérföldek. A helyiek szerint rossz minőségű, homokos földek voltak, a zsellérek a húszas években kapták kárpótlásként. A szántók közül, a kataszteri felmérés alapján a legjobb minőségűnek mutatott föld a Szent Györgyi határra dűlőben volt. Jó minőségű föld volt még a Nagy tóra dűlőben, az Alsó kocsiúti dűlőben, a síkvölgyi és a baromállási dűlőben. A leggyengébb föld a pajti dűlő 37 holdja volt. A legjobb legelők, a marhalegelők, az alsófaluvég felé voltak, a Síkvölgyi út alatti dűlőben. A birkákat a Rigó major felé, a libákat a falu délkeleti végére, az Által-ér partjára hajtották. Szőlőművelés a Kő-hegy alatt és a Tata felé eső domboldalakban folyt. „Az erdőséggel koronázott sziklás hegy alatt nagy szőlő, a határ északi részén déli fekvéssel, melly az alsógallai határra is kiterjed. '* Úgy tűnik, hogy az eredeti szőlőtermő terület a Kő-hegy alatti volt, a homokra települt Patár hegyi szőlők csak a filoxéra vész után alakultak ki. 5 KEML Tatai járásbíróság iratai. 6 FÉNYES 1848, 177. 118