Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Fülöp Éva: Az egyházi birtok Magyarországon

országos átlag e birtokokon mintegy húsz százalékos bérleti arányt mutat. Ismét szerzetesrendi birtokról hozva példát, a bencés rendi birtokoknál sem az a jelenség volt megfigyelhető e téren, amelyet a cisztercieknél lehetett tapasztalni. Ott ugyanis az 1850-es években átmenetileg jelentős volt a bérletek szerepe - a kényszerítő okok nyilvánvaló módon a tőkehiány, a robot elvesztése, az új polgári adórendszer megnövekedett anyagi terhei voltak. Az 1860-as években azonban, amikor a szőlők örökváltságából, az úrbéri kárpótlásból és magukból az addigi bérletekből fokozatosan kiépült önálló gazdálkodásuk, a bérleti formák ismét háttérbe szorultak a saját kezelésben tartott gazdasági egységekhez képest. Az esztergomi érsekség birtokain sem játszott jelentős szerepet a bérlet, Simor János érsek a házi kezelés fenntartását helyezte előtérbe. A birtok vagyoni helyzetének javítását, korszerűsítését - éppen a jövedelmek felhasználásának iránya miatt -, a bíboros érsek a „nemzeti vagyon gyarapítása " lényeges elemének érezte, e szélesebb öszszefüggésben gondolkodva gazdasági téren is. 1848 után, az uradalmi igazgatásban megerősödtek a centralizációs törekvések. Különösen erősen jelentkezett ez a monasztikus rendek birtokain, ahol a birtokigazgatás centralizáltságát erősítette a központosított rendi szervezet is. Intézményeik fenntartása, ellátása érdekében szoros volt gazdaságaik belső, egymás közötti gazdasági kapcsolatrendszere, összehangolva esetenként nemcsak az irányítást és értékesítést, de a termelést is. A magyar mezőgazdaságban, az átállás nehézségeit követően, az új gazdasági formáció működési feltételei csak az 1867. évi kiegyezés utáni időszakban alakulhattak ki teljesebben. A Helytartótanács 1865. évi, a piarista rendhez intézett leirata a többi egyházi birtokra is érvényes volt, hiszen e birtokoknak, a püspöki javadalmak kivételével, ahol meghatározott rész a szabad rendelkezésű kategóriába tartozott, az illető egyházi testületek csak haszonélvezői voltak, joguk csak a megváltakozás utáni kamatok élvezetére vonatkozott, magát a tőkét törzsvagyonként érintetlenül fent kellett tartaniuk. A törzstőkét, igen indokolt esetben, a mindenkori érvényes kamatok mellett visszatörlesztendő kölcsönként, vagy mint beruházási forrást, lehetett csak felhasználni. Ez esetben a kérelmet a metropolitai jogkörénél fogva egyházi vagyongondnoki teendőket is ellátó esztergomi érsekhez kellett felterjeszteni, aki azt a főkegyúrhoz, tehát a királyhoz, illetve a kiegyezést követően a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, továbbította. A már említett tőkehiány és kedvezőtlen hitelfeltételek csak lassították, de nem akadályozták meg az 1880-as évektől jól érzékelhetően megvalósuló gazdasági előrehaladást (a szántóföldi művelési rendszerek korszerűsödése, növénynemesítés, fajtaváltás az állattenyésztésben, gépesítés, fokozott talajerőpótlás stb.). A gazdatisztek javadalmazásában országosan jelentkező százalékos juttatás az egyházi birtokokon is megtalálható e korban, arra utalva, hogy egyre erősebben próbálták szakembereiket érdekeltté tenni a termelésben. így volt ez a Simor János érseksége alatt jelentős fejlődést elért esztergomi érseki birtokon is. 1895-ben az egyházi birtok az ország birtokállományának 4,8%-át tette ki (mintegy 2,3m kh), ebből 72% (l,6m kh) tartozott a katolikus felekezethez. 275