Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)
Fülöp Éva: Az egyházi birtok Magyarországon
A reformkorban, elsősorban a gabonakonjunktúra következtében, a nagybirtokokon nőtt a saját kezelésben tartott területek száma, a termelésben erősödtek az intenzív vonások. A majorsági munkaerő pótlására a robot növelése mellett másik útként az állandó alkalmazottak (cselédek) számának gyarapítása kínálkozott. Az egyházi birtokok sem maradtak teljességgel mentesek ezektől az új gazdasági jelenségektől. így például a piaristák mernyei uradalmában, az 1830-as években a munkaerő 52-58%-át az uradalmi cselédség és a fogadott munkások jelentették már, szemben a jobbágyság lobotmunkájával. Az általános tőkehiány mellett azonban, a fentiekben kifejtett módon, az árutermelés az egyházi birtokokon továbbra sem elsődleges célként jelentkezett. Emellett, 1848-ig az egyházi tizedből származó gabona- és borjövedelmek miatt sem került sor a szántők nagyobb arányú kiterjesztésére. Az egyházi birtokok irányításában továbbra is a klerikusok tevékenykedtek. A bencés birtokok gazdasági ügyei vezetésének legfelsőbb, központi szerve a Gazdasági Tanács (Consessus Oeconomicus) volt. Működésére már az 1820-as évektől vannak adatok. Az „idősb", vagy központi néven említett pannonhalmi jószágkormányzó az 1811-1836. közti rendi Statútumok szerint a gazdasági vezetés legfőbb tényezője volt. Az 1840-es évek elejétől valóságos főkormányzó, a kerületi kormányzók főnöke, majd a tihanyi apátság javait is közvetlenül felügyelte. Az 1848. évi rendi káptalan minden addigi feladatában megerősítette. A tisztséget rendtagok töltötték be, akik szakképzettség híján csupán empirikus megfontolásokra támaszkodva irányították a gazdálkodást - s éppen emiatt többször felmerült a szakképzett világiak alkalmazásának lehetősége is a jószágkormányzói posztokon. Különösen sürgetővé vált ez 1855-től fogva, amikortól a Statútumok XII. fejezete 1., 2. pontja módosítása következtében a központi jószágkormányzó saját kerülettel is bírt, igaz, mellette egy világi tiszttel, aki számvevő és gazdasági tanácsos is volt egyben. Mivel azonban a jószágkormányzó irányító és egyben ellenőrző közege is volt a Rend anyagi alapját képező gazdálkodásnak, ezért sem az 1866., sem az 1887. évi káptalanok nem hoztak ilyen értelmű döntést a felvetett probléma megoldására - ezt a Rend a maga számára megnyugtató módon csak az 1920-as évektől tudta megvalósítani, a képzett rendi ellenőrzés életre hívásával. 1823-tól a Zirci Ciszterci Apátság birtokai élén is gazdasági tanács állott, melyet a perjel vezetett. A tanács minden hétfőn ülésezett, a gazdatisztektől havi jelentéseket kért. Maga az előszállási uradalom külön egység volt, így élén jószágkormányzó állott, aki havonta egyszer tisztiszéket tartott. A gazdálkodásban a gazdasági tanács irányítása szerint jártak el, s minden ügyben az apátot illette a végső döntés joga. Az egri főkáptalan birtokait - a bencés jószágkormányzőkhoz hasonlóan - ugyancsak klerikus, a jószágkormányzó dékánkanonok igazgatta, közvetítve a káptalan elvárásait a gazdaságok felé. A szakmai oldalt, s egyúttal a gazdaságokat a káptalan előtt, a jószágigazgató képviselte. A polgári átalakulás korszaka nyitányának, az 1848 évi., a tőkés gazdasági fejlődés lehetőségét hazánkban is megteremtő áprilisi törvényeknek és az 1867. évi kiegyezés politikai-társadalmi konszolidációt jelentő hatásának eredményeképp 273
