Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

In memoriam Nagy Mária (1943–2000)

In memóriám Nagy Mária (1943 -2000) Nagy Mária a tatai múzeum jelenlegi közösségének tagjai közül a legrégebben ide került kolléga volt, 1963-ban (!) kezdett a Kuny Domokos Múzeumban dolgozni. Magam, fiatalabb lévén, csak néhány évig dolgozhattam együtt Marikával. Amikor a múzeumba kerültem, a restaurátor műhely titokzatos vegykonyhájába csak ritkán kukkantottam be, hiszen mindkét restaurátor a régészeti anyag tisztításán és helyreállításán dolgozott, amely nem az én szakterületem. Kedvesen meséltek ilyenkor, régen történt (a múzeumi legendáriumba tartozó) és újabban megesett dolgokról, gyerekekről (Marika imádta a fiát, büszke volt rá, de szívesen hallgatta az én történeteimet is kicsi gyerekeimről, hiszen ő is járt ebben a cipőben). Gyakran panaszkodtak a vár udvarbíró házában kialakított műhelyükre, amely frissen volt ugyan felújítva, de a falakból csak úgy áradt a nedvesség. Munkájáról Marika keveset beszélt, mert természetesnek gondolta, hogy mindenféle helyreállítási problémát meg tudjon oldani, ahogyan mi is természetesnek vettük kiváló minőségű munkáját minden esetben. Nem dicsekedett bravúros főművekkel, és azt hiszem, nehezen tudtuk volna rávenni publikációra vagy előadásra, mert a szereplés, a szakmai hiúság ugyanúgy távol állt tőle, mint a hangos beszéd. Később, gyűjteményeimet számba véve és kiállításokat készítve elő, elkezdtem a műhelybe szállítani restaurálandó újkori tárgyaimat. Először félénken egyet-egyet, majd egyre többet, s közben észrevettem, hogy Marika iparművészeti tárgyaimtól való kezdeti idegenkedése érdeklődéssé, izgalommá és tárgyszeretetté válik. Bizony, merőben más feladatot nyújtott, más technikai és szemléletbeli megközelítést kívánt a római tárgyak, középkori sarkantyúk és ollók után a barokk óráknak és gyertyatartóknak, ezeknek a viszonylag ép, aranyozott bronztárgyaknak a restaurálása. Miközben az Óraszimfónia kiállítást készítettük elő, ő már végezte a felsőfokú fém-szakrestaurátor kurzust, amely megalapozott tudásának, felkészültségének bizonyítékát jelentette. Vizsgamunkaként persze egy középkori bográcsot választott, hiszen a régészeti anyag területén érezte igazán biztosnak magát, s tett szert több évtizedes, nagy gyakorlatra. Mi tudjuk, és munkái is igazolják, hogy ugyanolyan körültekintéssel, biztos megoldásokkal állította helyre a csillárokat, zászlócsúcsokat, gyertyatartókat is, vagy a törökkori kiállításra szánt morionsisakot, mint a régészeti anyag tárgyait. Ő azonban mindig végtelenül szerény és csendes volt. Munkájában ugyanakkor igényes, alapos és megbízható, teljesen önálló, egyenrangú társa a muzeológusnak. Közös munkánk során talán a legszebb pillanat egy rokokó kartelóra helyreállítása volt. Együtt barátkoztunk a raktárban porosodó, valaha gyönyörű, párizsi órával, mígnem, az Óraszimfónia-kiállításra készülve sorra került restaurálása. Külön szerencse, hogy a bontásról, tisztításról és helyreállításról készült egy kisfilm is, amelyen Marika a tőle megszokott szerénységgel beszél a tárgy újjászületéséről. Az óra ma is teljes pompájában ragyog állandó kiállításunk enteriőrjében. 5