Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban

jés, nyírás stb.) a közeli lakóhelyen élő asszonyok és nagyobb gyermekek is segédkezhettek. Ezt a baromörző helyet széles „üres" sáv választotta el a tulajdonképpeni településtől (vö. 2-3. árkokban sem mészbetétes kerámiás lelet, sem objektum nem került elő). Az eddigieknek egyenes következménye - s ezt a talált objektumok funkciója is megerősíti - hogy a településen élő és lakó emberek többsége nő és gyermek lehetett. Az 5. árok és a körülötte nyitott blokkok, a 4-5. árkokat összekötő nagy szelvény alapján az is megállapítható, hogy az itt lakó és dolgozó családok száma nem lehetett sok. A lakóhelyen zajló élet legtöbb mozzanata feltehetően a szabadban zajlott - és ez nem csak a munkára értendő. Vonatkozik ez pl. az étkezésekre, melynek helye a ház szélvédett részén, a déli bejárat mellett volt (ld. táltöredékek előkerülési helye) - 'a ház viszonylag kis „léttere" nagyobb közösségi események lezajlásához, több gyermek folyamatos „fickándozásához" nem nyújtott elegendő helyet. Véleményen szerint a ház csak a pihenés és alvás célját szolgálta, a főzéshez és ruházkodáshoz szükséges tárgyak, holmik biztonságos tárolása mellett. Nem jelenti ez azonban azt, hogy zordabb időjárás esetén a helység nem szolgálta munka célját (vö. munkagödör és tűzhelyek) vagy az itt élők védelmét. A lakóhelységben munkát végző nőnek a földön ülve kellett dolgoznia. Ezt a helyzetet bizonyítja mindkét szintben a padlófelszínre tapasztott tűzhelyplatni, a munkagödör - s erre a „primitív" népeknél megszokott munkavégző pózra adott neki lehetőséget kis termete ellenére is a ház feltételezett belmagassága. A lakóhelyen élő nőkre hárult a mindennapi lét összes igényének a kielégítése. Számos konyhai technikai eszköz a bizonyítéka annak (18. tábla), hogy birtokában voltak a korban elterjedt minden konyhatechnikai ismeretnek. Sok és különböző alakú fedő - esetenként gőz- vagy gázelvezető lyukkal ellátva - belső bütykös (s itt nem közölt) erjesztő edény és sütőharang töredékek utalnak a már a kora bronzkortól ismert főzési és tartósítási eljárásaikra (18. tábla 1-3. - igen szerény válogatás); s sok tárgy utal a tűz gerjesztésében (1. tábla 16.; 2. tábla 9.; 3. tábla 12.; 18. tábla 9-10.)

109 és őrzésében (1. tábla 15.; 18. tábla 4-5.) való jártasságukra is. Egyedi jelenség a felső szint tűzhelyplatnihoz csatlakozó földbe mélyített parázstartója, melyre másutt példát nem ismerek (6. kép). Az asszonyi munka sokoldalúságának bizonyítéka még a B/3 „kagylóhéj porlasztó" tűzhely, mely egy kerámiaégető kemence feltételezhető rostélyának töredékével (18. tábla 6.) együtt helyi edénykészítésre is utal. Ezeken kívül az szinte természetesnek vélhető, hogy a településen lezajló összes rituális ceremónia levezetése - beleértve a gyermekek fájdalmas eltemetését is - az asszonyokra hárult. A tűzgyújtás eszközeként esetünkbe a tűzfúró alkalmazását feltételezem (Isd. BODROGI 1997, 58. ábrája és 59-)- A korongot a forgatandó pálca aljára húzhatták. így a korong nem csak a forgatás sebességét növelhette, hanem a keletkező szikrák felpattanását is megakadályozhatta. 47