Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Katona Imre: A tatai fajansz-, kőedény- és porcelánkészítés a 18. század közepétől az 1900-as évekig

elején hanyatlásnak indult. 1893-ban részvénytársasággá alakult háromszázezer forint alaptőkével. Azonban ez sem bizonyult jó megoldásnak, s a gyár alig két év után, 1895-ben felszámolásra került és vétel útján a pécsi Zsolnayak tulajdonába ment át formáival, mintáival együtt, akik a Dob utcából az Öv utcába költöztették át. Az államosításig mint a budapesti Zsolnay féle Fayance Gyár RT működött. Az államosítás óta a Finomkerámiaipari Művek Öv utcai egységeként szerepelt. A gyár a közelmúltig dolgozott. 1997-ben kezdték meg lebontását. Fischer Ignác Dob utcai gyárának egyik részlegét, amely az Üteg utcában állt, valószínűleg a várható csődveszély miatt 1890-ben átadta fiának, Emilnek. Míg a Fischer Ignác által üzemeltetett egység 1895-ben a Zsolnayakhoz került vétel révén, Fischer Emil gyára 1910-ig változatlanul, sőt egyre bővülő kapacitással működött. Jellegzetes terméke volt 1910 után a pirosas-rózsaszínes, kicsit fémfényű, ún. lüszteres fajansz. Már Fischer Ignácot izgatta a lüszteres fémfényű kerámiák előállítása .Tervét azonban nem valósíthatta meg, noha Örley János személyében már szakértő alkalmazásáról is gondoskodott, mivel azonban gyára 1895-ben megbukott, a Kossuch- féle körmöcbányai gyárhoz szegődött s itt kezdte meg kísérleteit fémfényű kerámiák előállítására 1895 és 97 között. E kerámiák gyártása csak másfél évvel később, 1910-ben sikerült. Fischer Emil, miután megszüntette Üteg utcai műhelyét, két millió korona alaptőkével Kőbányán, a Liget utca 11-13- szám alatt új, korszerű, villanyerővel működő formázógépekkel felszerelt gyárat létesített. A „Fischer-féle kerámiagyár"'méreteit érzékelteti, hogy öt kemencéje volt mintegy kétszáz köbméter égetőtérrel. (Két kemence volt egyenként ötvenkét köbméteres és három darab egyenként harminc köbméteres.) Érdekességként említhető meg - ami azonban a gyár társadalmi-gazdasági súlyát is emelhette a korabeli viszonyok között - hogy József Ferenc főherceg mint műkedvelő keramikus rendszeresen dolgozott a gyár laboratóriumában. Látszólag - és talán földrajzilag is - messze jutottunk Tatától, de Fischer Emil egy pillanatra sem szűnt meg tatai, illetve tóvárosi származását hangsúlyozni. Ezt azzal is kifejezte, hogy felvette a tóvárosi előnevet, dokumentálva, hogy ő maga nem a herendi, hanem a tatai Fischerektől származtatja magát, bár a herendi Fischerekhez is ugyanilyen közel állt, hiszen anyja a herendi Fischer Mór leánya volt. A Liget utcai egység működése 1945 után sem szűnt meg. Az államosítás után a Finomkerámiaipari Művek egyik egysége lett. Az 1950-es években ugyan már korábbi önállósága megszűnt, a Finomkerámipari Művek egységei közé tagolódott. Benne működött a hollóházi porcelángyár tervezői műterme változó számú művésszel. Az 1870-es évek közepén ismét kerámiáival hívta fel magára a figyelmet Tata. Az alapító Fischer Dezső ugyanannak a Fischer Mórnak a fia, akinek unokatestvére Fischer Mózes Áron volt, ennek fia pedig Károly. Az 1870-es évek közepén a nagy világválság hatására a herendi gyárban értékesítési problémák keletkeztek. Míg a Fischer 344