Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)
Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban
díszíti. Ez az általános tálforma is azonban végső soron a már említett kora bronzkori tál típusban gyökeredzik. A tűzhely közeli tál „egyediségét" csak nagy mérete adja, 50 ékes bizonyítékaként annak, hogy a közösségi étkezésnek tálalóedénye lehetett. A közös étkezések helyét pedig jól meghatározza az összes példány szinte koncentrált előkerülési helye: közvetlen a ház külső, déli szélén, a bejárat mellett - tehát a déli, szélvédett oldalon. A tálak kapcsán én ezt tartom a legfontosabb információnak, ami azt bizonyítja, hogy a közösségi étkezések a szabadban folytak. Régészeti szempontból pedig meglepő és fontos tény, hogy a klasszikus időszak legjellegzetesebb típusa, a belül erősen és élesen ferdén vágott, karéjos peremű tál a házból (de az egész településen sem) nem került elő. Külön csoportját alkotja a házból előkerült tálaknak még néhány töredék, melyek az itt zajló „kultikus élettel" állhattak kapcsolatban. Biztosan meghatározható közülük a palmetta levél alakú fogós tálka. Oldalfalának lapos ívelése alapján lábakon állhatott (14. tábla 10.). Ez az edényke kisebb variációiban gyakori a mészbetétes kerámiás leletanyagban - s környezete több esetben szakrális funkciót jelez (lsd. pl. Királyszentistván 12. sír 51 ). Legáltalánosabb formája, hogy négy kis lába emberi láb formájára kiképzett. Ilyen területileg legközelebbi analógiája is az Almásfüzitő-nagykolónia temetőből. 52 Megkülönböztetett szerepe ellenére azonban ez a tálka is vágott peremével, s lábaival szintén kora bronzkori tradíciókat hordoz. 53 Csakhogy a szóba jövő késő harangedényes tálkák lábai az anthropomorf kialakítást általában nélkülözik. Véleményem szerint ezt a rituális tartalmat adó megformálást a mészbetétes kerámia népessége a Hatvan kultúra közvetítésével vehette át. Itt és az Alföld egyidős A legtöbb hasonlóan nagy méretű tál a királyszentistváni temetőben található (BÓNA 1975.)- Méret alapján: 17. sír: T. 229. 16.; vélhetően (összehasonlítási alapon): 15. sir: T. 227. 3.; 8. sír.: T. 218. 2. Ezek a sfrok Bóna beosztása szerint a temető középső (8., 15.) és késői (17.) periódusába tartoznak (Plan ., 24}BÓNA im. T. 222. 4. Az oltár-szerű tálkának a füle a jó analógia. Emberi láb megformálása a sírban a csörgőknek van (uo. 1., 3). A temető többi edénykéje is (uo. T. 221. 18., T. 230. 7., T. 232. 14., T. 236. 10.) szintén lapos, oltárka alakú. Palmetta levél fogós tálka négy emberi alakúra megformált lábacskával a Lenhardt-gyűjteményben van Almásfüzitőről (Kat. Sz. 133.). A sírt, melyből előkerült, a kéziratos katalógus szerint a gyűjtő maga tárta fel. A tálkában égett bronz fecskefarok alakú csüngőtöredékek, borostyángyöngyök és apró tengeri csigák és kagylók voltak. A környékről megemlítendő még négy-lábas tálka, a monostori temetőből (DUSEK 1960b, 2. t. 7. - ez a tálka inkább késő-harangedényes - korai aunjetitzi forma - vö. ehhez uo. 9.). A monostori táltól eltérő forma egy mészbetétes díszítésű négy-lábas tálka, mégis a közölt temetők alapján kicsit zavaró, hogy ennek lelőhelyét BÓNA 1975, T. 209. 2. Kecskédnek jelöli meg - DUSEK im ugyanakkor nem említi. A monostori és kecskédi temetők anyagának háborús hányattatásának ismeretében (DUSEK im. 43.) a leletek keveredéséről minden elképzelhető. Négy tömzsi lábas, vízszintes peremű tálkákat KALICZ 1965, 75., T. 17. 10. (Fényeslitke), T. 27. 13. (Tard) a Nyírség csoporthoz sorol. A magányos szórvány leletek éppúgy tartozhatnak a Makó kultúrához is. A tömzsi lábas, vágott peremű tálakat viszont leginkább a harangedény kultúra kedvelte (számos négy lábas példány ismert pl. KALICZ-SCHREIBER 1999, 109., 15. 1.; a közvetlen közelből: Almásfüzitő: VADÁSZ-VÉKONY 1979, 91-, 1- t. 7.). 29
