Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)
Fatuska Benjámin: Die Rolle des Grafen Miksa Esterházy bei der Einführung der Athletik in Ungarn
Melléklet I. Viator: Athletika ( Vadász- és Versenylap, 1874. április 22.) Tagadhatatlan, hogy hazánkban az úgynevezett „Sport" bizonyos ágai nagy részvétnek örvendenek. De fájdalom csak azon ágai a Sportnak melynek kapui kizárólag a felsőbb vagy helyesebben a gazdagabb osztályok előtt nyitvák. Szükségtelen azok elősorolni. Tudjuk mindnyájan, hogy a verseny-sport a falkavadászatok az agarászat, cserkészet és a medve-vadászat részint roppan sok pénzbe kerülnek, részint indirecte csaknem uradalmak bírását feltételezik. Ennek ipso facto az a következménye, hogy hazánk azon fiai kik a fentebbi előnyökkel nincsenek megálldva - tehát 9 tizede az intelligens - ifjúságnak - kedvetlenül vagy éppen hidegen fordulnak el a főúri passzióktól, melyeket nem ismernek, s melyek iránt tán rokonszenvvel se bírnak. És ez a sportnak népszerűtlen színezetet ád - pedig kár - mert az exkluzív sport és a népszerű sport testvérek. Egyik a másikat egésziti ki. Mindkettő férfiakat igényelne, férfiakat nevel és képez. Hazánknak pedig férfiakra van szüksége. De mit is tegyen egy magyar középosztályú ifjú, nemzeti játékaink nincsenek, ahol férfi-férfi ellen nemes vetélyben egy nemzet tapsai közt olimpiai koszorúért ví. Athlétikai gyakorlatok hiszen nálunk ismeretlenek. A porosz minta után behozott tornászás csak gimnáziumi tanoncra nézve kötelező és a gimnázium vagy reáliskola elhagyásával csakhamar Cornelius Nepos-sal együtt félredobatik. Hát mit tegyen a középosztályú magyar ifjú, hogy „lóra született a magyar" már régóta tudjuk miszerint csak költői fikció, mely Lehel kürtjével együtt a Nemzeti Múzeum régiségei, legritkább kincsei közé tartozik. De ha akarná is, ha lenne is pénze, nincs tán ki a lovaglásra megtaníthatná. Mint már mondtuk, olimpiai játékaink, athlétikai nemzeti jelleggel bíró gyakorlataink nincsenek. Marad a kávéház, marad a politika, vagy legalább marad az egyetemi ifjúságunkra nézve a fáklyás menetek, és efféle demonstrációk ártatlan, bár néha zajos tüntetéseket előidéző „Sport"-ja, aztán következik megint a kávéház, a biliárd, a sörcsarnok, és adjunk hálát az égnek, ha a többi párizsi vívmányok sorában ránk nem nehezedik az „absynte" mámoros szörnyetege, mely a francia ifjúság megrontója, és átka s férfiasságának megmérgezője. A magyar ifjúságnak szebb jövőt kívánunk. És kell, hogy azt, mint magyarhoz illik férfias úton izmos gyakorlatok pártolásában magának kivívja. Túlzás és idealizmus nélkül mondjuk: kell, hogy az „Athleticismust" kell, hogy az izmosságot nálunk, Magyarországban nemzeti hittanná emeljük, hogy neki iskoláinkban, tanintézményeinkben érettebb korú férfiúkörökben nemzeti institutioink templomában oltárt emeljünk. Az izmosság eme glorificátója nem jelent betyarizmust, nem jelenti a nyers erő durva kitörését a szellemi lendület rovására, a „mens sana in corpore sano" régi jó közmondat még ma is áll. Egymás mellett, nem egymás ellen! Csak így érthetjük a két tényező működését. A tudomány a művészet az absztrakt 266