Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban

feltűnő a nagyméretű fazekak szinte teljes hiánya - bár rekonstruálhatatlan alakú durva kerámia zúzalékos cserepek (feltehetően fazekakból) itt is előkerültek. A késő kora bronzkori gyökerek szempontjából a Hatvan, Hatvan-Tokod kultúrát kell először megemlítenem. Ez az összefüggés természetes, hiszen ma már elfogadott tény a hatvani népesség kora bronzkor végi expanziója az Ipoly nyugati és a Duna északi és déli partterületeire. így a hatvani edényművesség fontos résztvevővé vált a mészbetétes edényművesség kialakulásában - természetesen a Kisapostag és így a Tokod kultúrákkal együtt.

36 Ezt a korai, a mészbetétes edényművesség kialakuló időszakát nevezi az újabb magyar kutatás átmeneti fázisnak, melynek egyre több lelőhelye válik ismertté nem csak a Dunántúl északi, hanem szinte egész területén.

37 Ezt a korai időszakot, hatvani kapcsolatokkal az alsó szintben leginkább urna (6. tábla 1-3., 5-6.; vö. ehhez B/3. tűzhely: 2. tábla 5.; 3- tábla 11.) és tálak töredékei (7. tábla 7., 10.; 4. tábla 10.) jelzik. Ezeknek az edényeknek nem csak a közölt korai lelőhelyeken találjuk jó párhuzamait,

38 hanem a Hatvan és Tokod kultúrák telepein Elég legyen itt most csak a Tokod csoportot „megalkotó" Bandi G.-ra hivatkoznom (BANDI 1963, 2344.), kinek elképzeléseit a csoport kialakulásáról és keltezéséről a kutatás elfogadta. A mészbetétes edényművesség korai időszakának jellegzetességeire az ÉK-Dunántúlon én próbálkoztam röviden utalni a dunaalmási temető közlésekor (VADÁSZ 1986, 28-29-, b. csoport - a cikket 1976ban adtam le). Megfigyeléseimet erre és a vértesszőlősi temető ekkor már feltárt sírjaira alapoztam. Régi állításomat az azóta feltárt nyergesújfalusi (TORMA 1996) és Tatabánya-bánhidai temető (KISNÉ CSEH 1998, 1999) közölt és közöletlen sírleletei szépen igazolják (a bánhidai temető anyagának megtekintéséért köszönettel tartozom Kisnének). Régi leletegyüttesek újraértékelése és újabb ásatások gyors közlése által főleg Honti Sz. és az esetenként hozzá társuló Kiss V. munkássága során (vö. irodalomjegyzék) ma már világos, hogy ez a kialakuló időszak az egész Dunántúlra kiterjed. E korai időszaknak közös vonásai mellett termesztésen megvannak a kisebb területi eltérései. Én ezt a Kisapostag kultúra egyre erősödő hatásában látom, Ny felé haladva. A periódus jellegzetes edénye az ún. tokodi típusú bögre, mely a Dunántúl belseje felé haladva tipológiailag szintén egyre több kisapostagi tradíciót hordoz (pl. Balatonlelle-Rádpuszta 20. o.: 31., 1. t. 25. bögréjéhez társulva: uo. 1. t. 3-6.; Szőlősgyörök 4. s.: uo. 35., 5. t. 7.; Balatonföldvár-Gönye tető: uo. 36., 6. t. 2-3.; ezt a példát még jócskán ki lehetne bővíteni). A szóban forgó jellegzetes kis bögre igen széles elterjedésű területe (a hatvani „törzsterülettől" a Gáta /-wieselburgi/ területig - vö. pl. Hainburgteichtali példányokat) szerintem joggal veti fel a kérdést: vajon ezeket a kis edényeket valóban csak a Tokod csoport kerámia termékeihez kell - vagy lehet - sorolni? (Egyéb lehetőségek: hatvani, Kispostag 3-, korai mészbetétes.) Az valószínűnek tűnik, hogy e kis bögre megjelenése távoli területeken még a Dunántúlon sem jelez tokodi (vagy hatvani) nép hátteret - s az is kétséges, hogy keramikusok ily messzi vidékekre edényeket „exportáltak" volna. Legvalószínűbbnek tartom azt a feltételezést, hogy az edényke valami egyedi, különleges „árut" tartalmazott, s ennek értékét jelezhette azonos formája és különleges, szép díszítése. Utóbbi egyúttal utalhatott az „exportőr" kilétére - tehát az azonos formához társuló jellegzetes díszítésének szerintem a mai „márkajegyhez" hasonló funkciója lehetett. TORMA 1996, Nyergesújfalu 16, 45. s.: 48. 2. t. 10-11., 121. s., 49., 2. t. 18.; Tatabánya-Bánhida 18. s.: KISNÉ CSEH 1999, 2. t. 1.; Vértesszőlős B s.: uo. 87, 7. t. 2.; 5. s.: uo. 88, 8. t. 8.; Dunaalmás: VADÁSZ 1986, 1. t. legutolsó, 3. t. felül az első kép. 25