Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Fatuska Benjámin: Gróf Esterházy Miksa szerepe az atlétika magyarországi meghonosításában

dett a modern sportágakkal. Maga is részt vett sportversenyeken, a Viator nevet, mellyel cikkeit jegyezte, is az itteni versenyeken elért eredményei révén kapta. Az angolból átvett sport szónak, mely 1843-ban jelenik meg először magyar szövegben, de ekkor még „vadászat, kedvtelés" értelemben, mai „testedzés, testgyakorlás" jelenté­se is jórészt szakírói munkásságának eredményeként honosuk meg nyelvünkben. 4 ,, Grófnak született és polgárnak termett" írta róla az egyik nekrológ. 5 A főrangú világ szokásai és saját demokratikus hajlamai közötti különbség nem kevés kellemet­lenséget okozott neki családja körében, és rangbelijei között, de kárpótlást talált ezért abban a szervező tevékenységben, melynek révén hazánkban megindította a szerve­zett atlétikai sportéletet. Apja, az Esterházy család ifjabb fraknói grófi ágából származó gróf Esterházy Mik­lós Ferenc (1804-1885), mint legidősebb fiú, a tatai 60.864 holdas hitbizományi ura­dalom örököse volt. 6 Jótékony és művelődési közcélokhoz tetemes alapítványokkal járult hozzá. 1875-ben Tatán kórházat alapított tizenhat ággyal, segélyezte az elemi iskola felépítését és fenntartására 60.000 Ft tőkét adományozott. Birtoka központjá­ban leányneveidét is alapított, s az óvoda számára tízezer forintos alapítványt tett. Felesége, gróf Plettenberg-Mietingen Miksa fiúsított leánya, Marianna (1809-1861) kezével jelentős németországi uradalmak birtokába jutott. 1833- február 16-án kötött házasságukból három fiúgyermek származott: az elsőszülött Pál (1834-1885) elmebe­tegként élte le eseménytelen életét; a legfiatalabb testvér, Miklós József (1839-1897) neves lótenyésztő volt. Tatán versenyistállót és lóversenypályát építtetett, s európai hírűvé tette a tatai futtatásokat. 7 A középső fiú, Miksa Ernő Móric 1837. május 14-én Bécsben született. Bátyjának már gyermekként mutatkozó betegsége miatt az egyik leghatalmasabb dunántúli nagy­birtok, a tatai hitbizomány várományosa lett. A család évszázados hagyományaihoz híven, szülei diplomáciai pályára szánták. 1861-ben attasé lett a berlini követségen, később Párizsban, majd Londonban működött. 1868 decemberében került át a wa­shingtoni követséghez. Itt kötött házasságot 1870. június 6-án Ch. Griffin vezérőrnagy özvegyével, az 1840. augusztus 31-én született Sarah Virginia Carroll-lal. Házasságuk gyermektelen maradt. Miksa gróf 1875-ben kilépett a diplomáciai szolgálatból. Haza­térve, a Tata mellett fekvő remeteségpusztai birtokán angol stílusú vadászkastélyt építtetett, s itt hunyt el 1883. augusztus 5-én. Sírboltja a család gannai mauzóleumá­ban van. 8 A diplomáciai tevékenységet a sport hazai népszerűsítésével felváltó Esterházy Miksa programjának első kifejtését a Vadász- és Versenylap 1874. évi áprilisi számá­ban találjuk, melyet az év augusztusáig 13 részből álló cikksorozata követett. Itt jelent 4 SIKLÓSSY 1929, 25.; TESZ 532. 5 SIKLÓSSY 1929, 23. 6 BUZÁSI é.n., 6., 9., 13-, 16-17., 24., 27., 31.; ESZTERHÁZY 1901, 160-164.; KEMPELEN 1912, 471-472. 7 GOTHA 1912, 281.; ESZTERHÁZY 1901, 163. 8 GOTHA u.o.; ESZTERHÁZY u.o. 248

Next

/
Oldalképek
Tartalom