Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Kemecsi Lajos: Tatai csapók és posztósok hagyatéki leltárai

Kimutatható a 19. század első évtizedeiben a hagyományosnak tekinthető olcsóbb gyertyatartók helyett a lámpások terjedése a háztartásokban. A gyertyák készítésére utaló tárgy is bekerült a leltárakba: összeírtak gyertyamártó edényt is Supka Ferenc csapó házának pincéjében.

137 A szobákban összeírt ágyak rendszerint nagyobb, értékesebb darabok, mint a kamrában, esetleg a cselédszobában leltárba vettek. Értékükön kívül különbségükre utal az olyan megjegyzés is, mint a házassági ágyA mesterek állattartásához is nyújtanak adatokat a hagyatéki leltárak. Hidas ól a telkek összeírásának többségében szerepel. A sertéstartás ténye mellett szerencsés esetben még a húsfeldolgozás módszeréről is nyerhetünk információkat, így pl. az egyik alapos leltárban összeírták az udvaron álló disznó akasztófát is.

138 A rénfának is nevezett eszköz használata arra utal, hogy a két mezővárosban a német községekben még napjainkban is elterjedtebb ún. karajra bontás volt a jellemző az 1830-as években. A visszaemlékezések szerint a fellógatott disznó bontása ezzel a technikával tisztább munka volt. A magyar falvakban azonban az ún. orjára bontás volt a kedvelt módszer.

139 A húsételek alapjául elsősorban a sertések szolgáltak, az inventáriumok szerint a tatai csapók és posztósok szarvasmarhát már ritkábban tartottak.

140 A legtöbbet Haupt Sebestyén istállójában vettek leltárba: 3 tehenet és 1 borjút 55 Ft értékben.

141 Lovat is ritkán találunk a mezővárosokban élt iparosok inventáriumaiban. Szerenka Ádám több alkalommal is említett licitációjában viszont nem csak tehenek és lovak, hanem azok neve is szerepel: „Betyár nevű sötét pej, Csinos nevű világos, Muki nevű tehén fekete, Rúzsa nevű fehér tehén. '*

42 Az 1841-ből feljegyzett ló és szarvasmarha nevek összevetése a néprajzi gyűjtések által rögzítettekkel azt bizonyítják, hogy a 20. század végén ismeretes elnevezések a 19- században már használatosak voltak. Egyébként a magyar állatnevek a vegyes etnikumú településeken - mint a vizsgált korszakban Tóváros is volt -, az állatnevelő és tenyésztő népességet is jellemzik.

143 A szőlőművelés tárgyi emlékei a saját tulajdonú szőlővel rendelkezők esetében komoly hordó állományt és kiegészítő eszközöket is jelenthettek,

144 míg a másoknál bérmunkát végzők esetében csupán kapa, ásó vagy metszőkés utal mellékjövedelmük eredetére. A szőlőművelés és a borkezelés korabeli technikájának változásához adnak segítséget a fa-, illetve a vasabroncsos hordók, kádak arányának változásai a 137 NM Inventárium Gy. 0999. sz. 138 NM Inventárium Gy. 4036. sz. 139 Vö. KÖRMENDI 1996, 33-34. 140 Matusik János hagyatékában szerepel 2 tehén 28 Ft értékben, 1774-ben. NM Inventárium Gy. 1447. sz. 141 NM Inventárium Gy. 4077. sz. 142 NM Inventárium Gy. 3706. sz. 143 Vö. KEMECSI 1998, 169. 144 Pl. Drenkó András tóvárosi csapómester 1810-ből származó hagyatéki becsüjéhez csatolva a közeli baji szőlőhegyen fekvő szőlőjének részletes német nyelvű értékelése. NM Inventárium Gy. 3212. sz. 203