Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban

által tervezett és végrehajtott lecsapolási és csatornázási munkák tették földművelésre alkalmassá. E szabályozó munkákat megelőző és azokat rögzítő uradalmi térképek, s a maga Mikoviny által készített tervezeti térkép jó lehetőséget ad a környezeti rekonstrukcióra.

2 Eszerint az egész tágabb terület mindig megújuló rétjeivel, ártéri ligetes erdeivel a levegőváltó legeltető állattartásnak, gyűjtögetésnek és a halászatnak kedvezett. A vízbőség adta meg a lehetőséget később a halgazdaságok kialakítására és a malomipar felvirágzására is. A mindenkor itt élő emberek létfenntartását és életmódját ezek a természeti környezeti adottságok biztosították és szabták meg a 18. szig - s még inkább így lehetett ez az időszámításunkat megelőző évezredekben. Nem véletlen az a számos levéltári peres irat, mely a környék lakosságának esetenkénti tettlegességig fajuló tiltakozásáról tanúskodik Mikoviny lecsapolási tevékenysége ellen - vesztve a gazdag halállományt, s malmaikat hajtó vizienergiát.

3 Meg kell még említeni, hogy őskori településeink a közlekedés és a közvetlen árucsere szempontjából is előnyös helyen fekszenek. A települések a római kortól használatban lévő fontos utak találkozásánál

4 és két dunai rév-átkelőhely közt terülnek el. Ez az adottság mind a Dunántúl belseje, mind a Dunától északra lévő vidékek területén élő közösségekkel fenntartható kapcsolatokra jó lehetőséget adott. Bár munkánk körülményei nem adtak lehetőséget nagy, összefüggő felszínek megnyitására, mégis elmondható, hogy nagy szerencsével sikerült ráakadnunk a középső bronzkori település legkülönbözőbb s meghatározható funkciójú objektumaira, s ráadásul a kibontakozó képből a település szerkezetét illetően is következtetéseket lehetett levonni. A szóban forgó térkép leírását lsd.: BENDEFY 1976, 161-163-, 284-285. A Bíró E. által többször közölt térképrészlet (BÍRÓ 1988, 110., 3. k. alul, 8. t. 2.) melyet nagyvonalúan csak Mikoviny térképe megnevezéssel idéz, nem erről a tervezeti térképről származik. A tatai múzeum helytörténeti gyűjteményében számos uradalmi kéziratos térképpel találkozhatunk az 1747-ben végzett szabályozást megelőző s főleg követő időkből. Ezek közlése és értékelés még a jövő feladata. A szabályozási munkák menetéről a legjobb összefoglalást Deák A. adja (DEÁK 1994.). Számos érdekes részletet ismerhetünk meg a Mikoviny emlékülésről megjelent helyi kiadványban — melyek többsége már régi helytörténeti munkákból is részben ismert volt (pl: TAKÁTS 1904, 24-33.; LENHARDT 1942, 13-17.). Itt mondok köszönetet Számadó Emesének és Petényi Sándornak, kik segítséget nyújtottak számomra a szabályozások által érintett állítólagos római kori építmények (pl. az ún. grosser Damm, vagy a zsilip) valós funkció- és kormeghatározásában. Ugyanígy köszönöm Deák A. A.-nak számos nekem küldött adatát, s különböző rérképmásolatait. 4 Az utak és a folyóátkelőhelyek kontinuitását a római kortól - sőt azt megelőző időszaktól is - a Dunántúlon számos esetben tapasztalhatjuk. így minden bizonnyal fontos út haladhatott már a bronzkorban is a Duna mentén. A Dunántúl „belseje" felé pedig nyugat felől határos a terjedelmes mocsár, kelet felől pedig a magas Duna-terasz a közlekedés lehetőségét hajdan is csak a mai 100 út vonalának megfelelően szabhatta meg. Ezek az utak a mi településünk közelében találkoztak - s ide torkollott az almási kőbányától vezető út is a római korban (vö. grosser Damm). A füzitői rév fontosságát az Árpád-kortól számos okleveles adat bizonyítja. A terület barbár veszélyeztetettségére (gázló?) a római kori tábor ittléte utal. 9