Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)

Merczi Mónika: Római kori gyűrűfibulák Komárom-Esztergom megyéből

Keller ezt a változatot csak férfisírokban találta, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy nők is viselhették. Viselési helye a hagymafejes fibulákhoz hasonlóan a jobb vállon volt. Dombay nyomán az a nézet terjedt el, hogy ezek a „csatok" főleg gyereksírokban fordulnak elő, a nagyobb fiúk ruháját hagymafejes fibula helyett ezzel tűzték össze. Szőnyi úgy véli, hogy a fiatalok és a szegényebb felnőttek viseletéhez tartozott ez a fibulatípus, míg a felnőtt és j obb módú férfiakra a hagymafej es fibula volt j ellemző. Az azóta jelentősen kibővült leletanyag (1-39. sz. párhuzamok) Dombay nézetét nem támasztja alá. Az összehasonlítási alapul szolgáló pannóniai anyagban nagyobbrészt férfisírokból kerültek elő ilyen változatok, kisebb számban előfordulnak gyereksírokban is, női sírból csak a tordasi darab származik. A halott anyagi helyzete és a viselt fibula típusa között nehéz összefüggést találni. A hagymafejes fibulához hasonlóan elhelyezkedésük a sírokban igen változatos képet mutat, melyek közül vállakon vagy a két kulcscsont között levők vannak a viseletnek megfelelő helyzetben. A medencénél és a lábszáraknál elhelyezettek a halotti leplet foghatták össze. Ez a változat elterjedt Angliában és gyakoribbnak tekinthető a dunai tartományokban. Ismert Galliában, Raetiaban és Hispániában is, de számuk az eddigi publikációk alapján nem tűnik jelentősnek. A pannóniai leletekhez a lauriacumi és singidunumi fibulák állnak a legközelebb. o o 19 Angliában már az 1. században megjelennek és elterjednek, Duna - vidéki legkorábbi képviselőik viszont nem datálhatok a 3. - 3. század 2. felénél korábbra. A pannóniai leletek között vannak éremmel keltezhetőek (13,17, 23, 24, 26, 29, 31, 33, 34, 37. sz. párhuzamok). Az éremmel együtt előkerült pannóniai gyűrűfibulák szinte mind a 4. századra keltezhetők, korábbi használatukra a tartomány területén egyedül a kői lelet utal, ami Carus és Tacitus érméinek kíséretében került elő, azonban ezek is igen kopottak. Használatuk - Jobst megállapításával ellentétben - nem ér véget a 4. sz. 2. felében, amit II. Constantius és Iulianus érméi bizonyítanak. A Pannoniában összegyűjtött leletek alapján ez a változat nem tekinthető a Duna-vidéken ritkának. Az viszont igaz, hogy a környező Barbaricum 15 KELLER 1971, 55-56. 16 DOMBAY 1957,264. 17 SZŐNYI 1986, 26. 18 LACABE 1995, 215.; MAZUR 1998, 63. 19 LACABE 1995, 213. 20 BÖHME 1972, 46.; JOBST 1975, 125. 21 BERECZ 1991, 166. 261