Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)

T. Dobosi Viola: Ember és környezete

Ember és környezete Élő és élettelen természeti erőforrások két paleolit lelőhelyen T. Dobosi Viola (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest) Vértesszőlős és Tata-Porhanyóbánya őskőkori lelőhelyeket számos objektív adottság és szubjektív tényező köti össze. Az utóbbi az egyszerűbb: mindkét lelőhely feltárásának és részben feldolgozásának irányítása Vértes László nevéhez fűződik, a munkatársak zöme azonos, valamint a paleolit kutatás külön szerencséjére mindkét lelőhely csaknem bolygatatlan épségben került elő. Az objektív adottságok a telepek geomorfológiájából, topográfiai helyzetéből, kultúrájának azonos gyökeréből erednek. Az egymástól mintegy 6-7 km-re lévő két lelőhely, Északkelet-Dunántúlon, a Gerecsét és a Vértest elválasztó geológiai törésvonalban, a Tatai árokban van. A Gerecse hegylábi lejtőin lerakódott mésztufa-képződményeknek köszönheti létrejöttét, fennmaradását. Régészeti kultúrájuknak, eszközkészletüknek alapja a kavics. Mindkét közösség 3-4 cm méretű kvarcit- és kovakavicsból készítette kisméretű szerszámait, amelyekkel a korszak emlős faunájának legnagyobb testű tagjait kellett elejteniük és/vagy feldolgozniuk. A feltárások mindkét lelőhelyen szokatlanul gazdag természettudományos kísérőanyagot eredményeztek. Ezekből az információkból próbáljuk megrajzolni a két közösség élő és élettelen környezetét, amelyet maximálisan kihasználva, és amelyhez maximálisan alkalmazkodva mindkét népcsoport sikeres életvitelt alakított ki. A régészeti leletanyag mennyisége és minősége, Vértesszőlősön hozzá még a tartós megtelepedés, többszöri visszatérés, ezt igazolja. A két lelőhely közötti különbségek is jelentősek. Az alsópaleolit Vértesszőlős a Homo erectus (előember) telepe, előkerültek embermaradványok is. Tata középsőpaleolit ipara az egyetemes antropológiai-régészeti konvenció szerint a Homo sapiens neandertbalensis-hez tartozik. Embermaradványt eddig nem találtunk. Másfél jégkorszaki ciklus választja el egymástól a két korszakot. A vértesszőlősi telep élete - függetlenül a különböző, s egymásnak gyakran ellentmondó abszolútkronológiai skálától - a jégkor második eljegesedésének, Mindéinek egyik interstadiálisában kezdődött (a legmértéktartóbb számítások szerint 350-380 ezer év), Tata az utolsó interglaciális, a Riss/Würm végére, a Würm legelejére datálható (90100 ezer év). A humán evolúcióval egyenértékű és párhuzamos kulturális fejlődés eredményeként a régészeti leletanyag típusgazdagságában és a kivitelezés minőségében is jelentős a fejlődés Dolgozatunkban sorra vesszük és összehasonlítjuk az ember élő és élettelen környezetének elemeit a két paleolit lelőhelyen. 5