Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)

Tolna Gergely: Komárom, Magyarország legnagyobb erődrendszere

Miközben Komáromban az erődítési munkák folytak, a magyar fősereg az osztrák-magyar határon szétbontakozva állt szemben a császári fősereggel, a keleti határon megjelentek az orosz csapatok. A magyar hadvezetés - a történészek utólagos elemzése szerint súlyos hibát vétve - úgy döntött, hogy Szeged-Arad térségében vonja össze a magyar fősereget, hogy egyesült erővel próbálják meg az országból kiszorítani az oroszokat. E terv értelmében parancsolták meg Görgeynek, seregét azonnal indítsa délre, aki azonban a visszavonulás közben az üldöző osztrákoktól Perednél és Győrnél is csatát vesztett, így beszorult Komárom várába. Itt Haynau indított egy gyors rohamot, hogy kiszorítsa a magyarokat a Duna jobb partján levő állásaikból, és ezzel a felvidéken keresztül vezető hosszabb és veszélyesebb útra kényszerítse a visszavonuló magyar fősereget. A támadása nem sikerült, akárcsak Görgey július 2-i kitörési kísérlete. Ekkor a II., III., VII. magyar hadtestek próbálkoztak azzal, hogy az osztrák blokádot áttörve szabaddá tegyék a szőnyi utat, hogy azon megkísérelhessék az elvonulást. Ez volt az egész szabadságharc legvéresebb csatája, a kitörés mégsem sikerült, a honvédcsapatok rendezetten visszahátráltak a várba. Ezután 10 napos szünet következett, miközben a magyar vezetés a menni vagy maradni kérdésén töprengett. Görgey menni akart, a parancs szerint, Klapka meg azt javasolja, hogy maradjanak, ennél jobb helyzetben úgy sem lesznek. Európa egyik legerősebb várában ilyen jelentős védősereg hónapokig, ha nem egy évig tartani tudja magát, s ezzel előnyös politikai rendezési feltételeket tudnának kicsikarni a császártól. Végül salamoni döntés született: Görgey, magával vivén 35 gyalogzászlóaljat, 45 lovasszázadot és 140 löveget, mintegy 27 000 embert, elindul, hogy a BélaNána-Kövesd-Helemba-Vác-Gödöllő-Cegléd útvonalon csatlakozzon a fősereghez. Klapkát otthagyta Komáromban, alárendelve neki 18 300 embert, azaz az összevont II. és VII. hadtesteket, állományukban 24 gyalogzászlóaljat, 12 lovasszázadot és 48 tábori löveget. Amikor Haynau megtudta, hogy a fősereg a várból kivonult, hadseregével maga is üldözésükre indult, mindössze egy ellenőrző hadtestet hagyott hátra Csórich altábornagy vezetésével. Állományában 3 dandárba (a Barco- Liebler- és a Pott dandárok) szervezett 16 gyalogzászlóaljjal, 6 lovasszázaddal és 75 löveggel (melyből csak 18 volt 18 fontos, a többi könnyűlöveg). Ráadásul ezt a sereget is három részre kellett osztani, hogy minden irányból blokkírozhassák a várat, s az egyes seregtestek egymást (a folyók miatt) nem, vagy csak alig tudták támogatni. Túlerejű védőkkel szemben egy ilyen kis létszámú ostromsereget ennyire szétszórni - ez igen nagy balfogás, nem sok hasonlót jegyeztek fel a hadtörténelemben. A katonai teoretikusok mind megegyeznek abban, hogy pont a kitörések megfelelő elhárítása érdekében a blokkírozó seregnek is erősebbnek kell lennie, mint a védősereg. Sőt, ha egy annyira átjárhatatlan akadály, mint egy folyó, választja el az egyes csapattesteket, akkor minden csapatot önállónak kell tekinteni, s zárási szakaszonként kell kiszámolni a megfelelő létszámot. Ha olyan kevés katona 405