Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)

T. Dobosi Viola: Ember és környezete

Nem vizsgáltuk a gazdag lágyszárú vegetációt, holott egy részének ehető magja van, a bizonyára gazdag gomba-flórát, valamint azt sem, mely növények virágának, levelének, tűjének, kérgének, szárának, gyökerének hasznosítására vannak néprajzi párhuzamaink. Az eredmény meglepő: a vértesszőlősi előembernek a koranyártól (szeder) későőszig (dió, makk, mogyoró) folyamatosan érő és bőséges termés-választék állt rendelkezésére. A télen is gyűjthető fenyőmagvakkal és a jól tárolható csonthéjas termésekkel kiegészítve nagy mennyiségű, tápláló, ízletes növényi eredetű táplálék állt egész évben rendelkezésre. Tatán jóval szegényesebb a kép, Vértesszőlőshöz képest a klíma sokat és a vegetáció számára előnytelenül változott. Itt is gyűjthető volt azonban mogyoró, makk, fenyőmag. A növényi táplálék elszegényedése az átlaghőmérséklet, napfénytartam és csapadék csökkenésével párhuzamosan az állati eredetű táplálék jelentőségének megnövekedését jelenti, mint erre a történeti időkben számos néprajzi párhuzam felsorakoztatható (ezekben az esetekben azonban a klíma-változás nem időbeli, hanem térbeli folyamat, a zonalitásnak megfelelően). 3.2. Állatvilág 32.I. Mikrofauna Vértesszőlősön a kisrágcsálók, pockok, egerek fajösszetétele nem a mésztufamedencék közvetlen közelében várható természetes megoszlást mutatja. Ezért Kretzoi Miklós feltételezi, hogy ezeket a rágcsálókat élelemnek gyűjtötték. Az aktív források környékén mindig észlelhető széndioxid kigőzölgéstől a talajközeli élettér csapdát jelenthetett, a kábult állatok összeszedése könnyebb lehetett.

13 A mikrofaunához tartozó mezei nyúl, hal, a mai mindennapos táplálék része, és a béka, az ürge sem idegen az újkori európai étlaptól. Bár a hód manapság inkább prémjéért kedvelt, nagytestű rokonával, a (fontos korjelző) Trogontheriummal együtt kiadós mennyiségű és bizonyosan élvezhető húshoz juttatta megszerzőjét. A csigafauna nagyobb méretű tagjai is lehettek táplálékok. Tatán a madarak (réce, fajd) és a hal a választék bővülését és az elejtés módszereinek finomodását jelzik. A vízimadár jelenléte a tatai középsőkőkori faunában a Duna közelségét és/vagy tartósan megmaradó vízfelületeket jelez a tatai medencében. Ez a tény inkább a lelőhely interglaciális-végi kronológiai helyzetét erősíti. A kisemlősök között azok a fajok a jellemzőek, amelyek kihasználták a források vizének temperáló hatását. A nyúl, hód, füttyentő nyúl bizonyosan, a különböző pockok-egerek valószínűleg zsákmányként kerültek a kultúrrétegbe. Ökológiai jelentőségük ezen túl az, hogy a gyors generációváltás és nagy klímaérzékenység miatt ezek a kisrágcsálók különösen alkalmasak éghajlat-rekonstrukcióra. Tatán az KRETZOI 1990b, 237. 10