Kisné Cseh Julianna – Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Tata, 1997)

Homola István: Technikai megfigyelések őskőkori kőeszközökön

telével, Magyarországon Erdélyiné Bácskai Erzsébet, a kőszerszámok használata közben keletkezett munkafénnyel, ezek kísérleti létrehozásával foglalkozik: laboratóriumi körülmények között, az eredetivel egyező, azonos nyersanyagból pontosan megtervezett, mért és dokumentált munkafolyamatok eredményeit, sérüléseket, karcolásokat idéznek elő, majd ezeket összehasonlítják az ősember által készített, használt szerszámokkal (7.tábla 1-4.). Az eddigi kutatásban a néprajznak kiemelkedő szerepe van. Döntő ebben az, hogy a technikai fejlődés az egymásra következő emberi generációk felhalmozott, tovább adott tapasztalataira épül. Ha ezt az alapvizsgálatot elfogadjuk, akkor ugyanez vonatkozik a gyártótevékenységünk, a forgácsolás mint alaptevékenység napjainkig tartó folyamatosságára is. Számtalan ipari és háztartási termékünk nagy része ma is így készül. Gyalulás, fúrás, vésés, faragás (VI. tábla), mind egy egy részmüvelet, ami évezredek folyamán rögzült. A szabályok, törvényszerűségek napjaink forgácsolási tapasztalataiban csúcsosodnak ki. Mai forgácsoló gépeink ugyanazt a forgácsleválasztó műveletet végzik, mint a kézi szerszámok, csak több késsel, emberi erő hozzáadása nélkül, annak sokszoros hatékonyságával. Ez a többélű forgácsleválasztó művelet a hagyományos kézi szerszámok forgácsolószerszámaiból alakult ki. Mivel az ember nyersanyagszükségletét hosszú ideig növényi, állati, ásványi anyagok, de jórészt a csont és a fa elégítette ki, ezért a szerszámok zömmel ezen anyagok megmunkálására készültek. A nagyoló gyalut sík felületek, a vésőt minták, vájatok, üregek, a fúrót lyukak készítésére, az éket fák hasítására használják (6. tábla). Formájuk az évezredes tapasztalat alapján alakult ilyenre, forgácsoló élük, élszögük a velük megmunkálandó alapanyag keménységéhez igazodik. Keményebb anyaghoz tompább szög, lágy anyaghoz hegyesebb szögben köszörülnek. A kemény anyag nagyobb forgácsolási erőt igényel. Forgácsolásakor kisebb az esélye az él kicsorbulásának. Lágy anyag megmunkálásához hegyesebb szögben képezzük a szerszám élét. Kisebb a nyomóerő, de az él hamarabb tompul. A tipológiai kutatás eddig kipróbált és igen jelentős eredményeket adó módszerein túl egy új vizsgálati módszerrel próbálom a funkció pontosabb megközelítését, az ember szerszámtervező, gyártó tevékenységét megismerni. Feltételezem, hogy az előzőekben említett folyamatosság alapján a paleolit ember ismerte a forgácsolásban ma is érvényes, élszögekről leírt törvényszerűségeket. Amennyiben ez bizonyítható, ebből következően egy egész sor mai kéziszerszám funkciója meghatározható a kőszerszámokon is. így pl. a forgácsolási szögek ismerete adja a velük forgácsolandó anyag keménységét, ezáltal meghatározható a felhasznált alapanyag (1. grafikon). A munkafény kísérletek módszere igazolhatja a szerszám forgácsszögének és élének szándékos kialakítását (7. tábla 1-4.). A forgácséi különböző geometriai alakja végez a vele készített, gyártott tárgyon egy-egy részműveletet (vésés, fúrás, díszítés). Egy adott lelőhelyen belül a számbavehető összes forgácsolásra használt szerszámkészletet meghatározhatjuk. A szerszámok élének kopásából megismerhetjük a táborban ténylegesen elvégzett munkaórák számát, az ezekre fordított nyomóerő 29