Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 4. (Tata, 1991)
A Babits Mihály halálának 50. évfordulójára rendezett tudományos emlékülés anyaga - Kelevéz Ágnes: Az Angyalos könyvtől a Beszélgető füzetekig
Az első két füzetben - különösen a középsőben - a versek tisztazatanak, elrendezésének külön jelentősége van: a leírás egyben a végső forma kialakításának ünnepélyes pillanata is. Itt a pályakezdés, a nagyrahivatottság pátoszától áthatott, önmítosszal erősített költői magatartás jeleit vehetjük számba. KTroubadour-kor nyüvánvalóan utólagos tisztázat, rendszerezés eredménye. A versek összeállításakor Babits pontos kronológiai rendet követ, számára a keletkezés időpontjának feltüntetése a legfontosabb. Egy-egy dátum kedvéért, melyet szinte fejezetcímként emel ki, 19 számozott költeményből álló ciklust is félbeszakít. A költői fejlődés lírai naplója ez a füzet, amelyet leginkább saját maga ( és talán az utókor ) számára készít. A füzet élére cirkalmas nyomtatott betűket utánozva ezt írja: Troubadour-Jcor. Rendhagyó cím. A korszakolás igényét hordozza magával, mellyel Babits burkoltan azt állítja - szinte a jövő irodalomtörténészeineknyújtvasegítséget-.hogy többrészre osztható költői életművének ez lesz az első szakasza. Hasonló a gesztus, amellyel egyetemi önéletrajzára írja rá: "Jövendő biográfusaim rendelkezésére". A csöppnyi öniróniával is átitatott ajánlást az elhivatottság érzése fűti, saját költői utóéletébe vetett hit, amely azt feltételezi, hogy élete legapróbb mozzanatának is jelentősége lesz egykor. A Versek 1903. jan.-1906. júl. című rész, melyet Rába György találóan őskötetnek nevez 5 , még különlegesebb kézirat. Ez a füzet valóban verskötet, összeállítására, gondozására sok energiát fordított Babits. Kiérlelt költői és tudatos szerkesztői igénnyel készült, sőt akár túlszerkesztettnek is mondhatnánk. Az "őskötetben" három versciklus van. Ezek további alciklusokra oszlanak, melyeknek darabjait Babits arab és római számokkal látta el. A ciklusok élén idegennyelvű mottó áll, a kötet végén oldalszámokkal cikluscímekkel ellátott tartalomjegyzéket találunk, sőt Babits a legutolsó lapokon még azokat a verseket is leírja, amelyeket nem tartott méltónak arra, hogy felvegye a kötetébe. A fejezet címe: Valamely oknál fogva egy gyűjteményből kihagyandók-nak véltem a következő verseket és töredékeket. Némelyik vershez lapalji jegyzet is járul, ezek egy elképzelt olvasóhoz szólnak, mégsem egyes szám első személyben íródnak, hanem úgy, mintha a versek írója és a jegyzetek készítője két külön személy lenne. Végül a jegyzetek készítésének formája, hangneme, az egész füzet elrendezése a nagy példakép, Arany János Kapcsoskönyvének szellemét idézi, a példákat hosszan lehetne még sorolni, ám már ennyiből is látható, hogy babits kéziratát kész műként kezelte, a füzet élére bátran odaírhatnánk: Megjelent egyetlen kéziratos formában. A verseket írta, a szöveget gondozta, sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta: Babits Mihály. Az Angyalos könyvnek különleges helye van az egész életművön belül. A pályakezdés pillanatát rögzíti, azt a pillanatot, amikor Babits költői eszköztárát, elképzelt magatartását formálja. Addig, amíg az első füzetben a csak zsengéket író fiatalembert találjuk, a második füzet lapjairól — egy-egy gyengébb verset kivéve—már a kész költő pattan elénk teljes fegyverzetben. Babits csiszolgatja a verseket, bíbelődik a kéziratokkal, de az igazi nyüvánosság elé nem mer még kilépni, csak barátainak - Juhásznak, Kosztolányinak - mutatja verseit, írásait, sőt néha nekik sem. "Én, valaha a világ legmerészebb embere nem bízom többé önmagamban - írja 1905 februárjában Kosztolányinak 6-, olyan vagyok, mint a hypochondrias vőlegény, aki nem bízván erejében retteg a nászéjszakától. A kész részeket nem merem megmutatni senkinek, még Juhásznak sem, félek, hogy kinevet velük." Babits nagy jelentőséget tulajdonított e nagyfeszültségű korszakának, élete folyamán kétszer is 14
