Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)

Néprajz - Tisovszki Zsuzsanna: Népi orvoslás, növényismeret Esztergom-Szentgyörgymezőn

mosott a lányokkal, asszonyokkal, hogy „pisáld le az ingedet balfeléről, mosd le vele a szemedet!" Megtörültem a szememet az inggel, utána mindjárt jó volt" (K. L-né). Már említettem, hogy a házi állatokat „sem kímélték" az „ártó szemű", természetfeletti hatalommal felruházott emberek. „Állattal is ugyanazt csinálták, ha szemverést kapott" (mint a kisgyerekkel: faszenes-vizes próbát) - mondja Sánta Ferenc. Kismalacokat sem volt szabad megnéznie az ártó szemű embernek (akinek össze volt nőve a szemöldöke, rásütötték, hogy rontani tud). A szentelmények az állatoknak is védelmet nyújtottak: a karácsonyi morzsát az ételükbe keverték (előfordult, hogy a szentelt vízből is cseppentettek az eledelükbe), a húsvéti szentelt ételekből is kaptak egy-egy darabkát. A természetes és a hiedelmen alapuló gyógymód együtthatását példázza a fölfúvódott állat orvoslása - mely egyrészt a feketeretkes korpa megetetése az állattal - de a pofáját a karácsonyi asztalon lévő fakanállal peckelik ki - ez elősegíti az eljárás sikerességét. A karácsonyi asztalon és alatta lévő minden ennivaló és tárgy természetfeletti erővel bír: az asztalra került a páclével teli üveg, a fakanál, az asztal alatt egy batyuban takarmány, rajta egy kalap. A karácsonyi asztalon lévő, említett tárgyak részt vettek az egész évi állatgyógyításban, az asztal alatti batyuból adtak enni az állatoknak karácsony szent estéjén (hogy a következő évben is egészségesek legyenek), a batyun lévő kalappal pedig felfúvódott állatot gyógyítottak: „Ha fölpuffad a tehén, avval a kalappal köll, ahun a tőgye van, attú előrefelé verni, és minden levegő kigyün a száján" (E. F.-né). Miközben ezen írásomhoz az anyagot, adatokat gyűjtöttem, idős és középkorú emberekkel beszélgettem, azt a következtetést vonhattam le, hogy a hiedelmeken, mágikus praktikákon nyugvó gyógymódok erősen kiveszőben vannak a népi gyakorlatból még a kiemelkedően hagyományőrző esztergom-szentgyörgymezei közösségben is. Az a tendencia azonban, hogy az ország, sőt Európa és a nagyvilág figyelme újra a természetes gyógymódok, gyógynövények felé fordult, megint csak felébresztette az érdeklődést és a tiszteletet az egykori parasztorvosok, füvesasszonyok, gyógyfüvekhez értő emberek tevékenysége iránt. Hiszen amelyik növény gyógyító ereje hosszú évtizedek, sőt évszázadok tapasztalatai alapján bebizonyosodott, azt nem kell újfent felfedeznie a tudománynak. Mi sem bizonyítja jobban a hivatalos orvostudomány érdeklődését, mint az, hogy a népi orvoslás, növényismeret kutatását, gyűjtését orvosok kezdeményezték, szorgalmazták a múlt században is - és napjainkban is ők folytatják legintenzívebben a gyógynövényekre vonatkozó népi megfigyelések összegyűjtését. A néprajzkutatók szíveseitvesznek részt az etnomedicina kutatásában, és örömmel látják, hogy a népi hagyományoknak nem mindegyikét fenyegeti a kihalás veszélye - hanem a hivatalos és országos érdeklődés újabb lendületet adhat a növényismeretet családi örökségként kapó falusi emberek munkájának is. - Jegyzetek Adatközlőim voltak, akik segítségét ezúton is köszönöm: Erős Sándor sz. 1913-ban (a szövegben: E. S.) Erős Ferencné (Findt Erzsébet) sz. 1913-ban (E. E-né) Gyurán Mihályné (Tőkei Erzsébet) sz. 1907-ben (Gy. M.-né) Könözsy Ferencné (Kis-Szölgyémi Borbála) sz. 1911-ben (K. F.-né) Kurucz István sz. 19080-ban (K. I.) Kurucz Istvánné (Molnár Rozália) sz. 1909-ben (K. I.-né) Molnár Károlyné (Vodicska Borbála) sz. 1922-ben (M. K.-né) 49