Fűrészné Molnár Anikó szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Tata, 1989)
Történelem - Payer Gábor: Egy 16. századi hugenotta hadvezér és terve a török európai kiűzésére
többieknél, akik zárt sorokban egyenes pikájukat vállhoz szorítva viszik, a csata kezdetekor pedig, menetelve előreszegezik, ami által soraik között jelentős hézag támad. Ez a hat sor tehát ütközet kezdetekor, nem tenne mást megállás után, csak egy fél fordulatot, és így teljes alakzatával az ellenféllel szembe kerülne, hosszában (véleményem szerint) nem tenne ki többet hatvan lépésnél, egyszerűen azért, mert a zászlóalj, harcba bocsátkozva, az oldalak felől védtelen maradna Maradna még kétszázötven arkebüzör, közöttük muskétásokkal, négy részre osztanám őket, s mindenhova hatvannál valamivel többet, a pikások előtt szétszóródva, ütközetkor pedig, valamennyi a zászlóalj négy oldalának első soraiba beletagolódna. Egyesek bizonyára különösnek találják, hogy a fő frontokat ilyen gyengén hagytam, mindössze hat sor pikással, úgy ítélvén meg, hogy ez bizony igen kevés a lovasság heves rohamával szemben. Erre én azt mondom, ha tíz volna, még jobb lenne, de tárgyamhoz tartván magam, mindazonáltal úgy vélem, hogy ezek a frontok elegendőek a lovasrohamokkal szemben,... Az oldalak, amelyeket így erősítettem meg, mint azt a fentiekben láttuk, hasonló erővel bírnak mint a frontok, s rendjüket jól meg tudják tartani." (Discours XVIII. 369-370. p.) Mint azt a gyalogsági zászlóalj fenti felépítése - a kor haditechnikai színvonalára jellemzően - híven tükrözi, a „carré" taktikát La Noue is a pikások létszámfölényére alapozza (1250 pikás és 750 lövész alkot egy négyszöget). Ez elsősorban a kézi lőfegyverek (arkebüz, muskéta) kezdetlegességének volt tulajdonítható, s éppen e tapasztalati tényből következően veti fel La Noue a „carré" oldalainak pikásokkal történő megerősítését is. Az ily módon „négyfrontossá" képzett gyalogsági négyszögek taktikai előnyeit a következőkben látja: „A két zászlóalj nem támadható meg mindkét oldalról egyszerre, ...s ezáltal derekasabb ellenállás kifejtésére képesek, mivelhogy az az erő, amely egyesített, jóval nagyobb, mint az, amelyik megosztott. Véleményem ezzel kapcsolatosan az, hogy nem elsősorban a zászlóaljak nagysága a döntő kérdés, mint inkább az, hogy miként lehet a több oldalról való megtámadást megakadályozni." (Discours XVIII. 368-369. p.) La Noue e taktikai megfontolásaival - jellemzően a 16. század gyalogsági taktikájára - a gyalogság védekező és manőverező képességén kívánt javítani. A korabeli harcrend merevsége, nehézkessége folytán ugyanis (a gyalogsági tüzelés fázisait még a 17. század végén is 43 műveletre bontották) a zárt formációk felbomlása mindig veszéllyel fenyegetett. Nagyrészt ennek volt tulajdonítható, hogy a 16. században nem törekedtek kizárólagos döntésre, s a csatáknak jórészt csetepaté jellege volt. E végsőkig kiszámított - a tűzhatás maximális kihasználására épülő - taktikának azonban nagy érdeme volt, hogy engedelmes és hajlékony apparátussá változtatta a hadsereget. Ehhez persze kitartó gyakorlásra volt szükség. „A XVI-XVII. század legfőbb katonai eredménye a modern hadseregek kialakulása felé vezető úton épp a kiképzés fontosságának felismerése, s az alaki kiképzés megteremtése volt. Ez a döntő jelentőségű reform a XVI. század végén a németalföldi hadseregben ment végbe. S tegyük hozzá, döntően a La Noue által kidolgozott irányelvek alapján. 4. A törökellenes hadjárat terve A 16. század folyamán a terjeszkedő török világhatalom - Magyarország meghódításán túlmenő céljaival (Bécs 1529-es ostroma) - a korabeli keresztény Európára is reális fenyegetést jelent. Az európai politikát ugyanakkor - e növekvő veszély ellenére - a Valois- és Habsburg-ház dinasztikus érdekellentétei szabták meg. I. Ferenc 85